Keresési találatok: Egyesült-Államok

A hírszerzési igazgató úgy vélekedett, hogy az orosz elnök az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatás "kifulladására" számít.

A Fehér Ház szerint hatályba lépése esetén az adó a következő tíz évben nagyjából 360 milliárd dollár új bevételt hozna.

​Az ukrán védelmi minisztérium péntek reggeli helyzetjelentése szerint az ukrán fegyveres erők mintegy nyolcszáz orosz katonával végeztek Ukrajna területén.

Az ukrán hatóságok csak a nőket és a gyermekeket engedik át Romániába.

A MAE ukrajnai diplomáciai képviselete és konzuli irodái révén kész konzuli védelmet és segítséget nyújtani a román állampolgároknak.

A rendőrségi jelentések szerint az áldozatot, a 24 éves Calogero Duenest, felesége Amber Uresti és két gyermekük, a 6 éves  Serina, és a 3 éves Marrlow várta az étterembe

​Az elnök azt mondta: az Egyesült Államok nem törekszik konfliktusra Moszkvával, de megígérte, hogy erővel válaszolnak, ha Oroszország veszélyezteti az Ukrajnában tartózkodó amerikaiakat.

Trump ugyan nem jelentette be, hogy ismét elindulna a 2024-ben esedékes elnökválasztáson, de arra bíztatta az embereket, hogy mindenképpen menjenek el szavazni.

Oklahoma államban soha nem hajtottak végre kivégzést golyó által, és eljárásrend sincs az ilyen ítéletvégrehajtásra, de az állam törvényei lehetővé teszik a kivégzőosztagos ítéletvégrehajtást.

A péntekről szombatra virradóan lecsapott tornádók a legnagyobb pusztítást a Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több, mint tízezer lakost számláló Mayfield városkában végezték.

Több mint 100 ezer ember halt meg kábítószer-túladagolásban az Egyesült Államokban a 2021 áprilisával zárult 12 hónapos időszakban.

2020-ban a Trump-adminisztráció úgy döntött, hogy eltörli az Obama-kormány transzneműekre vonatkozó - nemi megkülönböztetés elleni - védelmét az egészségügyben.

Az új útmutatás egy színkódokkal ellátott táblázat segítségével magyarázza el az embereknek, hogy a beoltott és a be nem oltott emberek mit tehetnek beltéren és szabadtéren.

Az Egyesült Államok tavaly állapodott meg az afgán kormány ellen harcoló tálibokkal a kivonulásról közel húszévnyi katonai beavatkozás után.

Joe Biden eredetileg azt tervezte, hogy pénteken látja el kézjegyével a törvényjavaslatot, de azt a vártnál gyorsabban eljuttatták a Fehér Házba.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott.

​Bár elnökségéből még pár nap hátra van, a trend alapján Donald Trump 40 százalék alatti népszerűségi mutatóval hagyja el a Fehér Házat.

Mentális állapotára hivatkozva elhalasztották helyi idő szerint hétfő este Lisa Montgomery, az egyetlen, az Egyesült Államok szövetségi siralomházában lévő nő kivégzését.

​Szerda este Trump több száz híve megostromolta a Capitoliumot, miután az elnök egy közeli, szabadtéri gyűlésen tartott beszédében feltüzelte és arra buzdította őket, hogy menjenek az épülethez.

Donald Trump elnök az egyik szóvivője útján közleményt adott ki, amelyben gyakorlatilag először ismerte el elnökválasztási vereségét.

Hónapokig tart majd, amíg a kódtól minden intézménynél megszabadítják a szoftvert: egyrészt nincs a feladatra elég ember, másrészt valószínűleg a hackerek nagyon kitartóak.

Még tart a nyomozás annak tisztázására, hogy pontosan milyen kiterjedtségű volt ez a kibertámadás, és a támadók milyen információkhoz jutottak hozzá.

Az elnök által a Twitteren megosztott levélben Barr hosszasan méltatja a Trump által elért eredményeket, és közli, hogy december 23-án távozik hivatalából.

Korábban maga Trump elnök, a first lady, Melania Trump és közös gyermekük, Barron is koronavírusos volt.

A republikánus elnök és jogászcsapata öt tagállamban - Pennsylvaniában, Georgiában, Nevadában, Michiganben és Arizonában - nyújtott be perkeresetet.

Klain már Biden közleményében megköszönte a várható kinevezést, és leszögezte, alig várja, hogy Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris segítségére lehessen

Trump kilátásba helyezte, hogy a republikánusok pereket indítanak, és a választás tisztaságáról folyó viták szerinte valószínűleg a szövetségi alkotmánybíróság elé kerülnek majd.

​Donald Trump elnök kampánytörzse és a republikánusok közben egyszerre négy pert indítottak a választási eredmények okán.

Joe Biden saját eredményével kapcsolatban valamivel korábban szintén bizakodóan nyilatkozott.

Donald Trump republikánus elnök olyan fontos tagállamokban aratott győzelmet, mint például Florida, Texas vagy Ohio, Joe Biden azonban vitte Arizonát és Minnesotát.

Egyes kommentátorok szerint üde színfolt volt ez a világjárványtól és gazdasági visszaeséstől szenvedő Egyesült Államokban.

A 74 éves elnököt pénteken szállították kórházba, elővigyázatosságból, miután csütörtök éjjel bejelentette, hogy pozitív lett a teszteredménye neki és feleségének, Melaniának is.

A volt alelnök klímagyújtogatónak nevezte Trumpot, bár nem fejtette ki, hogy ezen konkrétan mit is ért.

Már több mint 30 halálos áldozata van az Egyesült Államok nyugati részén pusztító erdőtüzeknek.

Megismételte azt a korábban már a Twitteren is közzétett véleményét, miszerint őt éppen azért választották meg elnöknek, mert Obama és alelnöke, Joe Biden rossz munkát végzett.

A trópusi viharnak kedd estig négy halálos áldozata volt: mindannyian kidőlt fák alá szorulva lelték halálukat.

Az elnök szerint, ha szeptember 15-ig nem jön létre megállapodás a vásárlásról, akkor a TikTokot betiltja az Egyesült Államok területén.

Donald Trump leszögezte ugyanakkor, hogy az intézkedés nemcsak Chicagóra érvényes, hanem más olyan amerikai településekre is, ahol eluralkodott az erőszak.

A hatósági személyek fellépése, amikor erőszakot alkalmaznak, meg kell, hogy feleljen bizonyos alapszabályoknak – mondta Trump elnök az általa kedden a washingtoni Fehér Házban aláírt rendeletről.

Texasban csütörtökön újraindították az életet, és csütörtök estére - egyetlen nap alatt - 1033 fővel emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma.

A baltimore-i kórházkomplexum péntek esti adatai szerint az Egyesült Államokban az új típusú koronavírussal 277 ezer 943 fertőzöttet diagnosztizáltak már.

Az Egyesült Államok első 2500 esetéből 705 esetben 20 és 44 év közötti a beteg, közülük 4 százalék került súlyos állapotba.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában – New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban – bevezették a Vuhanból érkezők szigorú repülőtéri egészségügyi szűrését.

A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, aki a múlt héten érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.

A nemzetbiztonsági tanácsadó pozitívumként értékelte, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető nem tett olyan lépést, amellyel valóra váltotta volna „karácsonyi ajándékként” ígért figyelmeztetését.<

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: