Keresési találatok: szike

Újabb SZIKE-istentiszteletre kerül sor, ez alkalommal Kakszentmáron református gyülekezete ad helyet az eseménynek.

Teltházas volt a soron következő SZIKE-istentisztelet.

SZIKE az evangélikusoknál

Tábortalálkozót és vakációzáró istentiszteletet tartottak a Deák téri református templom előtt.

Ifjúsági istentisztelettel és találkozóval zárják a szikések a nyári vakációt, Ombodon pedig már hagyománnyá vált sporteseménnyel készülnek. 

Előadások, istentiszteletek, koncertek és csapatjátékok tették érdekessé és értékessé a hetet a fiatalok számára.

Ismét megszervezésre kerül Nagytarnán Szatmár megye egyik legjobban várt tábora.

A magyar keresztyén könnyűzene legismertebb alakjának, Pintér Bélának a koncertje betegség miatt elmarad.

 

Havonta legalább egy ifjúsági rendezvénnyel hívja az ifjakat istentiszteletre a SZIKE, azaz a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági szervezete.

A SZIKE-táborban mintegy százötven részvevő tanulhatott arról, hogy az imádat egyedül Istennek jár.

Ifjúsági csendesnapra hívták a fiatalokat a középkori vetési református templomba.

Az ombodiak vendégszeretetét élvezték a fiatalok az ötödik alkalommal megszervezett SZIKE-istentiszteleten.

A Láncos, a Szamos-negyed és a Németi után Szatmár-Kültelek temploma adott helyet az eseménynek.

SZIKE-istentisztelet volt a Németi templomban.

Újabb ifjúsági alkalmat szervez a SZIKE, ezúttal a Németi református templom lesz a helyszín.

Igehirdetés, fiatalos dicsőítés, bizonyságtétel és előadás is készítette az ifjú szíveket az ünnepre.

Mozgásba lendültek a szikések, evangéliumot, örömhírt vittek Szatmárnémeti csúcsidőben rohangáló népének.

Megtartotta alakuló gyűlését a Szatmári Református Egyházmegye ifjúsági szervezete.

A közgyűlés időpontja október 20-án 16 óra, helyszíne a Szatmári Református Egyházmegye Esperesi Hivatala.

A világon először műtöttek nagyenergiájú ultrahanggal.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: