Keresési találatok: Kijev

A hírszerzési igazgató úgy vélekedett, hogy az orosz elnök az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás "kifulladására" számít.

Ezek nem végleges adatok, mivel még nem tárták fel teljesen a gyerekáldozatok számát azokon a helyszíneken, ahol jelenleg is heves harcok folynak.

Kuleba a Twitteren kijelentette: Lavrov kijelentései sértők mind Zelenszkij, mind Izrael és az egész zsidó nép számára.

Az amerikai számítástechnikai óriáscég által közzétett adatok szerint a hackertámadások az eddig ismertnél nagyobb szerepet játszottak a konfliktusban.

​Berlin eddig védekezésre szolgáló, úgynevezett könnyű fegyverzettel, főleg vállról indítható rakétákkal támogatta Ukrajnát az orosz invázió elleni védekezésben.

Az orosz védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg nagy pontosságú és nagy hatótávolságú rakétákkal csapást mért az Odessza közelében fekvő katonai repülőtéren létesített jelentős fegyverraktárra.

A mostani segítség többek között 72 darab nehéztüzérségi ágyút, 144 000 tüzérségi töltényt, és több mint 121 darab Phoenix Ghost nevű taktikai drónt tartalmaz majd.

A belügyminisztérium adatai szerint több mint 75 ezer ukrajnai menekült érkezett, köztük több mint 38 ezer nő és több mint 29 ezer gyerek.

A polgármester arra szólította fel az európai államokat, hogy támogassák Ukrajnát gazdaságilag, politikailag és katonailag.

Az Északnyugat-Ukrajnából származó két fiatal férfi hat hónapja van előzetes letartóztatásban, a hatóságok embercsempészettel gyanúsítják őket.

A támogatás az ukrán kormányt a katasztrófavédelem és a polgári jellegű válságkezelés központi és helyi szintű megerősítésében segíti.

A korábban megjelent hírek szerint csütörtökre virradóan az orosz erők tüzérségi támadást indítottak a település ellen, és szétlőttek egy iskolát és egy kultúrházat.

Szóvivő: az orosz vezetésnek az ukrajnai "különleges hadműveletre" vonatkozó összes terve "az előre jóváhagyott időkereten belül, teljes egészében meg fog valósulni".

Az orosz-ukrán tárgyalásoknak eddig három fordulóját tartották meg Fehéroroszországban és online továbbra is kapcsolatban állnak egymással.

A támadás idején elvileg fegyverszünet volt érvényben annak érdekében, hogy a városban rekedt több százezer lakos egy részét evakuálják.

A repülőtér forgalma az elmúlt napokban jelentősen megnőtt: a szokásos napi néhány járat helyett volt, amikor a fel- és leszálló gépek száma elérte a maximális napi 17-et.

Vadim Bojcsenko szerint az orosz csapatok elvágták a várost ellátó mind a tizenöt áramvezetéket, így Mariupolban már ötödik napja nincs áramszolgáltatás.

Az Instagram üzenetküldő szolgáltatáson angol nyelven megjelent egyik videóüzenetükben felszólították a világ vallási vezetőit, így Ferenc pápát és a dalai lámát is Ukrajna támogatására.

Azokkal szemben, akik Oroszország ellen bevezetendő külföldi szankciókat sürgetnek, ezentúl büntetőeljárás indulhat.

A nagykövetség emlékeztetett arra, hogy az orosz invázió kezdetétől mostanig összesen 16 gyermek vesztette életét a háborúban.

A kijevi kínai nagykövetség szervezésében hétfőn mintegy 600 kínai diákot szállítottak közúton Moldovába Kijevből és Odesszából.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter úgy vélte, hogy az orosz offenzíva kiterjedhet Moldovára és Georgiára is.

Az egy nap alatt végrehajtott legnagyobb létszámú fogolycseréjét több mint egy éven át tartó egyezkedés előzte.

A rendhagyó koncert Kijevben volt - az Ukrajnát marcangoló és szétszaggató fegyveres konfliktus újabb abszurd arcát mutatta meg.

Még az idén megkezdődhet a terület visszafoglalása.

Megtiltották a szeszes italok árusítását este tizenegy és délelőtt tíz óra között.

Kijevi adatok szerint több mint 1600 orosz katona halt meg a Donyeck-medencében 2014 tavasza óta.

Nem a hazaiaknak állt a zászló szerdán sem: Kijevben simán nyert a Man.City.

Hollandiában az Atlético Madrid, Ukrajnában a Manchester City.

Az elmúlt héten 14-en haltak bele a fertőzés okozta szövődményekbe.

Az egykori nehézsúlyú profi ökölvívó a szavazatok 66,5 százalékát kapta.

Ismét füstköd borította be hétfőn reggel Kijev több kerületét a Dnyeper folyó bal partján.

A kijevi kormány megtiltotta az Ukrajnába történő berepülést az orosz légitársaságoknak.

A Kijev környéki erdőtüzek és a hőség miatt sűrű szmog borította be az ukrán fővárost.

Amerikai kiképzést kap a kijevi védelmi minisztérium állománya.

Az oroszbarát szakadárok egyre gyakrabban vetnek be olyan nagy kaliberű tüzérségi fegyvereket.

A szakadároknál aktívan folyik az újoncok kiképzése.

Az ukrán fegyveres erők tartják védelmi állásaikat a frontvonal mentén.

A donyecki lakosok mélyen megvetik a kijevi vezetést.

Az Egyesült Államok és Németország eltökélt az Iszlám Állam megsemmisítésében.

A politikusok javaslatot tesznek a kelet-ukrajnai konfliktus rendezésére.

Románia elvárja Ukrajnától, hogy a katonai mozgósítás ne etnikai alapon történjen.

A szakadárok képviselői nem hajlandók fegyvernyugvásról tárgyalni.

Putyin ismét Kijevet tette felelőssé a konfliktus mélyüléséért.

Ukrajna teljes orosz határának műszaki zárral történő elkerítését tervezik.

Az elmúlt egy nap alatt 87-szer lőtték tüzérségi fegyverekkel a szeparatisták az ukrán katonák állásait.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: