Keresési találatok: politika

A romániai látogatáson levő Robert Portman amerikai szenátor kijelentette, hogy az Egyesült Államok számára 'nincs erősebb barát' Romániánál.

Az EU-nak határozottabbá és hatékonyabbá kell válnia érdekeink előmozdításához, értékeink és életmódunk fenntartása érdekében - hangsúlyozta az Európai Tanács elnöke.

Nemzetközi fegyverembargó bevezetését sürgette Ukrajnával szemben Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

A megkérdezettek 90,6%-a azon a véleményen volt, hogy Romániának meg kell védenie a területén élő etnikai kisebbségek jogait, 7,7%-uk nem értett egyet ezzel az állítással.

Az Európai Tanács elnökét számos bírálat érte az Európai Bizottság elnökével, Ursula Von der Leyennel szembeni "tiszteletlen viselkedése" miatt.

Egy felmérés szerint a jelenleg mindössze 20 százaléknyi parlamenti mandátummal kormányzó Nemzeti Liberális Párt továbbra is magabiztosan áll az első helyen.

A döntés olyan társadalmi-politikai légkörben született, amikor a közösségi média különböző platformjain  megjelenő politikai hirdetéseket kiemelt figyelem és vizsgálódás övezi.

A miniszter azt kérte, hogy ne engedjék felszállni aznap hajnalban a Bukarestbe tartó belföldi járatok egy részét.

A Facebookon körülbelül 2 millió 800 ezer volt azon felhasználók száma, akik az említett oldalak közül egyet vagy akár többet is követtek.

Értesülj te is első kézből a legújabb befektetésekről, fejlesztésekről egy finom fröccs mellett! 

Az elvándorlás erősödését például a teljes lakosság 51 százaléka és a magyarok 75 százaléka valószínűsíti.

A két elnök viszonya is lehetne jobb, ám ennek az amerikai belpolitikai helyzet szerinte nem kedvez.

A román választópolgároknak alapos vita után népszavazáson kellene dönteniük arról, hogy országuk államformája köztársaság maradjon-e vagy Románia visszatérjen az alkotmányos monarchiához.

A volt elnök csütörtökön New Jerseyben és Virginiában szólal fel pártja kormányzó-jelöltjei mellett.

Fokozódik a dízelbotrány miatt a gyártókra nehezedő politikai nyomás.

Illyés Gergely politológus szerint Iohannis nem magyar, hanem román szavazatokért látogatott Székelyföldre.

Liviu Dragnea PSD-pártelnöknek nincs miért ünnepelnie - pirruszi győzelmet aratott.

A színész Jeremy Thorpe egykori liberális pártvezért alakítja.

A többség szerint nem tekinthető lefutottnak az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás.

A tévés elindul a május 14-i időközi választáson Kis­orosziban.

A mai magyar külpolitikáról tart előadást Szatmárnémetiben Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külpolitikai bizottságának elnöke.

A Grindeanu-kormány parlamenti támogatása egyelőre nem került veszélybe.

A leköszönt miniszterelnök nem zárja ki, hogy a jövőben is szerepet vállaljon a politikában

1947. január 4-én jelent meg először Németország egyik legbefolyásosabb politikai hetilapja.

A kormány tevékenységét a közvélemény-kutatás eredményei szerint 62 százalék ítélte meg kedvezően.

A tényeken vagy igazságon túli politika kifejezésre utaló "tényeken túli" (postfaktisch) lett az év szava.

Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs tartottak előadást ifjúságról, politikáról és közéleti szerepvállalásról.

A fiatalok közéleti szerepvállalását sürgeti az államfő.

A jelenleg kormányzó SPÖ és az ÖVP alkotta koalícióra mindössze 11 százalék szavazna.

Az unió migrációs politikájának megváltoztatását sürgette a lengyel kormányfő Romániában.

Önkormányzati vezetőknek, politikusoknak teheted fel kérdéseidet egy fröccs mellett.

A kommunizmus idején megölt politikai foglyok földi maradványai után kutatnak a Duna-deltában.

Ausztria nevetségessé tette magát a nemzetközi politika színterén az osztrák sajtó szerint.

Új politikai erő születéseként értékelik a Mentsük meg Bukarestet Szövetség (USB) előretörését.

Csökkent a Merkel vezetett CDU/CSU jobbközép pártszövetség népszerűsége is.

A szembenálló felek tárgyaló asztalhoz való ültetése érdekében mondott beszédet Ferenc pápa.

Sztálin népszerű, pedig rémuralma alatt több mint 1 millió embert végeztek ki politikai okokból.

Új kezdetre van szükség a román politikában a köztársasági elnök szerint.

Azt ígérte, hogy az általa vezetett kormány különös figyelmet fordít a gazdasági egyensúly megőrzésére.

Itt az ideje, hogy színre lépjen és kezdeményező szerepet vállaljon az instabillá vált politikai helyzetben.

Székelyföldi volt főtanfelügyelő: a román politika nem akarja, hogy a magyarok megtanuljanak románul.

Ponta az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

Húsz szatmárnémeti gimnazista dönthet szombaton a Szatmárnémeti Városi Tanácsban.

Román lapok elemzik a kialakult politikai helyzetet.

A magyar jelöltek gyenge szerepléséről is cikkeznek az elnökválasztás első fordulója után.

Az intézmény nem rendelkezik életképes stratégiával, mert "ki van szolgáltatva a politikusok kénye-kedvének".

Bakk Miklós politológus szerint tehermentesül a magyarok versenye azáltal, hogy mindkét jelölt esélytelen.

A kormány lehetővé tette az önkormányzati tisztségviselők pártváltását.

A börtönkomplexumba Tito jugoszláv elnök politikai ellenfeleit száműzték egykoron.

Felkérték a politikusokat, ne használják fel kampánycélokra az egyházat és a hit kérdéseit.

A Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Liberális Párt szombaton megtartotta első közös kongresszusát.

Az eredmény az október 5-i elnökválasztás kampányt is befolyásolhatja.

A franciák alig 3 százaléka szeretné, hogy Hollande 2017-ben ismét elnökjelölt legyen.

Szerinte az ukrán válsághoz a felelőtlen politizálás vezetett.

Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László RMDSZ-alelnök.

A 41 éves kormányfő szeretné bepótolni azt, amitől megfosztotta családját az utóbbi 13 évben.

Az orosz államfő munkájából adódóan gyakorlatilag soha nem találkozott feleségével.

Először áll nő egyiptomi politikai párt élén Hála Sukrallah személyében.

Az idei téli olimpia hosszú évek óta az egyik legátpolitizáltabb sporteseménnyé vált.

A vitatott kérdés inkább politikai mintsem nyelvi jelentőségű.

A képviselő értékelte a belpolitikai helyzetet, beszélt eddigi munkájáról és terveiről is.

Teljesen elveszítették a bizalmat a politikai intézményekkel szemben.

Olaszországban új kormány alakult idén, rendeződött a politikai káosz.

Azt fontolgatják, hogy nem vesznek részt a következő parlamenti választásokon.

Politikai pernek tekinti az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője az ellene indított eljárást.

Basescu szerint Ponta csak a politikai csatáival törődik az ország kormányzása helyett.

Az országban nincs kormányváltó-hangulat, a lakosság túlnyomó része elégedett a jelenlegi helyzetével.

Megrendezték Felvidéken az első Martosi Szabadegyetemet.

Újabb három évre Victor Ponta miniszterelnököt választotta elnökévé a Szociáldemokrata Párt.

Az államfő kiállt politikai ellenfele, a szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnök mellett.

Nem vonul vissza a politikából az államfő, akinek jövőre jár le második elnöki mandátuma.

A két párt álláspontját vitatták meg Románia küszöbön álló adminisztratív átszervezéséről.

A Ponta-kabinet a Basescu-politika egyre több elemét veszi át egy román lap szerint.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: