Keresési találatok: felmérés

A megkérdezettek 79 százaléka azt mondta, személyesen követi az ukrajnai eseményeket, 21 százalék nem követi ezeket.

Ha most rendeznének választásokat, a bukaresti nagykoalícióban részt vevő jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) végezne a második helyen.

A megkérdezettek 90,6%-a azon a véleményen volt, hogy Romániának meg kell védenie a területén élő etnikai kisebbségek jogait, 7,7%-uk nem értett egyet ezzel az állítással.

A náci Németország a felelős a romániai holokausztért - ez derül ki az Elie Wiesel intézet megrendelésére az AVANGARDE közvélemény-kutató által végzett kutatásból.

A franciaországi Pasteur Intézet publikált a napokban egy tanulmányt, amelyben azt vizsgálták, hogy a koronavírus miatt megbetegedett személyek hol kaphatták el a vírust.

Ami a koronavírus elleni vakcinába vetett hitet illeti, a lakosságnak mindösszesen 37 százaléka bízik benne, 39 százalék azonban úgy gondolja, hogy az oltás nem lesz hatékony fegyver a pandémia ellen.

A megkérdezettek 26 százaléka legalább egy évet várna az oltás beadásával, hogy addig tájékozódhasson a közép- és hosszú távú mellékhatásokról.

Minden tizedik magyar nő szexelt már próbafülkében vagy akár a nyílt utcán.

A felmérésben szereplő kérdések legtöbbje éles törésvonalat mutatott ki Nyugat-Európa és a volt szocialista országok között.

Egy felmérés szerint a jelenleg mindössze 20 százaléknyi parlamenti mandátummal kormányzó Nemzeti Liberális Párt továbbra is magabiztosan áll az első helyen.

A járvány negatív gazdasági hatásai enyhén mérséklődtek: a februárban foglalkoztatottak mintegy 80 százaléka ismét dolgozott májusban.

Az erdélyi magyarok körében szinte teljes konszenzus van abban, hogy a járvány gazdasági hatásai legalább annyira negatívak lesznek, mint a 2008-as pénzügyi válságé.

Az őszi kormányváltás és Klaus Iohannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megerősödött PNL most az érvényes voksok 40,7 százalékát szerezné meg.

Klaus Iohannis egykori pártjára egy friss felmérés szerint most kétszer annyian szavaznának, mint egy évvel ezelőtt.

 A közvélemény-kutató intézet adatai szerint a németek 41 százaléka szerint a vizsgált öt politikus közül Donald Trump fenyegeti leginkább a világ békéjét.

1600 szavazásra jogosult személy megkérdezésével készített a CURS közvéleménykutató intézet felmérést, melyen az volt a kérdés: Ha a következő vasárnap lenne az államelnök-választás, Ön kir

A megkérdezettek három százaléka vallotta, hogy nemi erőszak áldozata volt.

A felmérésben résztvevők többsége úgy értékeli, hogy Magyarország elfogadhatatlan mértékben beavatkozik Románia belügyeibe.

A két dolog nincs egymással összefüggésben: egy ember élettel való elégedettségének 99,75 százalékban semmi köze a közösségi médiához.

A felmérés szerint a sokat internetező gyermekek sokkal elégedetlenebbek a szülőkkel, barátokkal és tanáraikkal való kapcsolatukkal.

Elkészült az első nemzetközi „Mikulás-felmérés”, mely nem csak a gyerekekről, de a szülőkről is sok mindent elárul.

A megkérdezettek 49 százaléka szerint Magyarország Románia legerősebb szomszédja.

Továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a program: már nyitás után sokan vettek részt az általános állapotfelmérésen.

Ennek ellenére a megkérdezettek 47 százaléka szükségesnek tartaná a román-orosz kapcsolatok javítását.

A 917 személy megkérdezésével készült közvéleménykutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy melyek azok a politikus-közszereplők, akikben leginkább bíznak Románia lakói.

Az alkohol és a hőség külön-külön is megviseli az emberi szervezetet, együtt pedig különösen megterhelik a keringési rendszert.

2035-re a cukorbetegségben szenvedők száma megközelítheti a 600 milliót.

A tanügyminisztérium január 18 és 24 között valamivel több mint 38 ezer személynek kérte ki a véleményét a következő iskolai év beosztásáról.

Legtöbben attól tartanak, hogy nem vásárolhatnak majd meg mindent, amit szeretnének.

A Hotnews.ro közölte egy friss IMAS-közvéleménykutatás eredményét.

A napokban egy kolozsvári cég méri fel a Szatmárnémeti köztéri szökőkutak állapotát.

A magyarok megbecsülése 10 százalékról 5-re esett.

A friss eredmények 8 százalékos csökkenést mutatnak az előző évhez képest.

Szavazz az előadásokról és a színészi teljesítményekről!

Az oroszok 69 százaléka ellenségnek tartja az Egyesült Államokat, felük pedig Ukrajnát is.

A többség szerint nem tekinthető lefutottnak az őszi szövetségi parlamenti (Bundestag) választás.

Jelenleg a romániai fiatalok 91 százaléka használ okostelefont.

A rágcsálóknak és a rovarevőknek sikerül boldogulniuk a megváltozott környezeti feltételek között.

A felmérés részvevőinek 70 százaléka gondolja azt, hogy Oroszország szabad.

A nők átlagosan 27,5, a férfiak nem egészen 20 évet nyugdíjasok.

Nem különösebben érdekli a cseheket a vallás és a politika - derül ki egy felmérésből.

1   |   2   |   3   |   4      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: