Keresési találatok: piac

Telefonos tájékoztatóközpontot működtet csütörtöktől az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE), ahol érdeklődhetnek az állampolgárok az energia árliberalizációval kapcsolatban.

A mezőgazdasági termelők tiltakoztak az intézkedés ellen, rámutatva, hogy ez a szupermarketeknek és a multiknak kedvez, a termelőknek pedig nem lesz ahol eladniuk termésüket.

A területet az egészségügyi hatóság szerint teljességgel elszigetelik, a lakosoknak az otthonaikban kell maradniuk, családonként egy személy járhat bevásárolni, illetve gyógyszerekért.

A Pekingbe érkező mezőgazdasági termékek mintegy 80 százalékát biztosító Hszinfadi nagybani piacon azt követően folytattak vizsgálatot, hogy azonosították a piachoz köthető járványgócot.

A város egyes kerületeiben háborús készültséget vezettek be, az ott élők legfeljebb napi egy alkalommal, bevásárlás céljából hagyhatják el otthonukat.

Ideiglenesen a kínai főváros további 11 nagybani, hal- és mezőgazdasági piacát is bezárták. Újranyitásukat az elvégzett vírustesztek eredményétől tették függővé.

A tanács szerint az állami költségvetésben a kormány számításai nem helytállóak, mert a tervezéshez használt tavalyi várható hiánynál nagyobb lesz a tényleges deficit.

Az általános vélekedés szerint egy liternyi olaj egymillió liter édesvizet, azaz kb. 50 ember éves ivóvízkészletét teszi szennyvízzé.

A szabályozott energiaár térségenként eltérő, de az árhoz még hozzáadódik a jövedéki adó, az áfa, és a zöldenergia-támogatás.

Az igazgatóság arra hívta fel a vásárlók figyelmét, hogy csak megbízható forrásból szerezzék be az ünnepre szánt élelmiszereket.

Vasárnapig több munkaponton is várják a gazdákat az illetékes szakemberek.

A tranzakció pénzügyi részleteit a felek nem hozzák nyilvánosságra.

A csütörtöki akció során hamis vagy ismeretlen eredetű termékekre vadásztak.

Egy új rendelkezés értelmében a piaci eladóknak ezután kötelező lesz feltűntetni az árcédulán az árult élelmiszerek származási helyét és a betakarítás időpontját is.

Tucatnyi bírság több ezer lejes büntetést vont maga után.

A cég központjában sajtótájékoztatón azt közölték, hogy profiljukban a világpiac 70 százalékát felügyelik.

Kedden hivatalosan is átadták Szatmárnémeti legkisebb élelmiszerpiacát a Kárpátok 1 lakótelepen.

A piacon tavaly megszilárdította első helyét a magyar érdekeltségű Wizz Air.

Októberben vette kezdetét a Szamos-piac felújítása.

EU-s finanszírozással kétszintes piaccsarnokká alakítanák a Nagypiacot.

Elkezdték az asztalok lebontását, befedik a piac egy részét - megszavazták a piaccsarnok felújítását.

A hivatalos ünnepnapokon messzire elkerülheted a piacokat...

A beruházást teljes mértékben a piacon árulók finanszírozzák majd.

Az Apple a második negyedévben 3,6 millió viselhető készüléket értékesített.

Megállíthatatlanul nő a viselhető okoseszközök piaca.

Coica modernizálni készül a Kárpátok I. lakónegyedben található piacot és a Kispiacot is.

A gyártó legtöbbet a Sandero modellből adott el, második helyen a Duster áll.

Elemzők becslése szerint 2018-ban 257 millió használt okostelefont adnak majd el.

Közel kilenc hónapot kellett rá várni - a jövő héten viszont talán beköltözhetnek az árusok.

Tűz ütött ki a Szamos piac épületének emeletén található pékséghez tartozó irodában.

Az orosz élelmiszer-behozatali tilalom miatt érheti veszteség a romániai piacot.

Az élelmiszerek jelentős drágulásához vezethetnek a kormányzati intézkedések.

AugusztFeszt nyitó alkalmaként a nagykárolyi Colibri Egyesület tartotta meg kisállat-kiállítását.

A siker mögött az új modellek iránt megnyilvánuló kereslet húzódik meg.

Az illetékesek szerint már nem sokáig áll a munka.

Noha a munkálatok két hete elkezdődtek, a tanács csak csütörtökön hagyta jóvá.

Szatmárnémeti legmodernebb piaca lesz a 17-es lakónegyedbeli piac.

A növekedés oka az lesz, hogy ezek az eszközök betörtek az életmód- és divatcikkek világába is.

Az Android Wear egy szolgáltatásokra építő kifejezetten a viselhető eszközökhöz tervezett operációs rendszer.

A fiatalok nem veszik komolyan, hogy a petárda tiltott játékszernek számít.

A közvitára bocsátott tervekben van olyan díj, amelyet a duplájára emelnének.

Csütörtökön újabb razziát tartottak a szatmári rendőrök a „biznicárok” között.

A polgármester jelenlétében kedd délben Szatmárnémetiben átadták a felújított tejcsarnokokat

Közel 180 ezer lejt fordítottak a három szatmárnémeti piac tejcsarnokának modernizálására.

Jelen pillanatban a megyeközpont három piacán is folyik a modernizálás.

Harminc négyzetméterrel bővül a csarnok területe, lesz vécé és öltöző is.

Zöldség, gyümölcs, hagyományos termékek és sok egyéb portéka lesz megvásárolható az Október 25. téren.

Kong az ürességtől a nagypiaci tejcsarnok – keveseknek van csak hűtője.

A Nagypiacon azért találtunk érmihályfalvai, a Kispiacon Csanálosi Erdei görögdinnyét is.

Vasárnap délután tűz ütött ki a 17-es lakónegyedi piacon. Személyi sérülés nem történt.

Töretlen az érdeklődés Kínában a konyak iránt, a világ legnagyobb konyakpiacává válhat.

A gyorséttermek megfosztották trónjától a hagyományos vendéglőket Franciaországban, a tradicionális konyhaértékek legerősebb védőbástyájában: 2012 az első év, amelyben az éttermi piac több mint felét - 54 százalékát - a "gyorsak" szerezték meg.

Tavaly 85 500 új autót értékesítettek Romániában, közel 21 százalékkal kevesebbet, mint 2011-ben - közölte pénteken a román autógyártók és importőrök egyesülete.

A védőmaszkok és a légtisztítók piaca is virágzik a szmogtól szenvedő Kínában.

Szatmárnémeti és környéke őstermelőivel és vásárlókkal találkoztak az RMDSZ képviselőjelöltjei a piacokon.

Óvatos derűlátással reagáltak a piacok Barack Obama újraválasztásának hírére.

Csehi Árpád Szabolcsot és Kovács Jenőt Sógor Csaba EP képviselő is elkísérte Nagykárolyi kampánykörútjára.

További befektetésekre készül Kínában az Apple amerikai számítástechnikai óriás - közölte Tim Cook.

Uniós támogatással fejlesztik a temesvári és a szegedi nagybani piacot.

Megnyitná az EP az uniós munkaerőpiacot a romániai és bulgáriai munkavállalók előtt.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: