Keresési találatok: rendőrök

Vádat emeltek négy rendőr ellen pénteken az egyesült államokbeli Louisiana államban egy afroamerikai férfi halála miatt.

Pénteken elment iskolába, de már nem tért haza a tanítás után a 11 éves Mihaela-Adriana Fieraru, akit rövid időn belül nagy erőkkel kezdtek keresni a Dambovita megyei rendőrök.

Kedd este két BMW ütközött a fővárosban – nagy balhé lett belőle.

Carmen Dan belügyminiszter szerint csak spekuláció, hogy csökkent a rendőrök bére.

Belső vizsgálatot kezdeményezett az ügyben a rendőrség.

A két ittas autósban nem csak a lakhelyük a közös. Ugyanannyit ihattak - 0,75 mg/litert mutatott ki a szonda.

Az összehangolt akciót követően nyolc pénzbüntetést is kiosztottak.

Közel ötven személyt vittek be a rendőrségre, hogy kiderüljön a személyazonosságuk.

Dragnea szerint egyetlen, már megállapított nyugdíj sem fog csökkenni.

Átverték a gépet és a szórakozóhelyek személyzetét: műanyag-zsineget rögzítettek a bankóhoz.

Sok volt az elmúlt napokban az ittas és a túl gyors sofőr.

A közlekedési rendőrök csütörtökön 7 és 9 óra között igen aktívak voltak.

Kevesen voltak, de annál nagyobb ribilliót csaptak – több órán keresztül tüntettek a szatmári rendőrök.

A Mohamed nevű férfi azt állítja, hogy megalázták és megverték a francia rendőrök.

Több mint ötven bűncselekmény esetében jártak el a szatmári rendőrök.

A rendőrségi telepen őrzött autó megsínylette a szabadtéri tárolást.

Egy szatmári fiatal nem tudott megállni az autójával a vasúti sorompónál.

Volt olyan lakás, ahonnan 5540 lej értékben vitt el készpénzt és értéktárgyakat.

Rendőr-egyenruhások gyilkoltak - a hondurasi mészárlás feltehetően bandaháborúhoz köthető.

Magukat rendőrnek kiadó személyek próbáltak kirabolni egy családot Mikolában.

Rendőrkézre került egy 15 éves betörő is, aki 2015-ben két ingatlanba is behatolt.

Egy ittas sofőr balesetezett a Honvéd (Aurel Vlaicu) utcában kedd hajnalban.

A ráksai testvérek vitájában előkerült a kés is.

Egy 93 éves nő vetett véget egy verekedésnek Szilágypérban - megsérült és kórházba került.

Internetes pizzarendeléssel hívott rendőröket az élettársa által otthonában fogva tartott nő.

Valószínűleg a szombat délutáni és az éjfél utáni koppenhágai fegyveres támadást is a férfi követte el.

Az olasz kormány vizsgálatot rendelt el a közlekedési rendőrök tömeges megbetegedése miatt.

A rendőrség közzétette ügyfélfogadó szolgálatainak ünnepi programját is.

Többen megsérültek, az ENSZ járműveit is felgyújtották.

Egy ideje az egész utca egyirányú - a rendőrök vadásznak a rossz irányba közlekedőkre.

Kis kamerát rögzítenek az utcai tüntetéseken vagy sporteseményeken szolgáló rendőrök ruhájára.

Jogosítványokkal üzérkedő rendőrségi vezetőket ítéltek el.

Három tolvajt buktattak le a rendőrök kedden. Mindhárom esetben eljárást indított a rendőség.

A nántűi gyermekotthon 35 kis lakóját lepték meg egy-egy ajndékcsomaggal a Szatmár Megyei Rendőrség munkatársai, illetve a szopori rendőrök.

Rendőröket és mentősöket fizettek le temetkezési vállalkozók.

Ukrajnában tüntetések voltak egy nemrég rendőrök által brutálisan megerőszakolt és összevert nő miatt.

Nemcsak Lamborghinivel és Camaróval, hanem Ferrarival is járőröznek a dubaji rendőrök.

Több millió dollár kárt okozott egy internetes csalásokra szakosodott román bűnszövetkezet.

Túl kicsik a kocsik a rendőröknek Németországban, mármint azok az Opel Insigniák, amelyekkel lecserélnek 800 járőrautót.

A korábban fegyveres rendőrként szolgáló elkövető már hétszer gyilkolt, 2004 óta keresik.

A londoni rendőröknek kevesebbet kellene újságírókkal inniuk egy belső jelentés szerint.

Visszatartották a rendőrök egy gyorshajtó román autós járművét.

A rendőröknek 40 ezer órányi felvételt kell végignézniük a rendbontásról.

Több ezer eurót csaltak ki egy román gazdálkodótól.

A tüntető román rendőrök fel akarják jelenteni a belügyminisztert.

Sztrájkolni készülnek a rendőrök az élelmiszer-támogatás csökkentése miatt.

Román vezetők a rendőrtüntetés miatt lemondták rendőri védelmüket.

A hamisítványok, illetve a zárjegy nélküli dohányárú felkutatása érdekében ellenőriztek hétfőn az erdődi rendőrök.

Amerikai vígjáték 22.20 órai kezdettel az RTL Klub műsorán.

A szebbik nem képviselői virágot kaptak az egyenruhásoktól.

Közúti ellenőrzések helyett márciuskákat osztottak a rendőrök.

A szatmárnémeti piacokon közösen razziáztak a rendőrök, a határőrök és a csendőrök.

Nem hajlandók a rendőrök külön fizetség nélkül felügyelni a választási irodákban.

Bizarr gyilkossági ügyben nyomoznak az angol rendőrök.

Két hatósági személy is érintett a kakszentmártoni balesetben.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: