Keresési találatok: rablás

A banda az egyik legnagyobb bankrablása során augusztusban Sao Paulo állam 200 ezer lakosú Aracatuba városában a lakosokat is rémületben tartotta.

Négy 17. századi fehér márvány angyalka szobrát lopták el a dél-olasz Guardia Sanframondi falu két templomából, az olasz műkincsrendőrök a nyomukra akadtak és visszaszerezték őket.

A nigeri állami rendőrség szóvivőjének elmondása szerint a támadók motorkerékpárral érkeztek, és válogatás nélkül lőni kezdtek, majd magukkal vitték a gyerekeket.

A bíróság honlapján elérhető információk szerint U. Simion ügyvédje kérelmezte, hogy védence előzetes helyett kerüljön inkább hatósági felügyelet alá, ám ezt kategorikusan elutasították.

A nagykárolyi ügyészség közölte, továbbították a bíróságra annak a rablási ügynek a vádiratát, mely még a március 30-ára virradó éjszaka történt a Tasnádhoz közeli Pelén.&l

A 43 éves, Bákó megyei férfi kihasználta egy 70 éves, szatmári nő figyeletlenségét, majd erőszakkal elragadta tőle a kézitáskáját.

A bankrabló még azelőtt távozott a jelentős összeggel, hogy a pénztárosnak sikerült volna megnyomnia a pánikgombot.

Ez volt a legjelentősebb pénzrablás Franciaországban 2009 november óta, amikor is szintén Lyonban, szintén a Loomis pénzszállító cég furgonját rabolták ki.

A város elegáns üzleti negyedében randalírozók ablakokat törtek be, üzleteket fosztottak ki és nekitámadtak a kivonuló rendőröknek.

A nyílt utcán rabolták el vasárnap egy nagykárolyi nő táskáját, a tolvaj azonban nem jutott messzire, mert egy szemfüles járókelő a nyomába szegődött és elfogta.

A Brandusa utcai helyszínre kisiető rendőrök gyors közbelépésének köszönhetően sikerült rövid időn belül kézre keríteni az elkövetőt.

Két rablót sikerült még a helyszínen elfogni, a banda többi tagja azonban elillant a zsákmánnyal együtt, melynek összértékét kb. 231 ezer eurónyi svájci frankra becsülik.

November 25-én arról értesítette egy fiatal nő a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőséget, hogy miközben hazafelé tartott, egy ismeretlen tettes ellopta a hátizsákját.

A betelefonáló hamis személyi adatokat adott meg és azt mondta, hogy Vajdahunyad egyik utcájáról rabolták el.

Girókután lopás, Kőröstelepen robogós baleset tette izgalmasabbá a hétvégét.

Egy maszkot viselő férfi könnygázzal fújta le az eladót, majd kifosztotta a kasszagépet. Pechére nem volt nagy a napi bevétel.

Az enyveskezű fickót 24 órás őrizetbe vették a szombati nap során, vasárnap pedig kezdeményezték ellene a 30 napos előzetes letartóztatást is.

Vélhetően román műkincsrablók lopták el egy rotterdami műcsarnokból.

Nem mindennapi bátorságról tett tanúbizonyságot az a férfi, akinek köszönhetően sikerült rendőrkézre keríteni egy nőket kifosztó tolvajt.

A banda által meglovasított ékszerek összértéke eléri a 5,6 millió eurót.

A Horea úti prostituáltak öröm helyett jó nagy fejtörést okoztak a kliensnek.

A férfi egy bárt szeretett volna kirabolni, terve azonban csakhamar megbukott.

A hatóságokat néhány szemtanú értesítette az 112-es segélyhívón.

Batizon történt, hogy három ismeretlen személy erőszakosan kifosztott egy idős férfit.

Az enyveskezű fiatalember kihasználta, hogy az autó tulajdonosa elfelejtette bezárni az ajtókat.

"Ha minden betörő ilyen lenne, nem kellene túlórázni".

Az idős nőt két férfi támadta meg.

Az álarcos támadók közül három férfit a helyszínen elfogtak.

A rabló 1200 lejnyi készpénzzel távozott a töltőállomásról.

A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőt.

Az üveg egy koppenhágai gyűjtemény része volt, értéke meghaladja az 1 millió eurót.

A tettes elvitte a nő telefonját és némi készpénzt is.

A rendőrség órák leforgása alatt azonosította és elfogta a három rablót.

A besztercei törvényszék súlyos büntetést mért ki a többszörösen visszaeső férfira.

Egy helyi férfi csütörtök este megállította az utcán és a házába csábította.

A férfi egy idős nő kézitáskájával próbált meglépni – ketten tették mozgásképtelenné, amíg a rendőrség a helyszínre ért.

A három elkövetőből kettőt kézre kerített a rendőrség, az elrabolt javak 30%-át is vissza tudták szolgáltatni.

Kiraboltak mintegy húsz, a hotelük előtt várakozó turistát álarcosok a párizsi Roissy repülőtér közelében.

Rablás vádjával 24 órára őrizetbe vette a rendőrség a 16 éves kamaszt.

Ambrus Attila bevallotta, egy valamitől nagyon félt a börtönévei után.

A szatmári rendőrség hétfőn három kiskorú bűnelkövetőt azonosított és vett őrizetbe.

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a két óra leforgása alatt elfogott rablót.

A régi városközpontban történt a rablás, szerencsére bátor járókelők elfogták a rablót.

Nagy erőkkel keresi a Temes megyei rendőrség azokat a személyeket, akik a temesvári repülőtér szomszédságából elloptak egy 600.000 lejt tartalmazó bankautomatát.

Az egyik gyanúsított figyelt, a másik rabolt - a zsákmányt elosztották.

A rendőrség nagy erőkkel keresi a rablót a biztonsági kamerák felvételei alapján.

Nyomkereső kutyák bevetésével és szatmári segítséggel fogták el a férfit.

Vásárlók akadályoztak meg egy fegyveres rablást Szatmárnémetiben.

Még vasárnap hajnalban történt az eset: a Kauflanddal szemben találták meg az eszméletlen férfit.

A két férfi minősített rablás vádjával állhat bíróság elé.

A nagykárolyi ügyészség lezárta a nyomozást, immár a bíróságon a sor.

A rendőrök elfogták a 15 , illetve 16 éves kiskorú elkövetőket.

Baltával fenyegették a férfit és a lányt, azok átadták a rablóknak a kért 250 eurót.

A rendőrség vizsgálja a fiatal elkövető előéletét.

Az egyik román nyelvű portál közzétette a felvételt – bulgárok az elkövetők.

Nem kevés összeg volt a leitatott bukaresti férfi zsebében – a lányok el is költötték nagy részét.

Lövésváltás után fogták el a fegyveres rablót – egy rendőr és a gyanúsított is megsérült.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: