Keresési találatok: omikron

A szakemberek biztosra veszik, hogy az omikron vírusvariáns által előidézett mostani, ötödik hullámban megdől a napi esetszámok rekordja.

A fertőzöttek 28,1 százaléka (83 személy) előzőleg járt külföldön, ugyanakkor a megbetegedések 9,2 százalékát (27) 18 gócpontban jegyezték.

Míg a negyedik hullám kezdetétől 52 nap telt el a hullám tetőzéséig, az omikron vírusváltozat által okozott ötödik hullámnál már 31 napon belül elérhetik a napi 25 ezer új esetet.

50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek kórházi kezelésre szorulnak.

Be volt oltva koronavírus ellen az a beteg, akinél elsőként azonosították Ukrajnában az omikron variánst, és már meg is gyógyult - közölte Ihor Kuzin országos tisztifőorvos.

A szaktárca szerint egy 39 éves Bihar megyei nőről van szó, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságból tért haza.

Különösen sikeres a harmadik, hatáserősítő dózisok beadásának kampánya: a felnőtt lakosságnak csaknem a fele már megkapta a harmadik dózist.

Az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete szerint az omikron okozta fertőzések száma háromnaponta másfélszeresére nő azokban az országokban, ahol jelen van a variáns.

Az omikron variáns ádáz tempóban terjed, oltóanyagaink csak részben hatékonyak ellene - hívta fel a figyelmet Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke.

Romániában szerdán első ízben mutatták ki a koronavírus omikron variánsát olyan páciensnél, akinél nem lehetett beazonosítani a fertőzés külföldi eredetét.

A variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be.

​A nagybányai rögbijátékos november 30-án érkezett egy különgéppel az országba Dél-Afrikából több más román állampolgárral együtt, és pozitív volt a koronavírustesztje.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: