Keresési találatok: Kolozsvár

Tervezési szakaszba lépett a kolozsvári regionális sürgősségi kórház építése - jelentette be hétfőn az egészségügyi minisztérium.

A kiírás a metróvonal tervezésére és megépítésére, a villanyhálózatra történő rákapcsolására, és a forgalom automatizálására vonatkozik.

A detonációval keletkező légnyomás 30 méteres körzetben kárt tett az épületekben és a parkoló gépkocsikban. A bevetésen mintegy 30 tűzoltó vett részt.

Két szettben (6-2, 6-3) kikapott Simona Halep vasárnap a 235.238 dolláros összdíjazású Transylvania Open döntőjében az észt Anett Kontaveittől.

A város ezzel a Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter által kezdeményezett Zöld péntek projekthez csatlakozott, amelynek lényege a környezetbarát, autómentes közlekedés meghonosítása.

A pénteken közzétett adatok szerint Kolozsváron 3,49, és az elővárosainak számító Szászfenesen és Kisbácsban 3,60 illetve 3,73 ezrelékes a fertőzöttségi ráta.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői adatai szerint Kolozs megyében 7,37 ezrelék, a megyeszékhelyen pedig már 9,04 ezrelék a fertőzöttségi arány.

Az Európai Bizottság szerdán közölte annak a 12 városnak a listáját, amelyek bekerültek a verseny végső szakaszába. A címet elnyerő város egymillió eurós díjat kap innovatív tervei megvalósítására.

A munkaközvetítő szerint a vendéglőben alkalmazott vendégmunkásokra nincsen panasz, a szomszédok mégis ügyvédet fogadtak, hogy elűzzék a környékről az ázsiai munkásokat.

Kolozsvár tömegközlekedése az elmúlt tíz évben dinamikusan fejlődött, Romániában a kincses városban jelentek meg először az elektromos meghajtású buszok.

Pár perccel a kolozsvári indulás után csütörtök reggel kigyulladt a Kolozsvár-Budapest-Bécs gyorsvonat mozdonya.

A városvezetés tíznapos régészeti feltárást engedélyezett, arra hivatkozva, hogy a fontos közlekedési útvonalat nem lehet hosszú időre lezárni.

A Kolozsvári Metropoliszövezet nagy lépésre készül: HÉV-et, azaz helyi érdekeltségű vasútot építenének, ezzel kötnék össze Gyalu, Szászfenes, Kisbács, Apahida, Nemeszsuk és Boncida településeket Kolozsvá

A Transilvania nevet viselő járat december 9-étől közlekedik.

Három osztály fejezte be tanulmányait a kolozsvári egyetem kihelyezett szakán.

Román és magyar diákok mutatták meg, mit tudnak Kolozsvár elmúlt száz esztendejének ismert személyiségeiről

A 20. század elején készült fotóról egyszerűen leretusálták a magyar feliratokat.

Az Agerpres által ismertetett felmérésben nem a szórakozás, hanem a munka és karrier áll a középpontban.

Olyan programokat illesztenek be a rendezvénysorozatba, amely a magyar irodalom román nyelvű megismertetését szolgálja.

Az iskola tanulói évről-évre visszatérnek az Atlantisz Harangoz Országos Versmondó Vetélkedőre, hogy megmutassák, mit tudnak.

A fiatalember nagyapjának is súlyos sérüléseket okozott. Most a rendőrség nyomoz ellene.

Az Eurostat felmérésén is jól áll az erdélyi főváros: csak Prágában könnyebb az álláskeresők dolga.

A többnyelvű kolozsvári helységnévtábla kihelyezése az elmúlt 17 évben számtalan per tárgya volt.

A magyar kormány egymilliárd forintot hagyott jóvá a Budapest- Kolozsvár közötti vasútvonalterv megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

Csütörtök délután harmincnál is több kolozsvári közgazdász hallgató érkezett az Autonet Import szatmárnémeti székhelyére, hogy részletesebben is megismerkedjen a cégcsoport történetével.

Az idei évben mindössze 15 kilométernyi autópályát sikerült megépíteni és felavatni – jóval kevesebbet a megígértnél.

A nyomozók mindent megtesznek annak érdekében, hogy megtalálják a gyermek anyját.

Kolozsváron a korcsolyapálya az előző években a tér keleti oldalán volt elhelyezve. 

Már a rendőrség is vizsgálja a botrányos kolozsvári gólyabál körülményeit.

A napokban egy kolozsvári cég méri fel a Szatmárnémeti köztéri szökőkutak állapotát.

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a kolozsvári ZUG Zone-ban lép fel.

A csalók négy megyében tevékenykedtek sikerrel - amíg a DIICOT le nem buktatta őket.

A rutinos Dorin Goga bő fél óra alatt elintézte a három 19 éves fiatalt is a mély vízbe dobó Olimpiát.

Több sérült nélkül, a fiataloknak lehetőséget biztosítva utazik Kolozsvárra az Olimpia – de nem feltartott kézzel.

Maszkos rendőrök kísértek ki vasárnap este öt személyt a kolozsvári román opera évadnyitójáról.

Hétfőn kezdődött és szerdáig tart Kolozsváron a romániai ifjúsági fővárosi jelöltek konferenciája.

Kolozsvári képzőművészek csoportos kiállítása látható a közintézmény képzőművészeti galériájában.

Kolozsvári portálok egy román és magyar futballszurkolók közötti tömegverekedésről cikkeznek.

Aláírták a kivitelezési szerződést a Kolozsvár melletti autópálya-híd építőjével.

Továbbra is a világ egyetemeinek legjobb 5%-ához tartozik a Babeş-Bolyai Tudományegyetem.

Az ügyész nem kérte az előzetes letartóztatásukat, így szabadlábra került az a fiatal pár, akiket azért vettek őrizetbe pénteken, mert nyilvánosan szexeltek Kolozsváron.

A Berettyószéplak - Bors autópálya építését három kisebb ütemben, egymástól függetlenül hirdetik meg, jelentette ki a szaktárca vezetője.

Ősztől autópályán lehet majd közlekedni Kolozsvár (Gyalu) és Nagyenyed között.

A városháza eldugta a melegfelvonulást: a Szamos-part egy félreeső szakaszán vonulhattak.

Jelentősen átalakult kerettel indulhat harcba a bajnoki címért a Kolozsvári CFR.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara már 15 éve részesíti minőségi képzésben a hallgatókat.

Dél-Amerika urai közel egy órán keresztül emberhátrányban játszottak, ezzel együtt Románia megérdemelten állt fel és fordított két gólos hátrányból.

Ez lesz a brit világsztár első erdélyi fellépése.

A brit trónörökös ünnepi beszédében arra is kitért, mi vonzza őt Romániába.

Defibrillátorral ellátott motorbicikliket kapnak a SMURD kolozsvári és konstancai egységei.

Kolozsváron tartotta kongresszusát az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [7]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: