Keresési találatok: Oroszország

Az ukrán külügyminisztérium üdvözölte az EU-vezetők politikai döntését az Oroszország elleni szankciócsomagról, de csalódottságát fejezte ki Magyarország álláspontja miatt.

Oroszország sem hadszíntéri, sem hadászati nukleáris fegyvereket nem vet be Ukrajnában vagy más országok, köztük Nagy-Britannia ellen - mondta vasárnap Oroszország londoni nagykövete.

Oroszország azt várja Ukrajnától, hogy elfogadja követeléseit és felfogja a valós helyzetet - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságíróknak nyilatkozva.

A britek szerint az ukrajnai háború első három hónapjában meghalt orosz katonák száma valószínűleg hasonló a Szovjetunió által az afganisztáni háború kilenc éve alatt elszenvedett veszteségekhez.

Az elmúlt 24 órában 90.247 személy lépett be Romániába, közülük 7903-an ukrán állampolgárok voltak. Ez 17,4 százalékkal kevesebb az előző napon jegyzettnél - tájékoztatott hétfőn a határrendészet.

A NATO romániai harccsoportját azoknak a többnemzetiségű szövetséges csapatoknak az átminősítésével alakítják meg május folyamán, amelyeket a Reagáló Erők részeként vezényeltek Romániába.

Sorozatban állítják hadrendbe az orosz hadseregben a Pereszvet lézerrendszert, amely akár 1500 kilométeres Föld körüli pályán is képes megvakítani a valószínűsíthető ellenség hírszerző műholdjait.

A polgármester szerint az újjáélesztett Moszkvics autógyárban először belsőégésű motorral hajtott autókat terveznek gyártani, a jövőben pedig elektromos járműveket.

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jelenleg nem lenne sok értelme a tárgyalásnak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Moszkva Bukarest és Szófia hasonló intézkedéseire válaszul kiutasította a román nagykövetség tíz és a bolgár diplomáciai misszió egy munkatársát - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a nyár végére döntő fordulat várható a háború menetében, és a harcok az idei év végére Ukrajna győzelmével befejeződnek.

Amerikai idő szerint hétfő délután, a Fehér Ház Ovális irodájában látta el kézjegyével Joe Biden amerikai elnök az ukrán demokrácia védelmében hozott 2022-es kölcsönbérleti törvényt.

Eredmény, de messze nem elég, hogy Vlagyimir Putyin nem mélyítette tovább az orosz-ukrán konfliktust a náci Németország felett aratott győzelem évfordulója alkalmából elmondott beszédével.

Tarackokkal és rakéta-sorozatvetőkkel lőtte Ukrajnában a donyecki "népi milícia" a mariupoli Azovsztal acélművet - közölte szerdán helyszíni jelentésében orosz védelmi minisztérium.

Oroszellenes szövegekkel és horogkeresztekkel csúfítottak el egy második világháborús katonai temetőt a hollandiai Nijmegenben - írta szerdán a DutchNews hírportál.

A német kormány feladta az orosz kőolajimportot sújtó EU-s büntetőintézkedéseket ellenző álláspontját, és támogatja, hogy a közösség Oroszország háborúja miatt korlátozza a behozatalt.

Hosszabb szünet után újra lőtte Kijevet az orosz haderő. A rakéták csütörtökön este csapódtak be, a hírek szerint nem messze attól a helytől, ahol az ENSZ-főtitkár delegációja tartózkodott.

Nap mint nap menekültek ezrei térnek haza az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába - mondta a német szövetségi belügyminiszter egy pénteki interjúban.

Két nagy erejű robbanás rázta meg az ukrán főváros, Kijev központját csütörtök este, Vitalij Klicsko polgármester közlése szerint az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre.

Németországnak nehézfegyverzettel is támogatnia kell Ukrajnát - határozott a szövetségi parlament csütörtökön pártpolitikai oldalakat átívelő egyetértésben.

A vezérigazgató szerint az ország földgázimportja az ütemterv szerint halad, és ebben a tavaszi időszakban az ország saját forrásokból is képes biztosítani a gázszükségletét.

Oroszország arra figyelmeztette Európát, hogy amennyiben nem hajlandó rubelben fizetni az orosz földgázért, a szállítások felfüggesztését vagy teljes leállítását kockáztatja.

A román külügyminisztérium keddi közleményében óvatosságra és önmérsékletre intett, illetve teljes támogatásáról biztosította Maia Sandu moldovai államfőt.

Németország is szállíthat páncélosokat az orosz háború ellen védekező ukrán hadseregnek, egy gyártó már meg is szerezte a kormány támogatását az exporthoz - jelentették kedden német hírportálok.

A mintegy félmillió lakosú Dnyeszter melléki Köztársaság, amelyet a nemzetközi közösség nem ismer el, a Szovjetunió összeomlását követően, rövid polgárháború után kivált Moldovából.

Az ortodox húsvét vasárnapján sem sikerült humanitárius folyosót nyitni Mariupol kikötővárosból, mert az orosz erők nem szavatolták a tűzszünet bevezetését - állította az ukrán miniszterelnök-helyettes.

A holland katonák küldetése elvileg egy évre szól, és nyáron foglalják el új állomáshelyüket az erdélyi Nagysinken, ahol korában is jártak terepszemlén.

Először végeztek tesztindítást a Szarmat interkontinentális ballisztikus rakétával az Arhangelszk megyei pleszecki kísérleti űrrepülőtérről - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Recesszióba sodorhatja a világgazdaságot az ukrajnai háború elhúzódása - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett szektorelemzésében.

Kezdődik az ukrajnai "különleges hadművelet" következő szakasza, amelynek célja a délkelet-ukrajnai szakadár entitások "teljes felszabadítása"- jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Először hozott nyilvánosságra a háború kezdete óta ukrán veszteséglistát hétfőn az orosz védelmi minisztérium, az elesettek névsora 23 367 ember személyi adatait tartalmazza.

Európa valószínűleg még 5-10 évig nem talál majd "ésszerű alternatívát" az orosz olaj- és gázszállításokra, így az európai ipar sorsa a kontinens politikusainak racionalitásától függ.

Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését.

Az Észak-Afrikából érkező gázmennyiség növeléséről írt alá szerződést az algériai Sonatrach és az olasz ENI energiavállalat - jelentette be Mario Draghi olasz miniszterelnök, aki hétfőn Algírban tárgyalt.

Ezek közül 94-et olyan ukrán állampolgárok nyújtottak be, akik legálisan, a határátkelőkön át érkeztek Romániába, a többi 141-et pedig olyanok, akik a zöldhatáron át menekültek.

Újabb tömegsírt találtak az ukrán fővárostól, Kijevtől nyugatra fekvő Buzova faluban - jelentette be Tarasz Gyidics helyi polgármester egy vasárnapi tévéműsorban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője szerint nagyon sok hamis információ terjed világszerte az Ukrajnában folyó orosz hadműveletekről.

Jelentős újabb szankciókat léptetett érvénybe Oroszország ellen szerdán a brit kormány, válaszul az értesülésekre, amelyek szerint az orosz erők civilek ellen követtek el atrocitásokat Ukrajnában.

Gérard Depardieu francia színész, akit barátság fűz Vlagyimir Putyinhoz, csütörtökön elítélte az orosz elnök "elfogadhatatlan őrült eltévelyedéseit".

Kibővítette az európai uniós tagállamok és az európai intézmények beutazási tilalom alá eső tisztségviselőinek listáját Oroszország, a korlátozásokat kiterjesztette az unió felső vezetésére is.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) további állandó amerikai csapatokat küldhet Európába az Ukrajna elleni orosz támadás miatt - jelentette a The Washington Times csütörtökön.

A francia elnököt Joe Biden Varsóban szombaton mondott beszédéről kérdezték, amelyben az amerikai elnök mészárosnak nevezte orosz kollégáját az Ukrajna elleni orosz háború miatt.

A védelmi miniszter szerint a keleti szárnyra telepített harccsoportok szigorúan védelmi célokat szolgálnak, elrettentő erőt jelentenek a térségben.

Egy friss közvélemény-kutatás szerint a románok többsége az ukrajnai háború közepette már nem támogatja, vagy nem tartja időszerűnek Románia egyesülését Moldovával.

Egyelőre sem a járőröző aknászhajó, sem a - veszélyre figyelmeztetett - kereskedelmi hajók nem észleltek a konstancai kikötő térségében aknákat.

Kiemelten a gyerekek és nők védelmét szorgalmazta, elkerülendő hogy társadalmainkban keselyűk karmaiba kerüljenek.

Az ukrajnai háború elől Romániába menekülő külföldiek szociális ellátásáról, és az őket segítő szervezetek támogatásáról már korábban döntött a kormány.

A háború kezdete óta 340 ezer ukrán állampolgár érkezett Moldovába, akik közül 103 ezren maradtak az országban, a menekültek csaknem fele pedig kiskorú.

A strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet tájékoztatása szerint Oroszország részvétele az Európa Tanács munkájában 26 éves tagság után szűnik meg

Az Európai Unió Oroszország elleni korlátozó intézkedéseinek negyedik csomagja tovább növeli a Kremlre nehezedő gazdasági nyomást, és ellehetetleníti az ukrajnai orosz invázió finanszírozását.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [9]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: