Keresési találatok: koszovó

Ramush Haradinaj 2005-ben lemondott a miniszterelnöki bársonyszékről, hogy szembenézzen a hágai Nemzetközi Törvényszékkel.

Tíz százalékuk szerint igenis harcolni kellene a déli területért.

Dacian Cioloș miniszterelnök szerint az állomány nem lesz a tavalyinál nagyobb.

Az Európai Labdarúgó Szövetség budapesti kongresszusának legfontosabb kérdése Koszovó tagfelvétele volt.

A hatóságok a visszatértek minden lépését követik.

A Koszovó és Szerbia között kötött megállapodás és egy Montenegróval kötendő egyezmény ellen tiltakoztak.

Az ellenzék ismét könnygázzal akadályozta meg a parlamenti ülést Koszovóban.

2008 februárjában a parlament határozatot fogadott el arról, hogy nem ismeri el Koszovót önálló államként.

Több mint százan megsérültek a keddi pristinai tüntetés során.

Koszovóban az eboláéhoz hasonló tünetekkel került kórházba egy beteg.

Többen megsérültek, az ENSZ járműveit is felgyújtották.

Podolyák Denisza a harmadik helyen végzett Prishtinában.

2014 kül- és belpolitikai téren is a tárgyalások, konzultációk, vitasorozatok éve lesz Szerbiában.

Basescu: Változatlan a Koszovó függetlenségével kapcsolatos román álláspont.

Ponta: Romániának Koszovó kérdésében az európai partnerekkel kell összehangolnia álláspontját.

Spanyolország továbbra sem hajlandó elismerni Koszovót, legalábbis addig, amíg Szerbia sem ismeri el azt.

Tíz tárgyalási forduló után tudott megegyezni a két fél.

Pristina meg akarja akadályozni a szerbiai választások kiterjesztését Koszovóra.

Belgrád és Prishtina megegyezett a szerb-koszovói határ közös ellenőrzéséről.

A jövő héten folytatják a Szerbia és Koszovó közötti tárgyalásokat.

Nemzetközi békefenntartók szabaddá tegyék az utat a brnjaki átkelő felé.

Szombaton reggel Szerbiában megkezdődött a lakosság, a háztartások és a lakások összeírása.

Basescu sem vesz részt a varsói csúcstalálkozón Koszovó miatt.

Az EU, az USA, Németország üdvözli, Szerbia és Moszkva nehezményezi a döntést.

Szerbia távol maradt Koszovó miatt a Szlovénia-i találkozótól.

Rendőrök szabadították meg a családi ördögűzéstől a koszovói férfit.

Albánok szerveivel történt kereskedésről írt a koszovói sajtó.

Súlyos büntetésekről, illetve felmentésről döntött a hágai törvényszék.

Steinmetz Ádámék gigászi küzdelemben hódították el a vizilabda Magyar Kupát.

Pamela  Anderson arra vágyik, hogy egy férfi mindent megtegyen azért, hogy meghódítsa őt.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: