Keresési találatok: kórus

Több ezer szatmári volt kíváncsi nemzeti operánkra, mely egy nagyszerű összefogás által örvendeztethette meg a helyi közönséget.

Idén a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal is csatlakozik a  WWF Föld Órája elnevezésű, világméretű önkéntes kezdeményezéshez.

Sikeresen zajlott Kolozsváron a Várom az Urat zenefesztivál, melyre ezúttal a szatmári egyházmegyéből is érkeztek több mint ötvenen.

A budapesti rabbiképző kórusa a deportálás emléknapján lép fel Szatmárnémetiben.

Pénteken 17 órai kezdettel tartanak ünnepi előadást a Láncos templom gyülekezeti termében.

A fiatalok szombat délelőtt Halmiban is szolgálni fognak.

Az Aurel Popp Művészeti Iskola diákjai a polgármesteri hivatalban vehették át újabb díjaikat.

A hétvégén városunkban rendezik a biológia tantárgyverseny országos döntőjét is.

Kulturális műsorral ünneplik a zeneszerző születésének 135. évfordulóját.

A Joyful kórus vasárnap este tartotta meg hagyományos újévi koncertjét - ezúttal a Hildegárda templomban.

A Szatmári Református Egyházmegye lelkipásztorai és a Református Gimnázium gyerekkórusa is fellép.

A Kálvin János Gyülekezeti Ház udvarán koncerteztek.

Szombat délután a filharmóniában gyűltek össze a balett, a táncművészet kedvelői és gyakorlói.

A Joyful kórus A Joyful new year - Egy örömteli új évet címmel tartott gospel-koncertet.

Vasárnap 19.00 órától a Szatmári Római Katolikus Székesegyházban ünnepi újévi kóruskoncertet tartanak.

Tíz éve megalapított kórusát ünnepelte november 9-én az apai református gyülekezet.

A Református Gimnázium 2012 óta partnere a Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskolának.

Bécsben és Münchenben léptek fel a Kölcsey Ferenc Főgimnázium német nyelvű kórusának tagjai.

Nagyváradon énekelt a Református Gimnázium Gyermekkórusa illetve a Lelkipásztor Kórus.

A kórusseregszemlén öt énekkar mutatkozott be László Zita és Gál Ágnes közreműködésével.

Május 31-én kisebb kórusseregszemlére kerül sor Fejér Kálmán tanár úr szervezésében

Budapesten és Gödöllőn fog énekelni a Szatmárnémeti Református Gimnázium Gyermekkórusa és a Szatmárnémeti Református Egyházmegye Lelkipásztorkórusa, mindkettő Higyed Gyöngyi karnagy vezetésével.

Megkezdte szolgálatát a református lelkészkórus ebben az évben is.

Felléptek a fényi fúvósok, énekelt sváb férfi és a német líceum kórusa.

A református lelkipásztor kórus és a gyermekkórus karácsonyi koncertjére került sor.

A budapesti Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa vendégeskedett a Református Gimnáziumban.

Összesen nyolc kórus vett részt a hatodik alkalommal megrendezett kórusversenyen.

Fellépett Szatmárnémetiben a Vitéz Gaál Lajos Közhasznú Kulturális Egyesület Halleglóra kórus.

Ezúttal teljes koncertanyaggal mutatkozott be a Kavalkád kórus Szatmárnémetiben március 10-én.

A Kavalkád kórus tagjai erdélyi magyar zenetanárok, pedagógusok és diákok.

Az Ács Alajos stúdióterem ad otthont a kórus előadásának március 10-én.

A Zene- és Képzőművészeti Líceum zene szakos diákjai léptek fel szerda este.

Bach, Mozart, Liszt és egyéb neves zeneszerzők művei csendültek fel vasárnap este.

Közösségteremtő csodát élhettek át a kórus tagjai.

A kórusban éneklés enyhíti egyes krónikus betegségek, mint a depresszió tüneteit.

A Szatmári Hagyományőrző Egyesület énekkart kíván életre hívni.

Közreműködött a kolozsvári "Cappela Transilvanica" kórus.

Este 19 órától szimfonikus karácsonyi koncert a Római Katolikus Székesegyházban.

Az összevont kórus a Római Katolikus Székesegyházban lépett fel.

A nyitókoncerten Gounod, Puccini, Orff, Haydn és Mendelssohn darabok hangzottak el.

Ünnepi előadást mutat be vasárnap este két szatmári kórus.

"Ő az Úr, ő a király" címmel kerül sor két szatmári kórus koncertjére.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében német nyelvű műsort szerveztek.

"És énekelének új éneket" címmel tartották a kórustalálkozót.

Egyéves a szatmári református egyházmegye lelkészkórusa.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: