Keresési találatok: prostitúció

A férfit a nagyváradi törvényszék 15 napos előzetes letartóztatásba helyezte, az ügyben pedig büntetőeljárást kezdeményeztek.

A nőt 2018. május 18-án diagnosztizálták, ám mivel mostanáig egyáltalán nem tartotta be az orvosi utasításokat, illetve nem is kezeltette magát, számos férfit megfertőzhetett a védekezés nélküli együttlétek sorá

Három év letöltendője van hátra, 30 évesen szabadulhat

Elrettentő adatok láttak napvilágot a szatmári hátrányos helyzetű gyermekeket illetően.

Huszonnégy óra haladékot adtak a rendőrök a Szamos árterületén illegálisan lakóknak kunyhóik elhagyására. A helyi rendőrség munkatársai csütörtök hajnalban tartottak ott razziát.

Az UNIO stadion környékén tartottak rajtaütésszerű ellenőrzést a Szatmárnémeti Helyi Rendőrség munkatársai.

A közerkölcs védelmében szigorít cenzúráján a háromszáz milliós kínai mikroblog, a Sina Weibo, ahonnan a túl sokat mutató képek mellett modellügynökségek százai is eltűnhetnek.

A lányok újsághirdetések útján verbuválták az ügyfeleiket - két személyt vett őrizetbe a rendőrség.

Európában évek óta vita tárgyát képezi, mi jelenti a helyes hozzáállást a prostitúcióhoz.

Ferenc pápa közelről szembesült az emberkereskedelem és a prostitúció problémájával.

Ott, ahol aranyáron kapkodják el az ingatlanokat, néhány hónapja megjelentek az utcákon a prostituáltak.

Franciaországban és Szatmár megyében egyidejűleg összesen tizennyolc házkutatást hajtottak végre kedd reggel.

A rendőrség egyelőre négy személyt vett őrizetbe és öt elfogatási parancsot adott ki.

A Szatmár Megyei Törvényszék mellett működő Ügyészség dolgozói 48 emberölés miatt vizsgálódtak tavaly.

A bűnbanda éppen egy 13 kislányt próbált kicsempészni az országból, amikor lebukott.

A 43 éves férfi akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat kiskorú prostituálásáért.

A bűnbanda két fiatal lányt – egyikük alig 13 éves – prostitúció miatt akart Olaszországba szállítani.

A nő tizenöt éven keresztül több száz lányt kényszerített prostitúcióra, az áldozatok közül többen megőrültek.

A porstitúciót Udrea nem tenné legálissá.

Szigorodhatnak a prostitúció szabályai Amszterdamban.

Két személyt prostituáltak futtatása és kiskorúak prostitúcióra való kényszerítése miatt tartóztattak le Zilahon.

Dupla élvezet, dupla haszon – örömlányokat a világbajnokságra.

Egy felmérés szerint, a lakosság többsége támogatja a prostitúció legalizálását.

A román elnöki bizottság liberálisan gondolkodik.

A társadalmi és demográfiai veszélyeket vizsgáló államelnöki bizottság a drogfogyasztás és a prostitúció legalizálását javasolja.

Kampányt indít a rendőség a nők szexuális kizsákmányolása ellen.

Válságban van a Csehország nyugati határa mentén húsz éven át virágzó prostitúció.

A 21-es iskola tövében egy 25 éves több méteres vaskémény található.

A Ferencváros csapata az ötödik fordulóban sem tudta megszerezni a győzelmet.

A Városi Tanács holnapi gyűlésén  tárgyalja a Ruha István átjáró kérdését.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: