Keresési találatok: szigorítás

A hétfő esti minisztériumi tájékoztatás szerint a brit lakosság 86 százaléka kapott eddig két oltási dózist, és 67 százaléknak a harmadik, emlékeztető és hatáserősítő oltási adagot is beadták.

Romániában március 8-án éjfélkor ér véget a veszélyhelyzet. Ezt 2020. május 18-án hirdette ki először a román kormány, azóta 30 naponként meghosszabbította.

Karl Nehammer osztrák kancellár elmondta: apránként és határozottan visszaveszik a szabadságot, amelyet a vírus elvett.

Az intézkedések értelmében a nem alapvető fontosságú árucikkeket forgalmazó kereskedelmi egységek január közepéig zárva tartanak.

Veneto kormányzója, Luca Zaia bejelentette, hogy éjféltől szabadtéren is ismét kötelező lesz a maszk viselése, amelynek használatát az utcákon június elején törölték el.

A katasztrófavédelmi államtitkár megerősítette, hogy az üzletek 22 óráig tarthatnak nyitva, és feloldják az éjszakai kijárási tilalmat.

A kabinet jóváhagyja szerdán a veszélyhelyzet újabb meghosszabbítását, ugyanakkor néhány korlátozó intézkedésen is módosítanak.

A kormány a vendéglátóipart érintően nem vezetett be szigorításokat, az éttermek és a bárok zárási időpontja továbbra is este 11 óra maradt.

A szigorítás célja, hogy sikerüljön a társadalmi és gazdasági életet megbénító újabb általános lezárás nélkül átvészelni a járvány negyedik hullámát.

Szabálysértés esetén első alkalommal az üzemeltetőt pénzbírsággal sújtják, második szabálysértéskor tíz napos bezárást kockáztat.

A kereskedelmi egységekben, hivatalokban, gyógyszertárakban, tömegközlekedésben mindenütt és mindenkinek kötelező lesz a nagyobb biztonságot nyújtó FFP2-es maszk viselése.

Sajid Javid a londoni alsóházban tartott hétfő esti tájékoztatóján közölte: változatlanul július 19. a teljes nyitás céldátuma.

A brit kormány új szabályozása alapján az eddigi tilalmat színkódos rendszer váltja fel, és ez határozza meg, hogy Angliába mely országokból lehet beutazni tíz nap kötelező karantén nélkül.

Az államfő azt is bejelentette, hogy az iskolák, az óvodák és a bölcsődék három hétre bezárnak, első héten távoktatás lesz, utána két hétig tavaszi szünet.

A hétfő délutáni tüntetések feszült légkörben zajlottak, Bukarestben és Nagyszebenben is dulakodás alakult ki egy-egy igazoltatást megtagadó tüntető és a csendőrök között.

A Szatmár Megyei Vészhelyzeti Bizottság hétfőn frissítette a közigazgatási egységekben jegyzett fertőzöttségi ráták listáját.

Izrael pedig oltóanyaghiány miatt a jövő héten lelassítja vagy akár teljesen leállítja az oltását a Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett vakcina első adagjával.

A helyszíni tudósítások szerint még péntek délelőtt is több száz gépkocsi és maszk nélküli bulizó volt jelen egy hangárban, ahonnan kihallatszott a techno zene.

A legfőbb szigorítás az lenne, hogy csak a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket árusító boltok tarthatnának nyitva.

A párt szerint ki kellene nyitni az óvodákat és az általános iskolákat, és a szülőkre kellene bízni a döntést, hogy a gyermekük az iskolában vesz részt az órákon.

A mezőgazdasági termelők tiltakoztak az intézkedés ellen, rámutatva, hogy ez a szupermarketeknek és a multiknak kedvez, a termelőknek pedig nem lesz ahol eladniuk termésüket.

​A rendelet értelmében a korlátozások 30 napig érvényesek és a járványhelyzet alakulásától függően meghosszabbíthatók.

A rendelet értelmében a korlátozások 30 napig érvényesek és a járványhelyzet alakulásától függően meghosszabbíthatók.

Brüsszelben minden hetedik vírusteszt pozitív eredményt mutat, a fővárosban nincs egyetlen önkormányzat sem, ahol az esetszámok az országos átlag alatt maradnának.

Eddig hat régióban vezettek be éjszakai kijárási tilalmat, mely többek között Róma és Milánó városát is érinti.

Mivel szigorították a határellenőrzéseket, a csempészek  már drónokat is bevetnek, hogy átjuttassák a határon illegális portékájukat.

Ismét hosszú várakozási idővel számolhatnak azok, akik a Románia és Magyarország közötti határszakaszokon kelnének át.

Péntektől szigorúbb határellenőrzési szabályokat vezet be a román határrendészet.

 Victor Ponta "magyar mintára" készül törvényjavaslatot terjeszteni a bukaresti parlament elé.

A rendeletben nem lesz benne az USA-ban tartózkodókra és a zöldkártyával rendelkezőkre vonatkozó szigorítás.

Az Észak-Korea ellen elrendelt szankciók szigorításáról döntött az Európai Unió.

A Kölnben és más városokban szilveszterkor nők ellen elkövetett támadások miatt szigorítottak.

A kormány a péntek esti bukaresti tűzvész hatására döntött a szigorítás mellett.

Legkevesebb öt év börtöntbüntetést kellene kiszabni az eddigi három év helyett - áll az indítványban.

A tűzszüneti megállapodást sem Moszkva, sem a szakadárok nem tartják be.

Tekintélyes gazdasági és társadalmi szervezetek képviselői is megszólaltak.

Visszaküldte a szigorításról szóló törvényt a parlamentnek.

A szigorítás külföldi magánszemélyekre vonatkozik.

A nemrég bejelentett dohányzásellenes intézkedések "kettős horogütésként" hatottak a dohányiparra.

A közlekedési kihágásokat január 1-től szigorúbban büntetik.

Öt hónapig felfüggesztik a szociális segélyek folyósítását azok esetében, akik nem fizetik ki illetékeiket, adóikat.

Elsősorban a szociális biztonságot veszélyeztető és a vallási fanatizmust terjesztő filmeket tiltanák be.

Az eddigi 185 millió lej mellett további 400 millió lejt különített el a kormány erre a célra - közölte csütörtökön Borbély László Nagyszebenben, a Nemzetközi Erdészeti Kongresszuson.

Részletesebben szabályozzák ezentúl a városrendezési tervek jóváhagyását.

Szigorúbb intézkedéseket léptetne érvénybe az államfő a romák ellen.

Február 1-től csak receptre lehet vásárolni 13 féle fájdalomcsillapítót.

Ősztől szigorúbb feltételekkel juthatunk fűtéstámogatáshoz.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: