Keresési találatok: szavalás

A legtehetségesebbek nevét a Nagykárolyi Művelődési Központ Facebook-oldalán, valamint a helyi sajtóban is közzéteszik. A díjazottak oklevélben és könyvjutalomban részesülnek.

Az Ugorj be egy versre! 24 órája alatt több mint 650 vers hangzott el, az előadás József Attila-művel kezdődött és Adyéval zárult.

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg a Recitatio néven ismertté vált szavalóversenyt, melynek során az indulók csak szatmári költők műveivel állhattak a zsűri elé.

Több száz diák fogja együtt szavalni az Akarsz-e játszani című költeményt.

Több száz diák gyűlt össze a szerda délelőtti napsütésben, hogy együtt szavalhassák el Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című költeményét.

Mondd el, vagy olvasd fel a számodra legkedvesebb versedet, verseidet!

Egész napos programsorozattal emlékeztek meg Mihai Eminescu születésnapjáról, mely egyben a román kultúra napja is.

A LiterArt Magyartanárok Egyesülete szervezésében választották ki a szatmári magyar középiskolás diákok kedvenc versüket. Ezt a több száz diák kedden együtt szavalta el a rendezvénygödörben.

Az iskola egyik bátor diákja saját verssel állt a társai elé.

A két korcsoport győztese fog szavalni március 15-én a szatmárnémeti Petőfi-szobornál.

A Református Gimnáziumban csütörtökön tartották a nagy közös versmondást.

A Főgimnázium udvarán csütörtökön reggel 9 órakor gyűltek össze a diákok.

Koltón szavaltak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XI. C osztályos tanulói.

A mikolai diákok szerepeltek a legsikeresebben a Szilágyi Domokos Szavalóversenyen.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: