Keresési találatok: szabálytalanság

Reggel 7 óra körül a szatmári Nicolae Golescu utcán félreállítottak egy személyautót, melyet egy 72 éves, Szatmár megyei férfi vezetett. Mint kiderült, a férfi ittasan ült volán mögé.

A rendőrség a sofőr és az autó adatait is ellenőrizte a rendszerben, s mint kiderült, a kocsira olyan jármű rendszámait szerelték fel, melyet még februárban kivontak a forgalomból.

A rendőröket vasárnap este értesítették, hogy egy szászrégeni helyiségben zártkörű, többszáz fős partit tartanak.

A férfit testi sértés miatt egy év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, az ügyben eljáró bíróság pedig nemrégiben elrendelte a büntetés végrehajtásának megkezdését is.

A hétvége folyamán egyébként több mint 450 bírságot szabtak ki a közlekedési bírságok be nem tartása miatt, ezeknek összértéke megközelítőleg 125 ezer lej.

Március 23-án, kedden 14 óra körül arról értesítették a szatmári rendőröket, hogy a 16-os lakónegyedben a Zenit és a Sanatatii sugárút kereszteződésénél több fiatalember összeszólalkozott.

Nem ő volt azonban az egyetlen, aki ebben a helyzetben találta magát, ugyanis az avasfelsőfalui rendőrök egy vámfalui férfit is jogsi nélküli vezetésen kaptak.

Nem finomkodtak az elmúlt hétvégén a közlekedési rendőrök: február utolsó három napjában több mint 380 bírságot szabtak ki, melyeknek összértéke megközelíti a 150 ezer lejt.

A február 12. és 14. közötti hétvégén sem tétlenkedtek Szatmár megye közlekedési rendőrei, hiszen a három nap leforgása alatt 170 ezer lej értékben több mint 230 pénzbírságot osztottak ki.

A szerdai nap folyamán arról értesítette egy szatmárudvari lakos a rendőrséget, hogy a január 23-26. közti időszakban ismeretlen tettesek betörtek a házába.

A január 15-17. közötti időszakban a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedési osztályának munkatársai 57.900 lej összértékben több mint 220 bírságot róttak ki a szabálytalankodó autósokra.

Kedden több mint 70 bírságot szabtak ki a szabálytalanul közlekedő autósokra, ugyanakkor felfüggesztettek 5 jogosítványt és bevontak 7 forgalmi engedélyt is.

Az illetékesek továbbra is arra intik a szilveszterkor durrogtatni óhajtókat, hogy csak megbízható, engedéllyel rendelkező forrásból szerezzék be a muníciót.

A hétfői nap során a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedési osztályának munkatársai 28 ezer lej összértékben több mint 110 helyszíni bírságot szabtak ki.

A hétfői nap folyamán a közlekedési rendőrök valamivel több mint 80 helyszíni bírságot szabtak ki, melyeknek összértéke eléri a 27.500 lejt.

A hétvége folyamán a közlekedési rendőrök több mint 200 helyszíni bírságot róttak ki, melyeknek összértéke megközelíti az 50 ezer lejt.

A rendőrök épp Avasújváros területén tartottak közúti ellenőrzést, amikorvmegállítottak egy 55 éves férfit, akiről csakhamar kiderült, alkohol fogyasztása után ült kormány mögé.

​Az elmúlt hétvége folyamán több mint 230 helyszíni bírságot szabtak ki a közlekedési rendőrök, összértékük megközelíti az 51 ezer lejt.

Az ügyben eljáró rendőrök számára azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy a férfi alaposan felöntött a garatra, hiszen erős alkoholszagot árasztott.

A keddi nap folyamán a közlekedési rendőrök több mint 160 helyszíni bírságot szabtak ki, melyeknek összértéke megközelíti az 50 400 lejt.

A rendőrség a tolvajt 24 órára őrizetbe vette, a lopott javakat pedig teljes egészében vissza tudták szolgáltatni a jogos tulajdonosnak.

A július 31. és augusztus 2. közötti hétvégén a közlekedési rendőrök több mint 270 helyszíni bírságot róttak ki a KRESZ-szabályokat be nem tartó autósokra.

A hétfői nap során több mint 90 helyszíni bírságot szabott ki a közlekedési rendőrség, ezek összértéke kb. 23 ezer lej, kiegészítő intézkedésként pedig 5 sofőr vezetői engedélyét függesztették fel.

A közlekedésrendészeti osztály munkatársai csütörtökön baleset-megelőző akciót szerveztek, azaz a szokottnál is több ponton voltak jelen, hogy rutinellenőrzést és sebességmérést tartsanak.

A csütörtöki nap meglehetősen szerencsétlen volt az autóvezetők számára, ugyanis a baleset-meglőezési akció során a rendőrök több mint 120 helyszíni bírságot osztottak ki.

A keddi nap folyamán egyébként nem az avasfelsőfalui férfi volt az egyetlen, aki nem számított a rendőri ellenőrzésre.

A mögöttünk álló hétvégén a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség közlekedésrendészeti munkatársai baleset-megelőzési céllal közúti ellenőrzést szerveztek.

A közlekedésrendészeti osztály január 14-én baleset-megelőző megelőző akciót szervezett, melynek során a megye legforgalmasabb útszakaszain ellenőrizték az autósokat.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: