Keresési találatok: szennyvíz

A kezdeményezést módosító javaslatok nélkül fogadta el a szenátus, hiszen a közművesítési keretprogram a legfontosabb beruházásokat célozza meg, hiánypótló célja van.

Az Európai Bizottság kötelezettszegési eljárást indított Románia ellen az alapvető közművekhez - főleg a víz- és csatornahálózatokhoz - való hozzáférés hiányosságai miatt.

Ezen a héten aláírásra kerül a megye történetének legnagyobb értékű beruházásáról szóló szerződés első mellékszerződése, melynek értéke 33.330.953 lej.

A szennyezés gyakorlatilag teljesen kihalttá tette az egykor festői gázai tengerpartot.

113 ezer hektoliter mérgező szennyvíz folyt a környékbeli folyóvizekbe egy használaton kívüli aranybányából.

A következő öt éves terv 126 millió euróba kerülhet.

Elvileg mindenkinek nagyobb lesz a vízszámlája augusztusban mint eddig.

A beruházás megvalósulásával háromlépcsős lesz a tisztítási folyamat.

Szennyvízből elektromos áramot előállító szerkezet prototípusát készítették el amerikai kutatók.

Több pályázata is készen van Kálmándnak: például turisztikai központ kiépítésére pályáznak.

Egy boltívet találtak a föld mélyén, a nagykárolyi kastélytól 22 méterre.

Új megoldást eszközölne a Környezetvédelmi Igazgatóság a szennyvíz tisztítására.

Pontot tettek az erdődi csatornahálózat megvalósításának a végére.

Jelentős Európai Uniós pénzekből modernizáltak Szatmárnémetiben.

Hét millióból modernizálnák a szatmárnémeti szennyvíztisztító telepet.

Lakosokként körülbelül két ezer eurót veszíthet Kaplony és Szaniszló ha kimarad a vízgazdálkodási projektből.

Megtörtént a sárközújlaki szennyvízvezeték felavatása.

Két török munkás égési sérüléseket szenvedett a baleset következtében.

A sárközi önkormányzat szivattyútelepet létesít a tömbházak szennyvize számára.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: