Keresési találatok: levél

Joanna Buchan nyolcéves volt, amikor 1996-ban Peterhead partjainál egy halászhajóról egy iskolai projekt keretében az Északi-tengerbe dobta a kézzel írott levelét tartalmazó palackot.

Szakértők egy csoportja a fogászati képalkotó eszköz segítségével olvashatott el egy reneszánsz kori levelet.

A levelek közül kettőt angolul írtak, de még így is eltartott egy ideig, míg kiderült, hogy honnan származik az időkapszula.

Orosz újságírók megtalálták a levél eredeti szerzőjét, Anatolij Bocanyenko századost, aki 36 éves volt, amikor a levelet írta, és a Szulak nevű hajó fedélzetén szolgált.

A Nápoly közeli Salernóban élő nő 35 éven át tartó és erőszakkal teli házasság után válni akart, férje erre leöntötte az arcát sávval.

A kézirat egyedülálló bepillantást enged a világ egyik legbriliánsabb elméjének nézeteibe.

Egy volt bíboros egyetemi hallgatók ellen követett el visszaélést, de az ügyet eltusolták.

Amerika vatikáni nagykövete csütörtökön adta át az 500 éves dokumentumot a könyvtár illetékeseinek.

Az RMDSZ megyei szervezeteinél április 6-ig fogadják az érdeklődőket, és segítenek az azonosító nyilatkozat kitöltésében is.

A külföldön élő románok kevéssé érdeklődnek a levélben történő szavazás iránt.

Kihirdette a levélben való szavazást lehetővé tevő törvényt a román államfő.

Egyelőre csak parlamenti választáson tennék lehetővé Romániában a levélben való voksolást.

A témában már négy tervezetet terjesztettek a parlament elé.

Az FBI vizsgálatot indított egy Barack Obama elnöknek címzett újabb levél ügyében.

Paul Kevin Curtis "ártalom okozásával fenyegette" Barack Obamát.

Falevél hullott egy nő fejére Kínában, amitől elájult.

Egyes növények levelei egyre keskenyebbek lesznek a klímaváltozás következtében.

Küldj levelet a Mikulásnak, és nyerj könyveket és édességcsomagot a Szatmári Magyar Hírlappal.

A színész nyolc éven keresztül volt a Harag György Társulat tagja.

Több tucat európai radikális szervezetnek küldött e-mail Anders Behring Breivik.

A külföldön élő román állampolgárok levélben történő voksolását javasolják a demokraták.

Gyanús fehér port tartalmazó leveleket kaptak washingtoni iskolák.

Az utóbbi hónapokban hirtelen csökkenés tapasztalható.

Terrorizmus gyanújával indult vizsgálat az ügyben.

A levélírás legalapvetőbb illemszabályai.

Majdnem egymillió eurót kellene fizetni a némileg plagizált logóért.

Kísérlet: a posta felnyitja és e-mailben kézbesíti a leveleket.

Az angol dráma dühös embere nyerte az irodalmi Nobel-díjat idén.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: