Keresési találatok: lemondás

Enoksen 2005-ben került kapcsolatba egy akkor tizennyolc éves gimnazistával, akivel Oslóban találkozott, amikor a lány az osztályával a fővárosban járt iskolai kiránduláson.

Klaus Iohannis román államfő felfüggesztését és leváltását kezdeményezi a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) - jelentették be hétfőn a parlamentben a nacionalista párt vezetői.

2012-től kezdődően több száz család került súlyos anyagi helyzetbe, miután a holland adóhatóság csalóként kezelte őket, és megvonta tőlük a gyermekgondozási támogatást.

Angelo Becciu a pápai állam egyik legbefolyásosabb elöljárója volt; sajtóértesülések szerint távozása hátterében korrupciós ügy áll.

Giorgiana Hosu férjét, Dan Hosu egykori rendőrt a bukaresti törvényszék első fokon három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön.

Liviu Vasilescu közfelháborodást okozott azzal, hogy több magas rangú társával együtt augusztus 9-ére virradó éjszaka személyesen egyeztetett az úgynevezett Duduianu-klán tagjaival.

A rendőrséget egy Wendy’s gyorsétteremhez riasztották péntek este, azzal a panasszal, hogy egy kocsijában alvó férfi feltartja a sort az étterem autósokat kiszolgáló oldalán.

Az Agerpres hírügynökség úgy tudja, Ioan Buda kérelmezte Marcel Vela belügyminiszternél nyugdíjazását, melyre a szaktárca vezetője rábólintott.

Hétfőn a kórház szakszervezete visszaéléssel vádolta a vezetőséget azokkal az intézkedésekkel kapcsolatban, amelyeket a koronavírus-járvány leküzdésére hoztak.

Távozik posztjáról Gratiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, Anton Anton energiaügyi miniszter és Viorel Ilie parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter.

A tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

Lovro Kuscevic szerint alaptalanok az ellene irányuló támadások, de nem akart a kormány terhére lenni.

Theresa May pénteki bejelentése nem meglepetés, közeli távozása már az elmúlt hetekben konszenzusos várakozás volt, csak az időpont volt kérdéses.

Toadernek a PSD-sek azt vetették a szemére, hogy becsapta őket: csak ígérgette, de nem terjesztette elő a büntetőjog módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeleteket.

A tömeg az európai főügyészi tisztségre pályázó Laura Codruta Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt éltette, illetve Liviu Dragnea pártelnök és a kormány lemondását követelte.

Sajtóértesülések szerint az elnök saját akaratából távozik az intézmény éléről, nem az amerikai kormány szorította ki a nemzetközi pénzintézet vezetéséből.

Firea szerint az ország jövője szempontjából hasznos lenne, ha Dragnea végre leköszönne.

Nem tudják, mi történt, orvosi segítséget kértek.

Ennek fő oka az, hogy az államelnök felmentette tisztségéből a DNA-t vezető Kövesit.

Dragnea szerint erre azért lenne szükség, mert Iohannis nem menesztette a DNA főügyészét.

Az ellenzék pedig az alkotmánybíróságot bírálja.

Az elnök elégedetlen a kormány első negyedévi teljesítményével.

Az ellenzék két fontos szószólója távozott a tanácsból, csütörtökön beiktatták az utódokat.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter a főügyész leváltását kezdeményezte.

Három hónapos mandátuma alatt a miniszter négymilliárd euró értékben írt alá finanszírozási szerződéseket.

 

Iohannis szerdára egyeztetést hívott össze az új kormány megalakítása érdekében.

A tárca közleménye szerint Adriana Doina Pană egészségügyi okokból 2018. január 3-án benyújtotta lemondását Mihai Tudose kormányfőnek.

A műsorvezetőnő azt mondja, pokoli nehéz volt meghozni ezt a döntést, és most is gyakran gondol erre a babára.

Benyújtotta lemondását hétfőn a Tarom állami légitársaság vezérigazgatója.

Kövesi szerint a DNA-n belül nincsenek feszültségek.               

Iktatták  a miniszterek lemondóleveleit - ketten nem nyújtották be.

A Szociáldemokrata Párt távozásra szólított fel Grindeanut a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva.

Fogynak a tüntetők, de azért az ország legtöbb nagyvárosában megmozdultak a kormány ellen.

"Arra gondoltam, hogyan fogok a gyermekem szemébe nézni és mit mondok neki néhány év múlva?"

Az elnök azt mondta: mély benyomást hagytak benne az előző napi nagyszabású tüntetések.

A tiltakozók a város központjában gyűltek össze, olyan jelszavakat skandálva, mint Lemondani!, Le Ciorbeával!

Lemondott hivataláról hétfőn Mihai Razvan Ungureanu, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) igazgatója.

A riói olimpián az utóbbi ötven év leggyengébb román szereplése körvonalazódik.

Hodgson irányításával 2012 óta 56 mérkőzést játszott a válogatott, ebből 33-at megnyert.

A franciaországi kontinensviadalon csúnyán leszerepelt Románia válogatottja.

Tulajdonostársai és közte kialakult nézetelkülönbségek miatt mondott le az igazgatói posztról.

A frakcióelnök szerint a csúfos leszereplés miatt az Olimpia elnökének le kell mondania.

A DNA szerint jogtalanul állapodott meg a belügyminisztériummal rendőri felvezetés rendszeres igénybe vételéről.

Ioan Olteant egy újabb kárpótlási visszaélés ügyében gyanúsít bűnrészességgel a DNA.

Tőkés: az intézmény tavalyi gazdálkodásában és pénzügyvitelében rendellenességek történtek.

A belügyi tárcát is vezető miniszterelnök-helyettest visszaéléssel gyanúsítja a DNA.

Pártja is nyomást gyakorolt Pontára, mert nem akarta elszenvedni a megmozdulások politikai következményeit.

Lemondási hullámot indított el Ponta? Bukarest negyedik kerületének polgármestere is követte a példáját.

Még a nap folyamán lemond Ponta - jelentette be pártja új vezetője.

A Szatmárnémeti Városi Sportklub elnöke egészségügyi okokra hivatkozva mondott le.

Ignazio Marino önkormányzati kasszából fizetett magánvacsorákat, ezért mondatták le.

3-2 arányban verte az Aradi UTA az Olimpiát, lemondott a szatmári csapat igazgatótanácsának vezetője.

Magyar Lóránd és Fógel László lemondott a VSK igazgatótanácsából: nem bírják nézni a közpénz elherdálását.

A polgármester közleményt adott ki a megüresedett alpolgármesteri szék kapcsán.

Lemondott Ioan Rus, aki egy televíziós műsorban sértő kijelentést tett a külföldön dolgozó románokra.

Ponta az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.

Lemondott a FIFA elnöki posztjáról Joseph Blatter, négy nappal azután, hogy újraválasztották.

Klavdija Markezről a szlovén sajtó kiderítette, kisdoktorija írásakor plagizált. Két napig volt miniszter.

A korrupcióval gyanúsított pénzügyminiszter lemondását elfogadta Victor Ponta.

Toni Greblat bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a DNA.

George Maior 2006 óta vezette a Román Hírszerző Szolgálatot.

A 89 éves köztársasági elnök előrehaladott kora miatt távozik tisztségéből.

II. Erzsébet esküt tett arra, hogy egész életét alattvalói szolgálatának szenteli.

Eddig azért nem tette meg, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését - mondta a kormányfő.

Az államfő kijelentette, hogy Ponta mérhetetlen károkat okoz Romániának.

Például, ha Iohannis a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.

A külügyminiszternek nem sikerült megszerveznie a külföldi szavazókörök munkáját.

A külügyminiszter jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával.

Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök szombaton benyújtják lemondásukat.

Ugyanakkor a korrupcióval gyanúsított alsóházi alelnök a PSD-ből nem lép ki.

Benyújtotta a francia kormány lemondását Manuel Valls miniszterelnök Francois Hollande államfőnek.

Donald Tuskot a rendkívüli EU-csúcstalálkozón az Európai Tanács elnökévé választották.

Pénteken a SZÁT hosszas vita után döntött a kormányon maradásról.

Az RMDSZ saját törvényhozói lelkiismeretére bízta álláspontjuk kialakítását.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: