Keresési találatok: Spanyolország

Spanyolországban április 20-ától megszűnik a kötelező maszkviselés a zárt nyilvános helyek többségében - jelentette be szerda este Carolina Darias egészségügyi miniszter.

Az ukrajnai háború Spanyolországot érintő gazdasági hatásainak mérséklésére 16 millió euró értékű intézkedéscsomagot dolgozott ki a kormány.

A javuló járványhelyzetnek köszönhetően Spanyolországban a szurkolók teljesen visszatérhetnek a sportrendezvényekre, március negyedikétől a nézőszám ismét 100 százalékos lehet zárt és szabadtéren egyaránt.

Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés - jelentette be sajtótájékoztatóján Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülésén jóváhagyott intézkedést Madridban.

Közös nyilatkozatban szorgalmazták az együttműködést a külső fenyegetésekkel szemben európai jobboldali pártok, amelyek Madridban tartott kétnapos konferenciájuk végeztével adták ki nyilatkozatukat.

Újabb kráter nyílt meg a Cumbre Vieja vulkánon, amelyből láva tör fel és tart a tenger felé a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén - közölte a spanyol geológiai és bányászati intézet pénteken.

Spanyolországban fiatalok tömege ünnepelte az utcákon vasárnap hajnalig tartó bulizással az éjszakai kijárási tilalommal és utazási korlátozásokkal járó, féléve tartó szükségállapot megszűnését.

A koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a spanyol kormány vasárnap ismét szükségállapot elrendeléséről döntött, amely törvényi keretet biztosít a kijárási tilalom bevezetéséhez.

Spanyolország és Portugália az ötödik generációs (5G) telekommunikációs szolgáltatás közös fejlesztéséről állapodott meg az Ibériai-félszigeten.

Az erről szóló határozatot hétfő este fogadta el az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU), miután korábban a nap folyamán ez az állam is feltűnt a sárga zónás országok listáján.

Az áldozatok száma 462-vel nőtt 24 óra alatt. A fertőzésből 3355-en épültek fel, ami további 780 gyógyult esetet jelent vasárnaphoz képest.

Az emberek a vízbe zuhantak, hatalmas pánik tört ki.

Az idei hetedik futam bővelkedett izgalmakban és veszélyes helyzetekben.

Nagy többségben női minisztereket nevezett ki kormányába a spanyol miniszterelnök, de egy űrhajós is fontos tisztséget kapott.

A 24 éves zenész egyik koncertjén arra buzdította a közönséget, hogy öljenek rendőröket.

Az előzetes vizsgálatok szerint a kamion felborult, amikor megpróbált megelőzni egy másik járművet.

A férfi halálát több orvos is igazolta, ennek ellenére magához tért.

Ana Vela Rubio 116 éves korában tért örök nyugalomra.

Semmi nem változik az EU számára azzal, hogy megszavazták az önálló Katalán Köztársaság létrehozását.

Románia határozottan kiáll Spanyolország szuverenitása és területi épsége mellett - közölte a a román elnöki hivatal.

A megkérdezettek 58,9 százaléka válaszolt nemmel a kérdésre, hogy támogatja-e Katalónia függetlenségének egyoldalú kinyilvánítását.

A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány adta lehetőségekkel élve Madrid felfüggeszti Katalónia autonómiáját.

A hajó Kolumbiából tartott Spanyolországba, és az Atlanti-óceánon tartóztatták fel.

Van olyan spanyol lap, amely szerint a rendőrség erőszakos fellépése "szükséges és arányos volt".

A katalán elnök kiírta a Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást 

Január és július között 46,9 millióan választották úti célul a dél-európai országot.

A dél-európai országban 134 éven keresztül forgalomban lévő hivatalos pénznemet 15 évvel ezelőtt váltotta fel az euró.

A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő.

A bajnoki címvédő Real Madrid és a legutóbbi Király Kupa-győztes FC Barcelona a hazai Szuperkupáért csap össze.

A Fácánok-szigete a világ leghosszabb ideje fennálló kondomíniuma.

Egy nemzetközi akció keretében őrizetbe vették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet hat feltételezett tagját.

Eladta saját gyerekét Spanyolországban egy házaspár - Romániából származnak.

Több mint ötven éve nem volt olyan meleg a tavasz Spanyolországban, mint idén.

Egy 23 éves nő azért perelte apját, hogy az továbbra is támogassa anyagilag.

Júniustól 579 tengerparti fürdőhelyen loboghat a minőséget jelző kék zászló.

Az uralkodó család teljes éves költségvetése 7,8 millió euró, amelyet az államtól kap, de felhasználásáról a király dönt.

Tavaly 11,8 millió euróra nőtt a Digi Communication távközlési csoport adózás utáni nyeresége.

Negyvenhat, Spanyolországból lopott festményt találtak egy brassói alvilági szervezet tagjainál.

A máramarosi férfi hétfőn próbált meg bejutni Romániába.

Horvátország, Svájc, Olaszország és Spanyolország is várja idén a Szatmári Római Katolikus Püspökség által szervezett zarándoklatok résztvevőit.

Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a spanyol kormány valószínűleg "rászedte" Londont Gibraltár ügyében a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindítása előtt.

A harmincezer euró értékű gépkocsit lefoglalta a hatóság.

Az intenzív havazás miatt 1600-an rekedtek az autójukban.

A helyi szájhagyomány szerint az ördög, a Jarramplas, eredetileg egy tolvaj volt.

Spanyolországban több mint 2,3 milliárd eurót osztottak szét a nyertesek között.

A vidék rejtett tengeröblöket, méltóságteljes várakat és szép halászfalvakat kínál a turistáknak.

Spanyolország népessége több mint 70 emberrel csökken naponta.

Csalással gyanúsítják a beteg gyerekének pénzt gyűjtő házaspárt Spanyolországban.

Telefonos alkalmazás mutatja meg a legközelebbi gyóntatópapot.

Akciófilmbe illő akcióval csaptak le drogcsempészekre az óceánon a spanyol és marokkói hatóságok.

Egy fiatal nő megfulladt a dél-spanyolországi Estepona településen vasárnap.

Egy háromcsillagos, öt kétcsillagos és tizenöt egycsillagos minősítéssel bővült a világhírű gasztronómiai elismeréssel büszkélkedő spanyol éttermek köre.

A férfi legutóbbi akcióival két nap alatt 11 ezer eurót zsákmányolt.

Az év első kilenc hónapjában 60,3 millió külföldi turista utazott a dél-európai országba.

A Baleár-szigetek parlamentje után a valenciai törvényhozás is úgy döntött: nem akar téli időszámítást!

Spanyolország több mint ötven városában tüntettek a diákok az új középiskolai vizsgarendszer ellen.

Új motorral vágott neki az idei Six Days versenynek Gyenes Emánuel.

A díjazott alkotást 552 pályamű közül választották ki, rekordszámú jelentkező közül.

Az év első nyolc hónapjában 52,5 millióan látogattak a dél-európai országba.

A baszkok többségét már nem foglalkoztatja a függetlenség és kitart a béke mellett.

Kolumbiának, amerikai cégnek és Spanyolországnak is kell a vagyon.

A bikafuttatáson a zavarodott állat az emberek hajkurászása helyett bement egy bankba.

A gyermek édesanyja a terhessége idején Dél-Amerikában járt.

A páciens testének mintegy 70 százaléka égett meg egy lakástűzben még áprilisban.

Örvendező, gyalázkodó kommentárokat tettek közzé a bikaviadalok ellenzői Victor Barrió halála kapcsán.

Halálra öklelt egy embert szombaton egy bika Spanyolország délkeleti részén.

A szervezők szerint másfélmillió ember ünnepelte a sokszínűséget és az elfogadást.

Rendkívül jó meccsen de Gea és Buffon is több bravúrt bemutatott – ám csak utóbbi nem kapott gólt.

1   |   2   |   3      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: