Keresési találatok: mérgezés

Az Uttar Prades-i haláleseteket okozó alkohol eredetét még nem tisztázták, de Indiában évente százak halnak meg feketén főzött, olcsó szesztől.

Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton.

Az elkövetők a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli állapot idején próbáltak hasznot húzni abból, hogy az országban többszörösére ugrott a fertőtlenítőszerek iránti kereslet.

Az orosz elnök egyik legismertebb bírálója csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, Moszkvába repülve lett rosszul a repülőgépen.

Jaka Bizilj filmproducer a dpa német hírügynökségnek azt mondta, hogy a gépen orvosi csoport utazik, és ha a politikus szállítható állapotban van, akkor már várhatóan pénteken Berlinbe viszik.

Az előzetes rendőrségi vizsgálat megállapította: a csoportra vigyázó óvónő nitritet tett a gyerekek ételébe.

Az 57 éves vádlott egyik, 23 éves áldozata kómában van, további kettő – ők 27 és 67 esztendősek – súlyos vesekárosodást szenvedett.

Több megyében is szükségállapotot rendeltek el az emberekre is veszélyes, légzési nehézségeket okozó alga veszélye miatt.

A férfinél orr-rekonstrukciót is végre kell hajtani üszkösödés miatt.

Korábban ezzel a típusú anyaggal mérgeztek meg egy orosz-brit kettős hírszerzőügynököt is.

Vegyvédelmi és biztonsági szakértők egybehangzó álláspontja szerint teljesen valószínűtlen, hogy újabb célzott támadásról lenne szó.

Összesen négyen kerültek gombamérgezéssel a sürgősségire - egy agresszív részeget is el kellett látni.

A nőt nem kellett kórházban tartani, a férfi viszont felvigyázatra szorult.

A szombaton kórházba szállított 20 éves fiú öccse is megbetegedett.

A volt palesztin elnököt radioaktív anyaggal mérgezték meg - írta a The Lancet című brit orvosi szaklap.

A gombamérgezés veszélyeire figyelmeztet a Szatmár Megyei Közegészségügyi Igazgatóság.

Hétfő hajnalban négy gyereket szállítottak kórházba élelmiszer-mérgezés gyanújával.

Törvényszerű volt Mary Zsuzsi halála, a boncolási eredmény súlyos alkohol- és gyógyszermérgezést mutat.

A keddi adatok szerint egy ismeretlen férfi legkevesebb tizenegy embert mérgezhetett meg.

A detektívregényeket író Lindsay Ashford azt állítja, Austen korai halálát mérgezés okozta.

Az ügyben a rendőrök nem találtak gyilkosságra utaló nyomot.

Gombamérgezéssel szállítottak be két gyereket a Szatmár Megyei Kórházba.

Súlyos baleset, öngyilkosság és szénmonoxid mérgezés a hétvégén.

A legsúlyosabb ételmérgezéssel került a járványkórházba egy nő.

Az Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi Hatóság szerint nincs gond.

Újabb öt Szatmár megyei gombamérgezéses eset a sürgősségin.

Saját maguknak kell fizetniük a kórházi ellátást azok, akiket alkoholmérgezéssel szállítottak be.

Két felnőtt gombát evett, egy gyerek patkánymérget nyelt, ezért lett rosszul.

Két szatmárnémetiben lakó fiatallal végzett a szénmonoxid.

Lakossághoz intézett felhívás: fogyasszanak csakis termesztett gombát!

Három 10 és 25 év közötti testvért szállítottak a sürgősségire.

Öt gyermek kapott a hétvégén szénmonoxid-mérgezést.

Szénmonoxid mérgezésben halt meg egy 63 éves nő.

A rosszul beszerelt konvektor okozta a három fiatal halálát.

Három fiatal vesztette életét az éjszaka szénmonoxid mérgezésben.

Laboratóriumban gyártották a Juscsenkót megmérgező dioxint.

Alig egy hét alatt tizenegy személy került kórházba gombamérgezéssel.

Megmérgezte saját gyerekeit, hogy kártérítést kapjon egy levesgyártó cégtől.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: