Keresési találatok: nyilatkozat

A tárcavezető tájékoztatása szerint az új típusú nyilatkozat mindössze másfél oldalas, könnyebb kitölteni, mint a korábbi formanyomtatványt, és nem kell hozzá csatolni különböző kérvényeket.

A rendőrök által megállított sofőrök, utasok és gyalogosok igencsak kreatívak, ha a mulasztás kimagyarázásáról van szó.

Továbbra is mentesülnek a maszkviselés kötelezettsége alól azok, akik kimennek enni, inni vagy cigarettázni, ez azonban csak egyénileg megengedett.

A tasnádi rendőrség hivatalból eljárást indított a Szatmár megyei nő ellen, aki a határátkeléskor kitöltendő formanyomtatványban hamisan úgy nyilatkozott, Magyarországról érkezik.

Egy kiszámíthatatlan világban minden nap együtt dolgozunk azon, hogy megelőzzük a konfliktusokat és megőrizzük a békét – mondta Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára.

Kötelességünk az őshonos nemzeti kisebbségek kulturális örökségét európai törvénnyel védeni – nyilatkozta Hegedüs Csilla az Európai Bizottság fórumán.

Csütörtökön a volt kormányfő elnézést kért akasztásos kijelentése miatt.

Mihai Tudose volt kormányfő nemrég egy tévéműsorban akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat

 A színészt bántja, hogy nem tud megélni a hivatásából, de szégyent nem érez.

Az államfő emellett azt is elárulta, hogy figyelemmel kísérte a napokban zajlott tüntetéseket.

Szijjártó péter szerint teljességgel elfogadhatatlan Mihai Tudose magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozata.

Knapp Attila egy televíziós nyilatkozatban árulta el, mi történt vele.

A 2018 januárjára vonatkozó adóügyi nyilatkozatokat kötelező módon interneten keresztül, elektronikus formában lehet benyújtani.

Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután.

A milliárdos befektető beszélt a Brexitről, Európa helyzetéről és Kína szerepéről is.

A zenész megsúgta, rengeteg terve van, olyanok is, amelyek az egész családja jövőjét érintik.

Két nagykárolyi emléktáblát is kifogásol egy civil szervezet - erről nyilatkozott Kovács Jenő.

Közös nyilatkozat nélkül ért véget a német-francia-orosz csúcs Moszkvában.

A beruházást ellenzők szerint állásfoglalása ellentmond korábbi nyilatkozatának.

A szociáldemokraták szerint a migráció erősíti az EU kohézióját.

1789-ben adta ki a francia Nemzetgyűlés az emberi jogokról szóló világtörténelmi jelentőségű deklarációját.

Liviu Dragnea: a jelenlegi fejlesztési régiók határait követhetik az új közigazgatási régiók.

Victor Ponta miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva mondta el: nem tudja, mit tartalmaz a petíció.

Támogató nyilatkozatban kívánt csütörtökön választási sikert Wilfried Martens, az Európai Néppárt (angol rövidítéssel: EPP) elnöke az ARD romániai pártszövetségnek és az RMDSZ-nek.

Crin Antonescu azt javasolta Merkelnek, hogy vigye Németországba az államfői tisztségbe Traian Basescut.

A Szatmár Megyei RMDSZ nyilatkozata a hétvégi népszavazás kapcsán.

Közös együttműködési nyilatkozatot írt alá az Innsbruck-i és a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye vasárnap.

Adrian Stef, a Szociál-Liberális Szövetség alelnöke blogján ítélte el a MOGYE-n létrehozandó magyar kar ügyét.

Szatmárnémeti polgármestere a Harag György színtársulat igazgatójának sajtónyilatkozatára reagál.

Keresztes Attila nyilatkozata a Harag György társulaton belüli felmondások kapcsán.

Tőkés nyilatkozatban ítéli el a szlovák állampolgársági törvényt.

Cseke Attila egészségügyi miniszter lemondását indokló nyilatkozata.

Hetvenhét romániai magyar civil szervezet a verespataki aranybánya megnyitása ellen.

A román külügyminisztérium szerint szokatlan és nem helyénvaló Semjén nyilatkozata.

A román ellenzék megint a magyarokat támadta a március 15-i nyilatkozatok miatt.

Nem tűzik napirendre a március 15-i kijelentéseket elítélő nyilatkozatot.

Tizennégy ország kormányzati képviselői adtak ki nyilatkozatot.

A szerzői jogdíjasoknak csütörtökig kell jelentkezniük.

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, sok politikusnak duplájára nőtt a vagyona 2009-ben.

Büntetőjogi vizsgálatot kérnek hamis vagyonnyilatkozat miatt.

Véget ért a Szatmáron megrendezett püspöki konferencia.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanári karának nyilatkozata.

Csütörtökön újra a városi tanács elé kerül a szemétszállítási kérdés.

Január 30-ig kell leadni a szemétszállításra vonatkozó nyilatkozatot.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: