Keresési találatok: elkerülőút

A munkálatok miatt forgalomkorlátozás lép érvénybe. 50 km/órás sebesség helyett csak 30 km/órával szabad csak a következő fél évben közlekedni.

A parlamenti képviselő írásban fordult kérdésével az elkerülőút építése miatt kisajátított területek ügyében a szállításügyi miniszterhez.

Rohamtempóban épül a város elkerülő útja, melynek az egyik leglátványosabb pontja a Szamos két partját összekötő híd építése.

A projekt egy négysávos, Szamoson átívelő híd megépítését is magába foglalja.

Az elkerülő út megvalósításának legelső szakaszában többek között a negyedik híd tartópilléreinek is előkészítik a terepet.

Az archeológiai vizsgálatokat már befejezték.

Az elkerülőutat tervező és építő cég egy videóban foglalta össze a fejlesztést előkészítő mozzanatokat.

A harmadik híd és az elkerülőút kapcsán is egyeztetett a polgármester.

Most úgy tűnik, hogy idén valóban megkezdődhet a megvalósítás.

Újabb lépéssel került közelebb a Szatmárnémetit elkerülő út megépítéséhez a szatmári megyeszékhely.

Megjelent a Hivatalos Közlönyben az elkerülőút finanszírozásáról szóló határozat.

Bekerült Szatmárnémeti elkerülőútjának megépítése a mestertervbe.

A közel 20 kilométeres út 23 hónap alatt kell elkészüljön.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: