Keresési találatok: mesejáték

A Benedek Elek meséje nyomán összeállított Serencsekrajcár című mesejátékkal látogat Szatmárnémetibe a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. 

A fiatal korosztály számára vitt színpadra előadást Nagy Orbán A szeretet malma címmel.

Egy nap eltéréssel két mesejáték bemutatójára is sor kerül az Északi Színház Harag György Társulatánál.

Több száz gyermek és szülő vett részt az idei Partiumi Magyar Napok első rendezvényén.

Tündérkert címmel zenés mesejátékot kínál gyermeknapra a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata.

Ebben az évadban már biztos, hogy nem tartják meg a Sorompók nélkül színházi fesztivált.

Tündérkert címmel állított össze zenés mesejátékot kortárs versekből a Brighella Bábtagozat.

A Háromszék Táncegyüttes április 5-én, pénteken mutatja be Szatmárnémetiben a zenés-táncos mesejátékot.

A Harag György Társulat negyedik nagyszínpadi bemutatójaként a Trapiti című mesejátékot láthatja a közönség.

Ingyen tekinthetik meg a színházlátogatók a Leánder és Lenszirom című mesejátékot.

Rendkívüli Leánder és Lenszirom előadás, belépődíj nélkül.

A múlt évad végén nagy sikerrel játszott produkció szabadelőadásban kerül színre szombaton délután 3 órától.

A színház zenével, dallal, mókával vár kicsiket és nagyokat egyaránt.

Ki gondolta volna, hogy mesejátékon egy felnőtt is úgy szórakozhat?

Mese- és bábjátékokkal várják a gyermekeket az idei évadban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: