Keresési találatok: népszámlálás

A legfrissebb adatok szerint a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék továbbra is jól teljesítenek.

A nyertesek nemcsak egy iPhone-t nyerhetnek, hanem egy interaktív oktatótáblát ajánlhatnak fel egy általuk előre kiválasztott olyan magyar nyelven (is) oktató iskolának.

Az online kitöltés egyik előnye az, hogy a népszámlálási szoftver kiszűri az evidens hibákat és a hiányos adatközlésre is figyelmeztet.

„A megfigyelők jelen lehetnek majd a hivatalos települési összeírópontokon, és akkor megadott időpontokban oda lehet irányítani a helyi magyar lakosságot.

Elkezdődött kedden a romániai nép- és lakásszámlálás első szakasza, amely március 13-áig tart - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

​Romániában március 14-én kezdődik a népszámlálás első szakasza, amelyben lehetőség nyílik arra, hogy a lakosság internetes felületen, személyesen töltse ki az adatlapját.

Az új menetrend szerint 2022. február 1. és március 13. között a közigazgatási és személyi nyilvántartó adatbázisok összefésülésén alapuló közvetett adatgyűjtést végzik.

Az eredmények publikálásakor külön fogják közzétenni azok számát, akik egy nemzetiséget jelöltek be, és külön azokét, akik két nemzetiséget adtak meg.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a márciusi hónap folyamán kerül sor a hivatalos Lakosság- és Ingatlanszámlálást megelőző próbagyakorlatra. 

A szakértői állásokra társadalomtudományi, természettudományi, műszaki vagy matematikai felsőfokú végzettség, a referensi munkakörökre középiskolai végzettség szükséges.

Azt tapasztalták, hogy a nemzetiségi hovatartozás rovatot egyre kevesebben töltik ki...

Csehországban mintegy 11 500 olyan hajléktalan van, akik segítséget szeretnének kapni a társadalomtól.

Szatmár megyében is hatalmas különbségeket mutatnak a népszámlálás részleges és végleges adatai.

Ponta szerint megvolt az ötven százalék az államfő leváltásról rendezett népszavazáson.

Kétszázezerrel kevesebb a magyar, mint tíz éve - egymillióval felduzzasztották a lakosság számát.

A lakosság 0,2 százaléka (40 ezer ember) mondta azt a 2011-es népszámláláson, hogy ateista.

Romániában a lakosság több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét.

Először volt népszámlálást Németországban az újraegyesítés óta - 1,5 millióval kevesebben laknak az országban.

Hétfőn tették közzé a 2011-es horvát népszámlálás pontos statisztikai adatait.

Az idei népszámlálás szerint 254 ezer magyar él Szerbiában. A népszaporulat szempontjából a roma közösség jár az élen.

A népszámlálás szerint nemcsak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent.

Nem lesz úgynevezett gyorsnépszámlálás, hanem intézményes eszközökkel aktualizálják a választói névjegyzéket.

Fontos lenne, hogy minél több magyar népszámlálóbiztos segédkezzen a népszámlálásban.

13,5 százalékkal csökkent a romániai magyarok száma a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között.

A szakemberek szerint vannak olyan hibák, amiket kicsit komolyabb előkészületekkel ki lehetett volna küszöbölni.

A magyar lakosság száma 23,7 százalékkal csökkent Arad megyében.

Közép- és Dél-Erdélyben kedvezőtlenek a népszámlálás adatai.

Részleges népszámlálási eredmények: 1 millió 238 ezer magyar él Romániában.

Még mindig nem tudni, hány lakost számlál a város.

A magyarság fogyását vetíti előre a romániai népszámlálás az erdélyi nagyvárosokban.

Nem hivatalos adat: tizenhét százalékra csökkenhet Kolozsvár magyarságának aránya.

A magyarok aránya miatt nem, de az anyanyelve szerint járna a magyar felirat Erdődnek.

Szatmárpálfalva majd 300, Vetés majd 200 lakossal nőtt, Aranyosmegyes majd 700-al esett vissza.

RMDSZ: a romániai magyarság szempontjából kedvezőek a népszámlálási részeredmények.

Lázáriban és Csomaközön is nőtt a lakosság száma, Vámfaluban viszont visszaesett.

Amint hírt adtunk róla, Nagykároly lakossága 20 ezer alá csökkent.

A Szent István Kör szervezésében november 16-án, szerdán, 17 órától lesz előadás.

Csehi Árpád a Szatmár Megyei RMDSZ nevében mond köszönetet azoknak, akik magyarnak vallották magukat.

Előzetes adatok szerint csak Szatmárnémetiben 17 ezerrel esett vissza a lakosok száma.

Romániai népszámlálás - csak jövőre válik ismertté a lakosság tényleges száma.

Kelemen Hunor szövetségi elnök közleménye a népszámlálás lezárulta alkalmából.

Befejeződött a népszámlálás, akit nem keresett fel eddig számlálóbiztos, az a Polgármesteri Hivatalban jelentkezhet, hogy regisztrálják.

A népszámlálás célegyenesében - amennyiben nem tolják ki a határidőt.

A román kormány fontolgatja a népszámlálás határidejének meghosszabbítását.

A kormány számol a népszámlálás határidejének meghosszabbításával.

A megyében a megszámláltak nagyjából 25 százaléka nem adta meg a számát.

A népszámlálás során különös eset történt Focsanban.

Több mint négymillió lakást, az összes lakás 46,44%-át, illetve 9 806 128 személyt számláltak meg a biztosok eddig.

Szatmár megye sem maradt ki a szabálysértések sorából.

Történnek - mindegy, hogy szándékosan vagy sem - visszaélések a népszámlálás során.

Romániában népszámlálást tartanak 2011. október 20-31. között. Az összeírás pontos és megbízható eredménye létfontosságú az erdélyi magyarság számára. A megkérdezettek tájékoztatását a magyar közmédia is segíti.

A 0800802009-es ingyenesen hívható számra a hétvégén is érkeztek bejelentések.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: