Keresési találatok: koronavírus

Az Egyesült Államokban szombat estére meghaladta a kétezret az új típusú koronavírusos megbetegedés halálos áldozatainak száma - közölte a Baltimore-ban lévő Johns Hopkins egyetem és kórház.

Fontos változás a kijárási tilalmat illetően: már online is kitölthető a lakhely elhagyásához szükséges dokumentum, azonban  úgy tűnik, egyelőre a kinyomtatása továbbra is kötelező.

Az amerikaiak többsége kedvezően ítéli meg Donald Trump elnök válságkezelő politikáját a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban - derült ki a The Washington Post című napilap és az ABC televízió pénteken nyilvánosság

A betegek száma 2-3 naponta duplázódott, a járvány harmadik hetében pedig megvolt az első koronavírus-fertőzéshez köthető haláleset is.

A megyei szintű hírzárlat óta nem közöltek adatokat arról, megyékre lebontva hány megbetegedést jelentettek. 

Bánffyhunyadon 200 ezer lejt, míg a dési önkormányzat 300 ezer lejt irányoz át a városi egészségügyi intézményeknek.

Ugyanakkor Románia is részesül majd abból a több millió védőmaszkból és lélegeztetőgépből, amelyeket az EU szétoszt a tagállamok között.

A Johns Hopkins egyetem adatai szerint az Egyesült Államokban - washingtoni idő szerint csütörtökön délután - 82 ezer 404 fertőzést diagnosztizáltak az új típusú koronavírussal, míg Kínában 81 ezer 782 a regisztrált fertőzötte

A hullám felerősödése a következő időszakban, nyolc-tíz napon belül várható.

Ausztriában az egészségügyi minisztérium jelentése szerint szerda délutánra 5.560-ra nőtt a koronavírussal fertőzött betegek száma. A halottak száma 31-re emelkedett.

A New York államban kialakult járványhelyzet "messze a legrosszabb" az Egyesült Államokban - jelentette ki az amerikai elnök a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián, helyi idő szerint szerdán késő délután.

Iintenzív terápiás helyiségek létesítését és korszerű felszerelését hagyta jóvá a nagybányai önkormányzat.

Románia területén 906 személynél mutatták ki eddig a koronavírussal való fertőződést, közülük 13-an meghaltak - közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kedd esti sajtótájékoztatóján álhíreknek nevezte az új koronavírus-fertőzés miatti mozgáskorlátozás július 31-ig tartó meghosszabbításáról elterjedt informáci&oa

Franciaországban 24 óra alatt 240-nel 1100-ra emelkedett kedd estére a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, ami az eddigi legjelentősebb napi emelkedést jelenti.

Az egészségügyi személyzet fokozott védelmét segítő és a háziorvosok telefonos tanácsadását lehetővé tevő törvényt sürget Iohannis.

Márciusban a valaha regisztrált legnagyobb mértékű visszaesés következett be az euróövezet gazdasági teljesítményében a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések miatt.

[1]      «      33   |   34   |   35   |   36   |   37      »      [39]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: