Keresési találatok: műsorvezető

Végleg távozott az MTVA-tól Tatár Csilla.

Kálmán Olga a DTK – Elviszlek magammal című műsor vendége volt, ahol beszélt a Hír Tv-nél való munkájáról.

Remekül érzi magát szabadúszóként, és nyitott az új kihívásokra Gundel Takács Gábor. A tévés ennek ellenére közszolgálati mentalitású műsorvezetőnek gondolja magát.

Úgy érzi, alkalmas lenne műsorvezetőnek, csak a csatornák nem mernek újítani és képernyőre tenni őt. 

Kiderült, ki váltja D. Tóth Andrást a Fókusz és a Fókusz Plusz című műsorokban.

Az Antena 3 csatorna műsorvezetői megsértették Kövesinek a becsülethez, a méltósághoz, a jó hírnévhez és magánélethez kötődő jogait.

Eszter ugyan több tévéműsort is vezet, leginkább saját márkájának tervezése és a brand építése tölti ki a hétköznapjait. 

Stohl szerint a zsűrinek a produkcióra kellene szavaznia, nem pedig a kedvencére.

A Playback Párbaj néven futó műsor december másodikán startol.

Ábel Anita ismét bebizonyította, hogy profihoz méltón végzi a munkáját.

Villányi Andrea, vagy ahogyan többen ismerik, Fresh Andi élete egyik nagy kihívása előtt áll.

Lehet, hogy Győzike nemcsak a ValóVilág műsorvezetőjeként tér vissza a képernyőre.

Tatár Csilla már nem tér vissza, Stohl Luca kaphatja a helyét a Petőfi Tv Én vagyok itt című műsorában.

Nem lesz változás férfi műsorvezető terén az X-Faktorban idén ősszel.

A szőke műsorvezetőnő és Gönczi évekkel ezelőtt az RTL KLub Fókusz című műsorát vezette együtt.

Élő adásban tett meglepő vallomást a macsó műsorvezető, Bochkor Gábor.

A műsorvezető nem tudta palástolni Berki Krisztián iránt érzett megvetését.

Három és fél éve szűnt meg a Bumeráng, amelynek Boros Lajos volt az egyik meghatározó alakja.

No make up-mozgalom: hírességek smink nélkül állnak a kamera elé.

Még nincs harmincéves, de már igen szép karriert tudhat maga mögött Istenes Bence.

Legtitkosabb szerelmi és szexuális élményeiről, tapasztalatairól vall a műsorvezető.

Igazán testhezálló feladatban próbálhatja ki magát a műsorvezető.

A Fókusz műsorvezetője borostával, lebarnulva és jó néhány kilótól megszabadulva köszönti a nézőket.

Az RTL Klub műsorvezetője és a férje, Laci az alapoktól akarják újraépíteni a kapcsolatukat.

Jól beválasztott Friderikusz Sándor, aki elsőként Gesztesi Károlyt hívta meg vadonatúj műsorába.

Nehéz, fájdalmas volt a terhesség utolsó időszaka.

Az Aktív műsorvezetője a véghajrát szülést segítő géllel kívánja könnyebbé tenni.

A ValóVilág egykori műsorvezetője begyógyszerezte magát.

A műsorvezető fájó szívvel, de elbúcsúzott kollégáitól és a nézőktől.

Anya-lánya kapcsolat alakult ki közte és Kossuth-díjas előadóművész közt.

Az NBC műsorvezetője, Brian Williams rosszul emlékszik háborús tapasztalataira.

Egyre inkább eldurvul Demcsák Zsuzsáék válópere.

Újra megviccelte a hallgatókat a Class FM műsorvezetője.

Csak akkor veszi le a gyűrűt, ha már nem ad több esélyt a házasságuknak.

A műsorvezető élő adásban jelentkezett be az örömhírrel.

Válása után képtelen volt fizetni a törlesztőrészleteket a műsorvezető.

Az X-Faktor műsorvezetője egyszer csak szúró fájdalmat érzett, amely hetek elteltével sem szűnt meg.

Meg fogsz dögleni! - egy magát Boginak nevező hölgy ezt írta emailben a műsorvezetőnek.

Alföldi Róbert segédjeként láthatjuk viszont a színész-műsorvezetőt.

Az MTVA műsorvezetője pár napig titokban tudta tartani a csöppség megszületését.

A színész szerint a műsorvezető viccelődött a gólyatáborban megerőszakolt lányon.

Alig egy hónap kalandozás után szakított a sztárpáros - kialudt a szenvedélyek tüze.

A szőke színésznő úgy érzi, új csatornájánál teljesedhet majd ki.

Nagy pocakkal fesztiválozott Balázs felesége, Viktória.

A híradós és családja hetekkel ezelőtt Amerikába utazott.

A színművész-műsorvezető kedvese, Ancsika szerint Buci elkezdett nőiesedni.

A férje szerint a TV2 műsorvezetője hűtlen volt hozzá és rá is támadt.

Három lány után fia született a népszerű színész-műsorvezetőnek.

A TV2 műsorvezetője 3000 méterről kiugrott egy repülőgépből!

Az RTL Klub konkurenciájánál tér vissza a képernyőre a színész.

Szándékosan nem csatolta be a biztonsági övet, ezért feljelentették a műsorvezetőt.

Első babája mesterséges megtermékenyítés után született.

A műsorvezető szerint felelősek vagyunk a döntéseinkért.

A Blikk megtudta, ki lesz az X-Faktor 2013-as szériájának műsorvezetője.

Kecses balett-táncosnő Rózsa György új kedvese, akivel az egykori műsorvezető egy hónapja alkot egy párt.

Mégsem Stohl András vezeti az ősszel kezdődő legújabb X-Faktort.

Stohl Andrást akarja az RTL Klub az ősszel újra induló X-Faktor műsorvezetőjének!

Minek kell ahhoz történnie, hogy egy fiú ne álljon szóba az édesapjával?

A televíziós műsorvezető rájött, megfigyelik, méghozzá a legmodernebb eszközöket bevetve.

Egy neves kollégája szerint egy puli kutya és egy gőzmozdony találkozásából született Rózsa György.

Idén is összeállították a legnépszerűbb műsorvezetők listáját.

Együtt vett házat Ördög Nóri és Nánási Pál.

Bochkor Gábort, a népszerű műsorvezetőt már évek óta követi egy hölgy.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: