Keresési találatok: pénzmosás

Laurenţiu Barangát szombaton vették őrizetbe, miután házkutatást tartottak Râmnicu Vâlcea-i lakásán. A döntés nem jogerős, megfellebbezhető.

Több körözött személyt is sikerült elfognia a hatóságnak a hosszú hétvége során. Van köztük enyves kezű rabló és lányokat futtató férfi is.

A rendőrség gazdasági bűncselekményeket vizsgáló osztályának tevékenységéről ritkábban számolunk be, viszont ez nem azt jelenti, hogy ne lennének kiemelkedő eredményei a csapatnak.

Az ország 5 megyéjében rendeztek összehangolt akciót ez bűnszervezet felszámolása érdekében.

A DIICOT szerint több millió eurós ingatlanügyletekről van szó, az elsőszámú gyanúsítottat elfogták.

A PSD-s elnök cáfolta pénteken, hogy pénzmosás gyanújával nyomozás indult volna ellene Brazíliában.

Nyilvánosságra hozta a tavalyi év statisztikáit az ügyészség: az is kiderült, hány pénzmosási esetben indítottak eljárást.

Udrea ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás, Andronic ellen pedig hamis tanúzás miatt indítottak eljárást.

Befolyással való üzérkedés, háromrendbeli pénzmosás és szervezett bűnözői csoport létrehozása a vád.

Bűnszervezet létrehozása is szerepel a vádpontok között.

A bűnvádi eljárás megindítását ügyészségi források a Mediafax és az Agerpres hírügynökségnek is megerősítették.

A vádlottak között van Andrej Bogdanov, a Ploiesti-i kőolaj-finomító vezérigazgatója is.

A politikust három rendbeli befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.

A PSD "főtárgyalóját" pénzmosással és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítják.

Az olasz állam és titkosszolgálat tekintélye is sérült.

Folytatódik a bűnvádi eljárás Adrian Nastase ellen a 630.000 euró értékű rejtélyes vagyonszerzés miatt.

Hatalmas nyereségre tettek szert a most lebuktatott csalók.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: