Keresési találatok: Peking

A kínai fővárosban a járvány gócpontjaiként jelenleg a keleti részen fekvő Csaojang, valamint a város központi részétől délnyugatra fekvő Fangsan kerületet tartják számon.

A kínai fővárosban szerdán több mint 40 metróállomást - vagyis az összes metróállomás csaknem tíz százalékát - zárták le ideiglenesen.

A pekingi meteorológiai központ a harmadik legsúlyosabbnak számító, sárga színű riasztást adott ki a látótávolságot kevesebb mint 1 kilométeresre szűkítő vihar miatt.

A több mint százmillió részvevőt vonzó programnak köszönhetően Peking erdős területeinek aránya 12,8 százalékról 44,4 százalékra nőtt négy évtized alatt.

Fehér könyvet adott ki a nyugat-kínai Hszicsiang-Ujgur Autonóm Terület foglalkoztatottsági helyzetéről és az ott érvényes munkajogokról a kínai vezetés csütörtökön.

A területet az egészségügyi hatóság szerint teljességgel elszigetelik, a lakosoknak az otthonaikban kell maradniuk, családonként egy személy járhat bevásárolni, illetve gyógyszerekért.

A város egyes kerületeiben háborús készültséget vezettek be, az ott élők legfeljebb napi egy alkalommal, bevásárlás céljából hagyhatják el otthonukat.

Ideiglenesen a kínai főváros további 11 nagybani, hal- és mezőgazdasági piacát is bezárták. Újranyitásukat az elvégzett vírustesztek eredményétől tették függővé.

A kínai főváros döntését azzal indokolták, hogy a Prágát irányító koalíció durván beavatkozott Kína belügyeibe, és szándékosan megsértette a testvérvárosi szerződést.

A robot napi rendszerességgel szállít ki innivalókat, gyümölcsöket, rágcsálnivalókat a lakóknak.

Az autózás elektromosítása jegyében nyílik meg a héten Pekingben a világ legnagyobb autóipari kiállítása, az Auto China 2018.


A 2582 kilométer hosszú út Pekinget köti össze Urumcsival.



 




 

"Robotszerzetest" alkalmaz egy külvárosi pekingi buddhista templom, de az okos szerkezetet inkább érdeklődéskeltő kezdeményezésnek, semmint a hívők meggyőzésének szánják - derül ki kínai sajtójelentésekből.

Közel félezer műtárgy közül több is Szatmár megyét képviselte Kínában.

Kedden megfeleződik majd a forgalomban lévő autók száma a kínai fővárosban.

A NOB bejelentette: a kínai főváros kapta a 2022-es játékok rendezési jogát.

Kína legszigorúbb dohányzásellenes rendelete lép hatályba Pekingben.

Pekingben bemutatkozott Jangjang, a szárazföldi Kína első, emberi gesztusokra képes humanoid robotja.

Be akarják tiltani az egyes kínai vidékeken elterjedt, a gyászolók toborzását szolgáló vetkőzős táncot.

Mianmari gépek kínai területeket bombáztak, Peking kártérítést követel és figyelmeztet.

A pekingi polgárokat sms-üzenetben figyelmeztették, hogy a levegő minősége az egészségre veszélyes.

Washington is kész az őszinte kommunikációra és párbeszédre.

A százegy éves korában meghalt Csing Kuj 80 éven át nyírta a pekingiek haját.

Képesek különböző hangok hallatására, tudnak üvölteni és morogni, szemük olykor vörösbe fordul.

Közösségi oldalak lettek elérhetetlenek, de a központi média is óvatosan kezeli az eseményeket.

Meddig maradnak, maradhatnak ezrek, tízezrek az utcán, egy város fontos részét megbénítva?

A megye régészeti lelőhelyein talált több ezer éves leletek is részét képezik a kiállításnak.

Szerintük eltitkolják az igazságot az eltűnt utasszállítóval kapcsolatban.

A tajvani titkosszolgálat merénylet tervéről kapott információt.

A kormányzati szintű kapcsolattartás mellett döntöttek a találkozón.

Az elmúlt hatvan évben ennél később csak egyszer öltözött fehérbe a kínai főváros.

A fegyverkísérlet nem irányult az Államok vagy más célpont ellen.

A bontásból származó hulladékok eltakarítása azonban még hónapokig fog tartani.

Fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmog borította be ismét Pekinget és környékét vasárnap.

Peking szerint nem borul az ázsiai erőegyensúly az indiai repülőgép-hordozó miatt.

A szülőket megtévesztve eladtak egy egészséges csecsemőt a kórházi szülészetről Kínában.

Több mint 14 százalékkal csökkent a turisták száma Pekingben az év első felében.

Az elítéltek a fegyintézet boltjából élelmiszert is rendelhetnek maguknak.

Kínában országszerte folytatódik a mostoha időjárás, halottak tucatjairól, súlyos károkról érkeznek jelentések.

Legkevesebb tíz ember halálát okozta az özönvízszerű eső Pekingben.

A dalai láma szerint kínai ügynökök törhetnek az életére, de Peking ezt komolytalannak tartja.

A Nemzeti Múzeum közel 200 ezer négyzetméteres területével a világ legnagyobbja.

Rekord nagyságú alap segíti a külföldi piacokra igyekvő kínai befektetőket.

Atrocitás, tojásdobálás volt az első pekingi Apple nagyáruháznál pénteken reggel.

Feloszlott a kínai rekorddugó a Peking-Tibet autópályán.

Lénárt „Léna" Ferenc élménybeszámolójára került sor három szórakozóhelyen is.

Csak három nap kaszárnya-fogság után lehet valaki kínai kapitány.

A román válogatott tagjai saját pénzből edzőtáboroznak.

Az összes pekingi doppingvizsgálatot megismétlik, egy új szer után nyomozva.

Százkilenc nappal az indulás után már hazafelé tart a Robur Expedíció.

A szerdán véget érő paralimpiai játékok sem úgy alakultak, mint ahogy azt remélték.

Interneten nyomon követhető Edvard Munch híres norvég festő képeinek restaurálása.

Szabályosan leszakította saját gazdája fejét egy bullterrier.

Újraszámolt járandóságot kapnak szeptember 14-től.

Fejszével verte szét 9 hónapos AIDS-es fia fejét egy 25 éves nő Malawiban.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: