Keresési találatok: szentmise

Schönberger Jenő püspök, az idősek világnapjához kapcsolódva szentmisét mutat be

Közel nyolcszáz diák kezdi meg tanulmányait idén szeptembertől.

Szokás szerint szentmise nyitotta meg a többnapos programsorozat első napját.

A nagykárolyi Szentlélek egyházközösség alapítás óta eltelt hetvenöt évét bemutató előadásával kezdődött a plébánia jubileuminak nevezett ünnepsége.

Idén is szentmise nyitja meg a Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatot.

Augustus 20-án, Szent István király ünnepén Schönberger Jenő püspök szentmisét mutat be a Székesegyházban.

Véget ért az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.

A szatmári katolikusok számára a Jézus Szíve búcsú napja az év legfontosabb ünnepnapjai közé tartozik.

Úrnapja az Oltáriszentség főünnepe, amikor a katolikusok a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen levő Krisztust ünneplik.

Kilenced előzi meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját, vagyis kilenc napon át szentmisékkel készülnek a hívek.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első boldogjának emléknapján, május 17-én a székesegyházban is szentmisét mutattak be a vértanú püspök tiszteletére.

A hívek Ruppert József piarista atya aranymiséjén vehetnek részt.

Második alkalommal szerveztek egyházmegyei szintű találkozót roma fiataloknak.

Lélekben már felkészülhettek húsvétra a katolikus hívek, akik virágvasárnap ellátogattak a templomokba és részt vettek a szentmisén.

A szatmárnémeti Székesegyházban délelőtt 11:00 órától Schönberger Jenő püspök mutat be szentmisét.

Több, mint száz párt mozgatott meg idén Szatmárnémetiben a Házasság hete, amely szórakozásra és elmélyülésre egyaránt lehetőséget nyújtott.

A betegek világnapján szentmisét tartottak a székesegyházban.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye már évek óta közös szentmisére hív mindenkit, aki a betegekért szeretne imádkozni.

Ahogyan Jézus az Atyáé, úgy a mienk is, Mária által - mondta Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Schönberger Jenő püspök.

Nagykilenced kezdődött Szatmárnémetiben, a sugárúti Szent József templomban, szerdán.

A szatmárnémeti székesegyházban, szombaton, tizenegy órától vízszenteléssel egybekötött szentmisét mutat be Schönberger Jenő püspök.

Sokan időzítették úgy Halottak napján látogatásukat a híd melletti temetőbe, hogy az magába foglalja a hagyományos szentmisét is.

Tudatos, összeszedett ministránsokat képeztek a nagyszokondi Szent Ignác lelkigyakorlatos központban, október 27. és 28-a között.

Önmagáért szeressük Istent, ne azért, mert ő jó, mert valamit is adott.

A Római Katolikus Székesegyházban tartott ünnepi szentmisével és azt követő koszorúzással kezdetét vette a XVI. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: