Keresési találatok: razzia

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az ügyben érintett cég 2013 és 2016 között a cég bizony nem minden eladott, majd kiszállított terméket vezetett be a könyvelésbe.

A megmozdulás során 30-nál is több személyt igazoltattak, 5 gépjárművet ellenőriztek, valamint 20-nál is több helyszíni bírságot szabtak ki.

A támadások elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára. A rendőrség 140 ember után nyomoz, akik a gyanú szerint kapcsolatban állnak a szervezettel.

Újabb hajtóvadászatot szervezett a rendőrség a bűnfészkek felszámolása érdekében: ez alkalommal a tasnádi gócpontokat ellenőrizték.

A rajtaütésszerű ellenőrzés nyomán több kereskedő is írásbeli figyelmeztetést vagy pénzbírságot kapott.

Az akció után 26 személyt állítottak elő és bírságoltak meg.

Ha ez önmagában nem lenne elég, a járműve még csak be sem volt íratva. 

Úgy látszik, még mindig nem veszik eléggé komolyan, mekkora bajt is okozhat a nem megfelelő állapotú gumi az autókon.

Nem csak a rendbontókat, hanem a közúti szabálytalankodókat is borsos bírságban részesítették.

A csempészárut egy furgonban rejtették el, a feketepiacon akarták értékesíteni.

A diszkók, szórakozóhelyek és bárok aktív színterei lehetnek a drogkereskedelemnek. 

Sokan játszanak a jogosítványukkal, amikor nem tartják be a sebességhatárt.

A gyorshajtók mellett olyanok is horogra akadtak, akik ukrán eredetű csempészcigit rejtegettek autójukban.

Több helyszínen is razziázott a rendőrség, nem eredménytelenül.

Több körözött személyt is elfogtak az akció során.

A 17 éves fiú Bihar megyében tett szert a lopott autóra.

A megengedettnél több utast szállító buszokra vadászott a rendőrség.

A rendőrség embereit egy csendőralakulat és egy nyomozókból álló csoport is elkísérte.

Két nap alatt 26 autóvezető vált ideiglenesen gyalogossá.

A csütörtöki akció során hamis vagy ismeretlen eredetű termékekre vadásztak.

Huszonnégy óra haladékot adtak a rendőrök a Szamos árterületén illegálisan lakóknak kunyhóik elhagyására. A helyi rendőrség munkatársai csütörtök hajnalban tartottak ott razziát.

Az összehangolt akciót követően nyolc pénzbüntetést is kiosztottak.

Most a Horea utca 6. szám alatti épületben jártak a helyi rendőrök.

Az öt órán keresztül tartó akció során húsz bírságot szabtak ki az illetékesek.

Csendőri egységekkel megerősítve tartottak ellenőrzést a rendőrség bűnügyi osztályának munkatársai Szatmárnémeti egyik legrosszabb hírű környékén

Közel ötven személyt vittek be a rendőrségre, hogy kiderüljön a személyazonosságuk.

A férfinál házkutatást tartottak, a Szervezett Bűnüzés és Terrorizmus Elleni Ügynökség is kihallgatta.

Tíz jogsi bánta a rendőrök nagyszabású, hat órás akcióját.

Az egykori Viktória Szállóból elköltöztetnék a bérlőket - már a razziák sem segítenek.

A szatmárnémeti helyi rendőrség tagjai a Szamos folyó menti viskókat ellenőrizték.

Tizenhárom gyaníthatóan szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe a razziák során.

Ezen a hétvégén a közrendészek vidéken razziáztak.

A vidéki közbiztonságért felelős rendőrök razziájuk során kisebb lopásokat vettek észre.

Kétezer csomag ukrán zárjeggyel ellátott cigarettát foglaltak le.

A szatmárnémeti piacokon közösen razziáztak a rendőrök, a határőrök és a csendőrök.

A Szamos parton razziáztak a közösségi rendőrség munkatársai.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: