Keresési találatok: történelem

Az olvadás hatására az utóbbi időkben számos izgalmas lelet került elő Norvégiában a hegyi jégből és hóból – találtak például ősi fegyvereket, illetve síléceket.

Megtalálta Ernest Shackleton több mint száz éve az Antarktisznál elsüllyedt Endurance nevű hajóját a felkutatására indult tudományos expedíció.

A középiskolai és szakoktatási keretterv közös törzsének részeként a 2023-2024-es tanévtől kezdődően bevezetik Romániában "A zsidók története. A holokauszt" című új tantárgyat.

A többrészes barlangfestményen egy vadászjelenet is látható, amelyen félig emberi, félig állati teremtmények egy hatalmas bölényt próbálnak elejteni.

Egy brit részecskegyorsító technológiája segíthet megfejteni egy 2000 éve, a Vezúv kitörésekor elszenesedett római kori papirusztekercsek tartalmát.

Városunkból egyetlen csapat jelentkezett a Problema Solvenda versenyére, mégpedig a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata.

Az arcot különös gonddal formázták meg, szemet, orrot mintáztak, sőt fogakat is véstek rá.

Szent István napja a magyarság egyik legnagyobb ünnepe.

Nagy erőkkel zajlanak a leendő spirituális központ területén a régészeti ásatások.

Folytatódik A romániai magyarság 100 éve című történelmi előadások sorozata.

A harmadik előadást Sárándi Tamás, a Maros Megyei Múzeum történész muzeológusa tartja.

Az ásatások során olyan letűnt korok nyomai után kutattak, melyek új információkat hordozhatnak a terület történelmét illetően.

A történelem folyamán számos nő tett azért, hogy a világ megváltozzon.

Matematikából és történelemből, a két kötelező tantárgyból vizsgáztak szerdán a diákok.

Könnyű kvíz, de neked sikerül hibátlanul megoldanod?

Szatmár megyét öt diák, az öt győztes képviselheti a bodzavásári döntőben.

Felmérések szerint Trump az amerikai történelem legkevésbé népszerű elnöke, Trump szerint csalnak.

Két új alelnöke lett a magyar történelem iránt érdeklődőket tömörítő civil szervezetnek.

A Habsburg-Lotaringiai házból származó IV. Károly fejére került a Szent Korona.

Az idén múlt épp 100 éve, hogy Ferenc József császár és király elhunyt.

Könyvbemutató, színházi előadás és koncert is lesz a hétvégén.

A harckocsi a gépesített szárazföldi hadviselés alapvető támadóeszköze.

A Magyar Királyság fővárosa majdnem másfél évszázadig maradt kezükön.

A kötelező tantárgyakból írásbeliztek a pótérettségizők szerdán.

Több történelmi témájú előadás is elhangzott az évfordulós ünnepségen.

A Szent István Kör szerdai előadásán Thoroczkay Sándor idézi elénk a honvédtábornok életútját, alakját.

Interaktív, kereshető és nagyítható világtérképre kerültek fel a háborúk.

A Szatmár Megyei Tanács és az Identitas Alapítvány támogatásával jelenik meg a Sugárút.

A két ismert női fáraó mellett most egy újabb hölgy uralkodóra találtak a régészek.

Az Észak Erdélyben berendezkedő magyar közigazgatás dokumentumait gyűjtik kötetbe.

Történelmi tanácskozást tartottak a "horthysta-fasiszta-magyar" kifejezés használatának a megszüntetéséről.

Csorján Árpád történelemtanár izgalmas és gazdagon illusztrált előadást tartott péntek délután.

A szatmári zsidók deportálásának emléket állító feliratok pontosítása volt a cél.

Szatmár-Szigetlanka református templomban megemlékezést tartottak az '56-os események kapcsán.

Tisztelet a Hősöknek címmel 1956-os emlékműsort tartanak a Híd Egyesület szervezésében.

A megye kolostorai is hozzájárulhatnak a turisztikai potenciál növeléséhez.

A román és az anyanyelvi ismeretek után szerdán a kötelező tantárgyak voltak terítéken.

A szaknak megfelelő kötelező tantárgyból 2417 diák vizsgázott – ketten pedig megúszták.

Mandula Tibor ny. történelemtanár tart előadást a fejedelemről halálának 280. évfordulója alkalmából.

Életük egyik legizgalmasabb történelemóráján van túl a kölcseys diákok egy része.

Előadás a történelmi kérdések szerepéről a magyar-román kapcsolatokban.

A fegyverletétel és a szabadságharc megtorlása volt a témája a péntek délben megtartott vetélkedőnek.

Kovács István történészprofesszor tartott előadást és mutatta be új könyvét a Szent István Kör rendezvényén.

Augusztus 20-án a Németi Templom közösségi termében tartottak történelmi előadást.

Hodicska Tibor könyvének bemutatóját tartják június 27-én a Szent István Kör rendezvényén.

A kölcseys diákok egy napra a Budapesti Szépművészeti Múzeum vendégei voltak.

Június 4-e a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulója a világ magyarjainak összetartozása emléknapja.

A kuruckort idézi Nagy Csaba tárogatóművész iskolások előtt bemutatásra kerülő előadása.

Sikeresen szerepeltek a kölcseys diákok a Budapesti Szépművészeti Múzeum által meghirdetett versenyeken.

Történelmi tanácskozás vette kezdetét péntek reggel a Szatmár Megyei Múzeum nagytermében.

Az előadás és a képes bemutató után kérdésekre és vitára is sor kerül.

Halálának 20. évfordulóján a rendszerváltó miniszterelnökre emlékeznek Szatmárnémetiben.

Párizsban írták alá azt a békeszerződést, amellyel véget ért az amerikai függetlenségi háború.

Fordulópontot hozott a hadtörténelemben Spanyolország Angliától elszenvedett tengeri veresége.

Több mint egy éve dolgozik egy erdélyi és magyarországi történészekből álló csoport a könyveken.

Az ukránok azt állítják, hogy már tíz éve ráleltek a magyar hajóra.

A vetélkedőre összesen 300 csapat nevezett be.

A kölcseysek és szamoskrassói diákok képviselték Szatmár megyét.

Kirándultak Mátyás király és Bakócz Tamás nyomdokain.

Április 5-6-án rendezi meg a vetélkedőt a főgimnázium és a Szent István Kör.

Befejeződött a 62-es út Seregélyest elkerülő szakaszának építését megelőző régészeti feltárás.

A magyarság történetében a Don-kanyarban vívott csata az egyik legszomorúbb fejezet.

Ezzel a furcsa és érdekes címmel tart előadást Sárközy Csaba, nyugdíjas szombathelyi történelem és rajztanár a Szatmárnémeti Református Egyházközség gyülekezeti termében.

1938. március 12-én szállták meg a náci Németország csapatai a szomszédos Ausztriát.

Kiállításra és könyvbemutatóra is sor kerül a konferencia keretében.

Február 27-én, szerdán kerül sor a Szent István Kör által szervezett újabb előadásra.

Egy ENSZ-határozat 2005 őszén a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította január 27-ét, az auschwitzi megsemmisítő tábor felszabadulásának a napját.

Magyarországon több helyen is megemlékezésre kerül sor.

Voronyezsben a 70 éve történt eseményről több mint 300 rendezvényen emlékeztek meg.

Megtartotta év eleji gyűlését a szatmárnémeti Szent István Kör.

December 4-én tartotta alakuló ülését a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a Burai Béla Szakkör.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: