Keresési találatok: melegházasság

Az azonos neműek egyetlen lehetősége eddig a bejegyzett élettársi viszony létesítése volt, ez azonban nem biztosított nekik ugyanolyan jogokat az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak.

Becslések szerint országszerte 3 millió 732 ezer választópolgár járult az urnákhoz, vagyis a választói névjegyzékben szereplők 20,41 százaléka.

Egy pár azonos nemhez tartozása nem szerepel a házasság kizáró okai között, mégis hamar érvénytelennek nyilvánították a két férfi frigyét.

 

Civil összefogással próbálják megakadályozni Romániában a melegházasság alkotmányos ellehetetlenítését.

A melegházasság körüli belviták miatt lemondott egy román ellenzéki párt elnöke.

Megszavazta a bukaresti képviselőház a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést.

A polgármester is részt vett a melegházasságok elleni tüntetésen.

Magyarázatot követelnek Iohannistól a melegházasság elleni kezdeményezés hívei

Iohannis elutasítja a vallási fanatizmust a melegházasság elleni kampánnyal összefüggésben.

Ismét elnapolta a döntést az alkotmánybíróság a melegházasság elismertetéséről szóló ügyben.

Szabad utat kap a melegházasság tiltását célzó polgári kezdeményezés.

A parlament elé terjesztették a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló polgári kezdeményezést.

Összegyűltek a szükséges aláírások a melegházasság alkotmányos tiltását célzó törvényhez.

Jakubinyi: Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!

Angelino Alfano belügyminiszter elrendelte az olasz állampolgárok között külföldön kötött melegházasságok olaszországi anyakönyveztetésének leállítását.

Márciustól köthetnek házasságot azonos nemű párok Nagy-Britanniában.

Egy szoftverhiba kijavításával eltüntették népszerű játékukból az azonos neműek házasságának lehetőségét.

Elfogadta a melegházasságot engedélyező cikkelyt a francia nemzetgyűlés

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: