Keresési találatok: metró

A kiírás a metróvonal tervezésére és megépítésére, a villanyhálózatra történő rákapcsolására, és a forgalom automatizálására vonatkozik.

A metrósztrájk kapcsán pénteken Florin Citu kormányfő a belügyminisztérium közbelépését sürgette, mondván, hogy senki sem áll a törvények felett.

Sok helyen a feldühödött emberek barikádokat emeltek az utcákon, és összeverekedtek a rendőrséggel.

2017. decemberében egy bukaresti nő két fiatal hölgyet lökött a metró elé. Most megszületett a végleges ítélet: életfogytiglani börtön.

A föld alatti közlekedés közben való olvasás lehetőségeit bővítik egy kezdeményezéssel. 

A fiatal fiú hősként cselekedett, a vágányokra ugrott, holott nem tudhatta, jön-e szerelvény.

A csalás elleni hivatal egy feljelentés alapján kezdte meg az átvilágítást.

Pénteken is több bejelentés érkezett a fővárosi rendőrséghez gyanús, a metrómegállóban fenyegetőző személyekről.

A brit terrorellenes hatóságok egyelőre érvényben hagyták a legmagasabb, kritikus készültségi fokozatot.

A hivatalos közlések szerint az incidensben 22 ember sérült meg, egyikük sem súlyosan.

A szentpétervári metrórobbantás miatt két ember ellen adtak ki körözést.

Egy új metróvonal építőtelepének szomszédságában omlásveszély miatt negyven embert kilakoltattak.

Újabb két sztrájkot jelentett be kedden a londoni metró dolgozóit képviselő legnagyobb szakszervezet, az RMT a szeptember 12-től tervezett éjszakai működés elleni tiltakozásul. A 24 órás munkabeszüntetéseket augusztus 25-én és 27-én este kezdik.

Nem a kereslet-kínálat piaci szabályai alapján alakították áraikat - csaknem 35 millió euró a bírság.

Metróépítési megvalósíthatósági tanulmányt készíttet Temesvár önkormányzata.

Nagyszabású merényletsorozat készül a hét első felében a metróhálózat ellen.

Az anya az utolsó pillanatban mentette meg gyermeke életét.

Két embert őrizetbe vettek a közlekedésbiztonsági szabályok megsértése miatt.

A szörnyű balesetben 21 utas meghalt, és több mint 160-an megsebesültek.

A késelő azt mondta, hogy egy sokkoló, nagy tettet akart elkövetni.

David Cameron miniszterelnök szégyenteljesnek nevezte a metrósztrájkot.

Hivatalosan is a flört, az ismerkedés színhelye mostantól szombatonként a prágai metró középső kocsija.

A világ hatvan nagyvárosában tartottak "nadrágmentes világnapot" a metrón.

A sanghaji rendőrség közzétette a városi metróban az elmúlt négy évben leggyakrabban előforduló koldusok névsorát.

Róka metrózott Londonban teljesen önállóan, bár érvényes jegy nélkül.

A Mozilla egyelőre teszteli, hogy lehet-e használható böngészőt írni Metro stílusban.

Sztrájk a bukaresti metrónál, több nagyvárosban tüntetések a megszorítások miatt.

Tovább tart a bukaresti metrósok sztrájkja.

India fővárosában másodjára követel emberéleteket egy új metróhálózat kiépítése.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: