Keresési találatok: közigazgatás

A jogszabálytervezet felgyorsítja a helyi tanácsok munkáját és továbbra is lehetővé teszi, hogy az állampolgárok beleszóljanak a közügyekbe - tájékoztat Turos Lóránd szenátor.

A román képviselőház elutasította a közigazgatási anyanyelvhasználat bővítését célzó RMDSZ-kezdeményezést.

Július 20-ig iratkozhatsz be a szatmárnémeti nappali képzésre és akár államilag támogatott helyet is kaphatsz!

Július 20-ig iratkozhatsz be a szatmárnémeti nappali képzésre és akár államilag támogatott helyet is kaphatsz!

Japánsztrájkot hirdetett csütörtökre a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA).

Természetesnek kellene lennie, hogy a kisebbség nyelvén is lehet ügyeket intézni.

Hamarosan több mint száz munkahely betöltésére várnak majd jelentkezőket.

Idén 82-en kezdik az egyetemet a BBTE szatmári közigazgatás szakán.

Romániában 2010 óta többször napirendre került a közigazgatási reform.

A közigazgatási palota nagy gyűléstermében tartották meg az ünnepi megnyitót.

A megyei tanács nagytermében búcsúztak tanáraiktól és társaiktól a közigazgatás szakon végzettek.

Szerda reggel 10 órától tartották az egyetemi évnyitót a Közigazgatás szakon.

Sokaknak nem sikerült az érettségi, emiatt kevesen jelentkeznek az egyetemekre.

A közigazgatást tanuló egyetemisták számára is megkezdődött hétfőn az egyetemi év.

A közigazgatás szakosoknak 10 órától, az óvó- és tanítóképzősöknek 15 órától kezdődik az egyetemi tanévnyitó.

Basescu szerint elszalasztotta a román kormány a közigazgatási reform lehetőségét.

Szeptemberben lehet újra beiratkozni az egyetemre, vannak még költségtérítéses helyek.

A BBTE közigazgatási karának szatmárnémeti kirendeltsége várja a felvételizni vágyókat.

Szakértői véleménnyel támasztják alá, miért a fejlesztési régiókat kell közigazgatási régiókká átalakítani.

Felmérés: nem támogatja a lakosság a közigazgatási régiók megalakítását Romániában.

Liviu Dragnea: a jelenlegi fejlesztési régiók határait követhetik az új közigazgatási régiók.

Román akadémikusok a történelmi identitások alapján szerveznék a közigazgatási régiókat.

A háztartási hulladék elszállítása okoz gondot az olasz fővárosban.

Megkezdték az új tanévet a BBTE szatmári közigazgatási karára iratkozó diákok.

Brazíliában igazán megéri közigazgatásban dolgozni: a "szokásos" 13 fizetés helyett 15-öt kapnak évente.

Ballagtak a BBTE Közigazgatás-tudomány Karának Szatmárnémeti kihelyezett tagozatának végzősei.

A közigazgatási karra való beiratkozás idén július 16-22 között zajlik.

Vitatják Orbán véleményalkotási jogát a romániai közigazgatási átalakításról.

Őszre halasztották az ország területi-közigazgatási átalakítását.

Basescu: zsarolás, hogy az RMDSZ akadályozza a közigazgatás reformját.

A beiratkozás július 13-21. között zajlik.

Az államfő és a miniszterelnök is véleményezte a Székelyföld-irodát.

Megyénkben is bebizonyosodott, kisebb közigazgatási egységek életképesebbek.

Hivatalos látogatást tett megyénkben pénteken Igas Traian közigazgatási- és belügyminiszter.

Nincs ok az aggodalomra, nem jut át a parlamenten az új tervezet.

Július 18-ig tart a beiratkozás a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási karára.

Július 17-ig iratkozhatnak be a Közigazgatási Karon belül működő mesteri képzésre.

A fizetésekre szánt pénzt a belügyminisztérium átirányíthatja.

Az állami közigazgatás szakszervezeti tagjai sztrájkba lépnek.

Jobb helyzetet teremthet az új oktatási törvénytervezet.

A közigazgatási törvény módosításáról fognak szavazni.

Csak sajtónyilatkozatokból ismerik a kormány drasztikus leépítésekről szóló terveit.

Elbocsátásokat terveznek a romániai helyi közigazgatásban.

Szombaton ballagtak BBTE közigazgatási szakának hallgatói.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: