Keresési találatok: szegénység

A megkérdezett szülők 60 százalékának a karácsony egy rendkívül stresszes időszak, melynek hátterében elsősorban a pénzhiány áll.

​A kormány nemrég jelentette be a járvány nyomán elrendelt korlátozások lazítását abban a reményben, hogy mindez segít javítani a gazdasági mutatókat.

A vizsgált háztartások 11 százalékában naponta legfeljebb kétszer kapnak enni a gyerekek, 10 százalékuk esetében csak heti egyszer kerül hús az asztalra.

Kiderült, kik és miért hagyják hátra gyermekeiket.

Minden második Romániában élő gyereket az elszegényedés és a társadalmi kirekesztettség veszélye fenyeget.

Romániában háromszor nagyobb a szegény gyerekek aránya, mint az Európai Unióban.

535 romániai községben a szegénység mértéke meghaladja az átlagost, a társadalom peremére szorult polgárok száma 427.046.

A szegénység felszámolásához az állampolgárok magatartásának megváltoztatására van szükség.

Élelmiszert, gyógyszereket is kapott a mélyszegénységben élő család.

Sokkal nagyobb a dráma, mint azt bárki is el tudta volna képzelni.

A háború és a szegénység elől menekülők segítését szorgalmazta a pápa húsvéti üzenetében.

A szatmárnémeti szegények 13%-a evett már szemeteskukákból egy felmérés szerint.

Tavaly Romániában a lakosság több mint 40 százalékát fenyegette szegénység.

Egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt - azaz kevesebb mint 663 euróból.

A leggazdagabbak és a többiek közötti szakadék egyre nagyobb.

Az áramhiány mellett vidéken nem ritka a vezetékes ivóvíz hiánya.

Farkasházy Tivadar többet volt a komikus szülői értekezletén, mint a saját fiáén.

A szegénysorba jutás kockázatát a nettó jövedelem alapján vizsgálták.

Továbbra is fogadnák a románokat, de megszabnák, hogy hányan mehetnek.

Történelmi csúcson a szegények aránya a német társadalomban.

Románia minden szempontból a legrosszabbul teljesítő országok között van.

Elsősorban a független vállalkozóként dolgozók panaszkodnak a szegénységre.

Németországban a szegények aránya 2005 óta nem változott lényegesen.

Oroszországban a lakosság 13,8 százaléka él a létminimum alatt.

Az EU területén a nők 20 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak.

A gazdagok jobban figyelnek arra, hogy mit is esznek.

Csak kevesen tudják Romániában, hogy mit jelent a jólét.

Az uniós szegénységi lista utolsó előtti helyén egy romániai régió áll.

Október 16-a az Élelmezés Világnapja. Tavalyhoz képest 100 millióval nőtt az éhezők száma.

Románia lakosságának 50,4 százaléka semmit nem tud megtakarítani.

A statisztikák szerint, idén 370 ezerrel több szegény ember lesz Romániában.

Telt ház fogadta a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás előbemutatóját  a szatmárnémeti Északi Színházban. A következő évad első bérletes előadásában olyan ismert slágerek csendülnek fel, mint a "Valaki mondja meg", vagy a "Ringasd el magad" című dalok. Az előbemutató sikerét látva, szinte biztosr

Több millió eurót adományozott a szegények egy férfi Belgiumban.

Kínában megváltoztatták a szegénységi küszöböt.

A Szegénység Ellenes Harc Napja alkalmából a Caritas diákfórumokat szervezett.

Az Európai Tanács stratégiát próbál kialakítani a szegénység ellen.

A világ nagyhatalmai egyre kevésbé segítik a szegény országokat.

Az Olinak még több mindenre szüksége a megmeneküléshez.

A szatmári moziban holnaptól a Jégkorszak alkotóitól a Robotok tekinthető meg.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: