Keresési találatok: munkanélküli

A hivatalos adatok persze most is kicsit csalókák, ugyanis sok esetben a regisztrált munkanélküliek valójában dolgoznak – feketén.

Aki elvesztette a segélyt, csak egy év múlva kérvényezheti az újabb anyagi segítséget.

A megye több városában rendeznek kurzusokat a munkanélküliek számára.

Csökkent a munkával nem rendelkezők aránya Szatmár megyében – júniushoz és a tavalyi évhez képest is.

Félszáznál több cég félezernél több munkahelyet hirdetett meg az idei általános állásbörzén. Érdeklődőből nem is volt hiány – legalábbis első ránézésre ezt gondolhatja az ember.

Állami lakbértámogatással segítik a lakhelyüktől távol munkába álló állástalanokat.

Minden második személyt sikerült kenyérhez segíteniük.

Munkanélküli vagy, és úgy gondolod, hogy egy új szakma új lehetőségeket tartogat számodra?

Az adatok szerint négy munkanélküli közül egyet érint a tartós állástalanság.

Több mint 1400 eurós számlát kapott egy nő, aki 56 órán át nem tette le a kagylót.

Tízezer fővel csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a január 17-én zárult héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön.

A Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség közleménye szerint 6528 munkanélküli van a megyében.

Kétszáznál is többen találtak munkahelyet az idei két állásbörzén Szatmár megyében.

Március 21-én állásbörzét tart a Szatmár Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség.

Tíz éve él szociális segélyen és büszkén vállalja munkanélküliségét a dán férfi.

Szerbiában a munkaképes lakosság több mint 30 százaléka munkanélküli - írta egy szerb napilap.

Az idei évben is több állásbörzét és képzést tartanak, hogy munkahelyhez juttassák a rászorulókat.

Vagyont érő hányadékot talált egy munkanélküli férfi Nagy-Britanniában: egy ámbráscet csaknem három kilós okádékát. A lelet 100 ezer font - közel 520 ezer lej - értékű.

Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adatai szerint júniusban 735.000 munkanélkülit jegyeztek országszerte.

A Szociál-Demokrata Párt elnöke, Victor Ponta szerint októbertől 1.200 bányász válik munkanélkülivé.

Csökkent a munkanélküliségi arány Romániában.

66.000-el kevesebb munkanélkülit tartanak nyilván országszerte.

Romániában nőtt a munkanélküliség 2010 negyedik negyedévben.

Egy rossz munkahely nyomasztóbb, mint a munkanélküliség.

A héten 420 szabad munkahelyet hirdettek meg a megyében.

Az elmúlt év decemberéhez képest januárban a munkanélküliség csökkenésével számoltak.

A hat százalékot is meghaladta a munkanélküliségi ráta.

Több mint 5500 Szatmár megyei személynek sikerült munkát találnia.

Több száz alkalmazott válhat munkanélkülivé megyénkben.

A szatmáriak újabban Görögországban, Máltán és Cipruson vállalnak munkát

Ősztől még nagyobbra nő a munkanélküliek száma országos szinten, az önkormányzatok átszervezése miatt.

A szatmári szabad állások többségénél nem számít az egyetemi végzettség.

A statisztikák szerint novemberben 5,6 százalékról 6 százalékra nőtt a munkanélküliség a megyében.

A kormány számításai szerint még 30 ezerrel nő a munkanélküliek száma.

Bár a közalkalmazottak úgy tűnik legyőzték a recessziót a sorozatos tüntetésükkel, a magánvállalatok dolgozói azonban nem tehetnek semmit helyzetük javításáéért.

Visszaélnek a munkáltatók a munkanélküliekkel szemben.

A munkanélküli segéllyel nem rendelkező munkanélküliek járulékban részesülhetnek.

Szatmárt is elérte a CFR elbocsájtási hulláma.

Szatmár megyében február végére megállt a visszaesés.

Több mint 10.000 munkást bocsájt el a Vasúttársaság.

Az új kormányrendelet 50 ezer munkanélkülit segíthet munkához.

Előnyben a munkanélkülieket alkalmazók.

Több százan végezték el a szakképesítő tanfolyamokat.

Elbocsátási hullámmal ér véget az év Szatmár megyében.

441 szabad munkahelyre várják a jelentkezőket.

Változatlan a szabad munkahelyek száma a megyében.

Az elbocsátások mellett a szabad munkahelyek száma is nőtt a megyében.

A tél tovább növeli a munkanélküliek számát.

1500-1800 alkalmazott marad munka nélkül az elkövetkező hónapokban.

Több mint ötszáz fiatal vett részt a munkaerő-toborzón.

6,6 százalékos volt a munkanélküliség arány augusztusban.

150 dolgozójuktól válnak meg a szatmári cégek szeptemberben.

Kilencezer munkanélküli van az idén diplomázott egyetemisták között.

Kötelező bejelenteni a betöltetlen munkahelyeket a megyében.

Az öt százalékhoz közelít a munkanélküliség Szatmár megyében.

Romániában a frissen végzettek húsz százaléka munkanélküli.

Az országos statisztikák szerint, júniusban 163%-kal több a diplomás munkanélküli mint tavaly júniusban.

Támogatják a frissen végzetteket és a munkanélkülieket alkalmazó cégeket.

A munkanélküliség csökkentése érdekében a szatmári cégek kötelesek bejelenteni a szabad munkahelyeket.

Az utóbbi időben krónikus munkahelyhiánnyal küzd Szatmár megye.

Az USA-ban igencsak megnőtt a munkanélküli segélyt igénylők száma.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: