Keresési találatok: robbantás

Őrizetbe vettek vasárnap este Liverpoolban három embert, miután egy helyi kórház parkolójában felrobbant egy autó. A detonációban egy ember meghalt, egy másik megsérült.

​Az 53 éves Mohamed Nasíd volt a Maldív-szigetek első demokratikusan választott elnöke, de 2012-ben leváltották és elűzték az országból.

A tennessee-i hatóságok egyelőre nem derítettek fényt Warner indítékaira, és nem foglalnak állást arról, hogy az eset belföldi terrorizmusnak minősíthető-e.

Kedd hajnalban, 4 óra körül egy kisebb robbanásra ébredtek a Galac megyei Tulucesti lakói. Mint kiderült, a település polgármesteri hivatalának közelében található bankautomatánál robbantottak ismeretlen elkövetők.

Az uniós külügyi szolgálat elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy Phenjan fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe.

A robbanás után sokáig semmi nem látszott a felemelkedett törmelék és pormennyiség miatt.

Az akciót egy család hat tagja – köztük két kislány – követte el.

A robbanásban legalább tizenhat ember halt meg.

A halottak között 27 gyermek van. A beszámolók szerint a támadók mintegy negyvenen voltak.

A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő.

Robbantásos merényletsorozat történt vasárnap Egyiptomban.

Holtan találták lipcsei börtöncellájában a merényletre készülő, de lebuktatott szír férfit.

Egyes jelentések szerint a támadást egy nő követte el.

Az IÁ által Szíriából irányított női kommandó készült merényletre Párizsban.

Legkevesebb 80 halálos áldozata és 231 sérültje van a kabuli robbantásnak.

Erdogan: az ítéletnapig folytatjuk a terrorizmus elleni küzdelmet.

Az utolsó pillanatban gondolta meg magát: mégsem robbantotta fel magát a stadionban.

Isztambul egyik legforgalmasabb sétálóutcájában, a város európai részében robbantott a merénylő.

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában.

A 28 halottal járó támadás válasz volt Recep Tayyip Erdogan török elnök kurdokkal kapcsolatos politikájára.

Szilveszteri támadásokat terveztek a Boszniában elfogott feltételezett terroristák.

Székelyföldi terrorcselekmény meghiúsítását jelentette be az ügyészség.

A robbanószerkezeteket egy mentőautóban akarták becsempészni a stadionba.

Ellenőrzött robbantások révén szabadultak meg a különböző robbanószerektől Majtényban.

Harminc robbanószert semmisít meg a Sürgősségi Helyzetek Felügyelősége.

Társproducerként és színészként is szerepet vállalhat a Patriots' Day című filmben.

Robbantással fenyegetőzött és egymillió eurós váltságdíjat követelt.

A merénylet következtében legkevesebb két rendőr életét vesztette, további hat súlyosan megsebesült.

Emigráns ujgurok szerint hagyományos életmódjuk gyakorlásában korlátozzák a muszlim őslakosokat.

A Bostoni robbantás kapcsán hallgattak el információkat az egyik merénylőről.

Tíz esztendeje robbantottak a spanyol főváros vasútállomásain.

Ez volt Európában az eddigi legnagyobb, robbantással lebontott épület.

Egy hátizsákos ismeretlen egy pokolgép felrobbantásával fenyegetőzött egy vizsgateremben.

Félre akarták vezetni a hatóságokat a kettős robbantás egyik gyanúsítottjával kapcsolatban.

Bostoni robbantás - Az eddigi adatok szerint a gyanúsítottak egyedül cselekedtek.

A bostoni FBI vezetőjének sajtótájékoztatóján fotókat és videofelvételeket mutattak be a gyanúsítottakról.

Obama: az USA ki fogja deríteni, hogy ki is miért hajtotta végre a bostoni robbantásokat.

Sikeres kísérletet hajtott végre egy hiperszonikus bombával a Pentagon.

Jurij Luzskov moszkvai polgármester szerint nők követték el a robbantást.

Egy holland férfi hiúsította meg a Detroitba tartó gép elleni merényletet.

Megpróbált felrobbantani egy utas egy amerikai repülőgépet.

Öten haltak meg a Fülöp-szigeteki merényletben.

Felháborodott a világ Észak-Korea kísérleti robbantásán.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: