Keresési találatok: március-15

Orbán Viktor miniszterelnök levelet intézett a határon túli magyarsághoz a március 15-i nemzeti ünnepen.

Magyarországi iskolával közösen ünnepeltek a Református Gimnázium diákjai.

Együtt kézműveskedtek a 10-es Iskola és a Balcescu-Petőfi Általános Iskola tanulói.

Valamennyiünk örömére felavatták Széchenyi István szobrát a város régi központjában.

Erdődön is méltóképpen megemlékeztek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából.

Március 15. alkalmából a főgimnázium diákjai a tábori lelkész utolsó napjait vitték színpadra.

Színdarabbal, szavalatokkal elevenítették fel a március 15-i eseményeket.

Százhetven éve a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban gyülekeztek: Jókai felolvasta a tizenkét pontot, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. 

Március 15-re emlékeztek a Református Gimnázium diákjai.

Hagyomány szerint minden évben szavalóversenyt rendeznek Erdődön március 15. alkalmából.

A gróf kőmása a régi főtéri park Astoria szálló felőli oldalán kap helyet, avatása a szabadságharc emlékére rendezett ünnepsorozat fénypontja lesz.

Gróf Széchenyi István szobra a szatmári központi parkban kap majd helyet.

A tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések, valamint a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon.

Visszakerül a szenátus szakbizottságához a március 15-ét ünnepnappá nyilvánító tervezet.

Elfogadta a román szenátus szakbizottsága március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítását.

Koszorúzással emlékezett az 1848-es hősökre Magyar Lóránd képviselő Sárközújlakon – is.

Ünnepi műsorral egybekötött istentisztelettel emlékeztek meg Szamoskrassón is az 1848-1849-es forradalom kitörésének évfordulójáról.

Március 15. hivatalos ünneppé nyilvánításáról terjesztett törvénytervezetet szerdán az RMDSZ a román parlament elé.

Az 1848-os hősökre ezúttal is több ezren emlékeztek Szatmárnémetiben.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban is megemlékeztek.

Az ünnepet komolyan vevő, vidám diákok ünnepeltek nemzeti ünnepet a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban.

A Balcescu-Petőfi Általános Iskola tanárai és diákjai újból felemelő pillanatokat éltek át.

Tiszteletét fejezte ki a magyarok történelme, kulturális és szellemi hagyatéka iránt.

„Születésnapom dátuma teljes mértékben meghatározta a további életem alakulását” - március 15-én tölti 75. életévét Nits János.

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete.

Mennyire ismered a forradalom kitörésének mozzanatait, körülményeit? Most kiderül!

Szatmárnémetiben 16.30-kor a Villanyóránál, az Ormos-háznál kezdődik a megemlékezés-sorozat.

Ha Szatmár megyében valahol kiemelkedő figyelmet érdemel a nemzeti ünnep, akkor az mindenképpen Erdőd.

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés idén is megszervezte a kokárdakészítő műhelyfoglalkozást.

Gőzerővel folyik a készülődés az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc idei megünneplésére.

Vers és ének némi színjátékkal megfűszerezve – tartalmas előadást eredményezett az együttműködés.

Idén is közös ünneplésre hívják a szatmáriakat március 15-én.

Idén is közös ünneplésre hívják a szatmáriakat március 15-én, kedden.

"Feladatunk, hogy az egymás iránti tiszteletet szorgalmazzuk a többség és kisebbség viszonyában."

A református templom kertjében avatták fel március 15-én az I. és II. Világháborúban elesettek emlékművét.

A keleti partvidéktől a Csendes-óceánig számos nagyvárosban ünnepeltek.

A miniszterelnök levélben köszönti a határon túli magyarságot március 15-én.

Vasárnap délben 12 órakor veszi kezdetét a megemlékezés Szatmárnémetiben, az Ormos háznál.

Ünnepi beszédek, kultúrprogram és koszorúzás alkotja az ünnepi műsort.

Kokárdát tűztek a mellükre, úgy szavaltak szombaton a diákok.

A megyei RMDSZ tagszervezetei most is megemlékezéseket szerveznek március 15-e alkalmából.

Ismét huszárok felvonulásával veszi majd kezdetét az ünnep.

A kisiskolások ünnepi műsorával tisztelegtek a márciusi ifjak emléke előtt a Római Katolikus Iskolaközpontban.

Közel 80 magyarországi diák volt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vendége az ünnep alkalmával.

A Petőfi Sándornak emléket állító táblánál kezdődik az idei évi megemlékezés március 15-én.

Hazám, hazám címmel színházi előadással emlékezik az 1848-49-es eseményekre a Harag György Társulat.

Az iskola IX. A és X. B osztályos tanulói korabeli énekekkel emlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire.

Úgy véli az állami hatóságok példát mutattak civilizált és demokratikus viselkedésből.

A Petőfi Sándornak emléket állító táblánál kezdődik az idei évi megemlékezés március 15-én.

A magyar és román nép sorsközösségére utalva köszöntötte Victor Ponta a romániai magyarokat.

Két műsorral is megemlékeztek az 1848-49-es forradalom kitörésének napjáról a Refiben.

Itt olvasható a Szatmárnémeti március 15-i ünnepi megemlékezés teljes programja.

Az RMDSZ szatmárnémeti szervezete idén hetedik alkalommal adta át díjait március 15-én.

Az Északi Színházban emlékeztek a Hám János tanulói március 15-re.

A diákok műsorára péntek délben került sor a tanintézmény dísztermében.

Itt olvasható a Szatmárnémeti március 15-i ünnepi megemlékezés teljes programja.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: