Keresési találatok: megbetegedés

A vonat óránként százhatvan kilométeres sebességet érhet el, és az országos sínhálózaton elsőbbsége van, épp úgy mintha egy mentőautóról lenne szó.

Csangon kívül még legalább három olyan kínai civil újságíró tudósított a vuhani járványhelyzetről az év elején, akiknek a holléte február óta nem ismert.

Hétfőtől lépett életbe a vendéglátóipart sújtó korlátozás, amelynek értelmében a bároknak, presszóknak, éttermeknek este hat órakor be kell zárniuk.

A tüntetések este hat óra után kezdődtek, amikor a bárok, presszók, éttermek bezártak az újabb korlátozásoknak megfelelően.

Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint.

Elemzők szerint a kormány több okból döntött a vészhelyzet fenntartása mellett, amelyet nem akart feloldani a járvány esetleges őszi erősödése, valamint az iskolakezdés előtt.

Ez idáig 5197 személy mintáit felhasználva 5684 koronavírus-tesztet végeztek el a megye Covid-19 laboratóriumában.

A kormány eredetileg májusban akarta bevezetni a kontaktkereső applikációt, de számos, főleg adatvédelmi jellegű akadály késleltette az indulást.

Olaszországban negyedére esett vissza a Covid-19 fertőzés miatt intenzív osztályon kezeltek száma a tetőzés időszakához képest, valamint folyamatosan csökken a halottak napi száma is.

Május 4-től továbbra is csak indokolt esetben lehet elhagyni a lakókörzetet, például munkavégzés céljából vagy egészségügyi okból.

Ahol kötelező az oltás, ott kevesebben halnak bele az új betegségbe.

Emelkedett a naponta végzett vírustesztek száma: március 13-án naponta tízezret, most már mintegy napi negyvenezret végeznek, jelentős többségüket Lombardia és Veneto tartományban.

A tárca közölte: olyan románokról van szó, akiknek nem volt lehetőségük arra, hogy tovább maradjanak Olaszországban.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport keddi bejelentése értelmében a férfi együtt utazott a repülőgépen azzal a nővel, aki Olaszországból tért haza, és akinél még február végén kimutattá

A helyzet továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legsúlyosabb: a napi új esetek közül 1600-at, míg a halálozások közül 72-t jelentettek a 11 milliós városból.

Franciaországban a pénteki adatok szerint eddig 11-en betegedtek meg a járványban, hárman közülük már felgyógyultak, és elengedték őket a kórházból.

Hivatalos adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában csaknem 64 ezer, a halálos áldozatoké pedig majdnem 1400.

Kedden a japán hatóságok bejelentettek, hogy evakuálni akarják a fedélzetén lévő idős utasokat, mert leginkább rájuk jelent veszélyt a kór.

A kínai Hupej tartománybeli egészségügyi bizottság csütörtökön közölte, hogy 1310-re nőtt a vírus okozta halálesetek száma a területen.

Kedd éjfélig a Kínában diagnosztizált fertőzöttek száma 24 ezer fölé emelkedett, közülük eddig 892 páciens távozhatott gyógyultan a kórházból.

A Hyundai addig nem indítja be belföldi járműgyártását, amíg nem talál új beszállítókat, lehetőleg Dél-Koreában.

A járvány következtében hétfő éjfélig elhunytak száma ezzel a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re.

Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.

Szórványos eseteket jelentettek Thaiföldről, Tajvanról, Vietnamból, Szingapúrból, Malajziából, Nepálból, Franciaországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából.

A változékony téli időjárás már most érezteti hatását: a háziorvosok csak az elmúlt héten közel 500 felső légúti megbetegedést és 200 tüdőgyulladásos esetet regisztráltak megyénkben.

A járványt elkerülni lehetetlen, azonban sokat tehetünk a megelőzésért.

Tavaly mintegy 1750 megbetegedést regisztráltak, ebből 129 halálesetettel végződött. A járvány 2018 hetedik-nyolcadik hétében tetőzött.

Az egészségügyi szakemberek reménykednek abban, hogy a jövő heti oktatási szünet csökkenti az influenzás megbetegedések számát.

Ezzel 15.408-re nőtt az igazolt kanyarós esetek száma Romániában

Míg előző héten csak három igazolt megbetegedést jegyeztek Szatmár megyében, mostanra hatra emelkedett a páciensek száma.

A legtöbb megbetegedést Iasi és Buzau megyében regisztrálták az elmúlt héten.

Egyre kevesebb azon páciensek száma, akik megfázással vagy tüdőgyulladással fordulnak orvoshoz.

A Közegészségügyi Igazgatóság nem regisztrált új megbetegedéseket az elmúlt héten.

Ezzel háromra nőtt a szatmári halálos áldozatok száma.

Jelenleg egész Romániában súlyos a helyzet, emberek halálát okozza az influenza.

Káros géneket aktiválhatnak egyes influenzatörzsek.

Az influenza halálos áldozatainak száma közeledik a hatvanhoz.

Az elhunyt nő egy hétig feküdt az intenzíven, mielőtt a betegség végleg legyőzte.

A fertőző légúti megbetegedésekre való tekintettel megváltozott a beteglátogatás órarendje.

Eddig több, mint 800 ezer ember kapta meg a védőoltást.

Még vannak elérhető védőoltások, emellett érdemes különösen odafigyelnünk egészségünkre! 

Folytatni kell az influenza elleni oltáskampányt, mert kitolódott a megbetegedési időszak. 

A statisztikák azt mutatják, hogy az influenza, a megfázás és a tüdőgyulladás korosztálytól függetlenül egyre több embert ér el.

A hideg idő beálltával egyre többen fordulnak orvoshoz megfázásra, influenzára panaszkodva.

Péntekig összesen 8.493 kanyarós megbetegedést jegyeztek Romániában - tájékoztat az Országos Közegészségügyi Intézet.

Több mint hétszázzal nőtt a kanyaróban szenvedő betegek száma.

Átlagosan 4,3 százalékkal csökkent az új tuberkulózisos (tbc-s) esetek száma 2010 és 2014 között.

Idén még nem, ezen a télen pedig csak egyszer volt ilyen nagy a vírusos megbetegedések száma.

Augusztusban kezdődik a parlagfű virágzása, az allergiás megbetegedések száma évente nő.

A legtöbb bizonyított kanyarós esetet, 68-at Kaliforniából jelentettek.

A naponta szedett aszpirin csökkenti a bél- és gyomorrák kockázatát - derült ki egy brit elemzésből.

A pajzsmirigydaganat leginkább a középkorú nők körében gyakori megbetegedés.

Majdnem minden hererákos meggyógyul már Nagy-Britanniában.

A kevesebb mint napi két adag ital is növelheti a rák kifejlődésének a kockázatát.

A legtöbb pajzsmirigyrákos olyan hosszú életet él, mint betegség nélkül élő kortársai, ez alól csak az előrehaladott pajzsmirigyrákban szenvedő emberek képeznek kivételt - idézte német kutatók megállapítását a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Halhús és növényi rost együtt jobban csökkenti a bélrák veszélyét, mint külön-külön.

Országszerte 115 675 légúti megbetegedést és influenzával kapcsolatba hozható esetet jegyeztek.

Több száz gyermek és felnőtt kapott kanyarót az idei évben Szatmár megyében.

A megyei közegészségügy igazgatóság vizsgálatát követően.

Egyre többen szenvednek felső légúti megbetegedésben Szatmár megyében.

A lehűléssel a megye lakosságát sem kímélik a felső légúti megbetegedések.

Európában stabilan csökkent a halálos rákos megbetegedések száma.

Hetente 2000 vírusos megbetegedést regisztrálnak.

Sinaián bezártak egy szállodát az új vírus terjedése miatt.

Szatmár megyében nő a torok-és tüdőgyulladásos betegek száma.

Vietnam északi részében e hónap során már többen is megbetegedtek.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: