Keresési találatok: egészségügy

A La Repubblica napilap számításai szerint a járvány eddig 24 milliárd euróba került az olaszországi egészségügynek.

Az Európai Bizottság szeptember végén adott zöld jelzést a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervnek, amely a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célozza.

Románia helyreállítási tervének teljes finanszírozása 29 és 30 milliárd euró között van, így 3,8 milliárd euróra jogosult az ország előfinanszírozásként.

A Nemzeti Gárda tagjaival, valamint más államokból származó egészségügyi szakemberekkel és nyugdíjas ápolókkal pótolná a be nem oltott kórházi dolgozókat a New York-i kormányzó.

Tavaly 2173 romániai orvos váltotta ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges szakmai igazolást.

A közegészségügyi rendszer következetes, hosszú távú finanszírozása nélkül az USA nem áll készen egy esetleges újabb járványra – nyilatkozta a The Hill című amerikai hírportálnak Anne Schuchat.

Az államfő azt is bejelentette, hogy az iskolák, az óvodák és a bölcsődék három hétre bezárnak, első héten távoktatás lesz, utána két hétig tavaszi szünet.

November 27-éig minden olyan orvosnak állást biztosítanak, akinek vizsgaeredménye elérte legalább a 60%-os szintet, a minisztérium 7061-ről 9116-ra emelte a helyek számát.

Az államfő szerint az októberben hozott intézkedések hatására láthatóan maximálódott az napi esetszám, de úgy vélte, a tízezer eset körüli plafon túl magas.

November 15-én szervezi meg az egészségügyi minisztérium a rezidensorvosi helyekre és állásokra kiírt vizsgát – derül ki a Hivatalos Közlönyben megjelent miniszteri rendeletből.

​A szakszervezet kész a tárgyalásra, de ésszerű határidőket és megvalósítható javaslatokat vár a hatóságok részéről.

Klaus Iohannis jövő héten megbeszélést tart az új tanév megnyitásának lehetséges forgatókönyveiről Ludovic Orban kormányfővel, Monica Anisie oktatási miniszterrel és más, az oktatás területén illetékes miniszterekkel.

A közegészségügyben 2019. március 18-án kezdődött a tiltakozási hullám, amely a párizsi Saint-Antoine kórházban egy ápolókkal szembeni agresszió következményeként indult.

Az állami költségvetés-kiigazítást a koronavírus-járvány által előidézett gazdasági helyzet tette indokolttá.

Nem orvosokat, hanem egészségügyi ápolókat és gondozókat szerződtetett Ausztria.

Az egészségügyi személyzet fokozott védelmét segítő és a háziorvosok telefonos tanácsadását lehetővé tevő törvényt sürget Iohannis.

Az új típusú koronavírus rohamos terjedése, illetve Szatmár megyében való megjelenése miatt számíthatunk rá, hogy az orvosi rendelőkben megnő a kivizsgálásra jelentkező páciensek száma.

Az előírás érvényes azokra a személyekre is, akik nem rendelkeznek jövedelemmel, de olyan betegségekben szenvednek, amelyeknek kezelését az állam országos programokon keresztül biztosítja.

Ha közülük megbetegszik valaki, a legsúlyosabb egészségügyi következményekkel lehet számolni, és sok esetben nem kapják meg a szükséges kezelést sem.

A metropoliszban először fordult elő, hogy kötelezővé tettek oltást, és ezúttal nem csupán a kanyaró, hanem a bárányhimlő és a mumpsz elleni védőoltást is elrendelték.

Ahogyan a külvilágban, úgy a rácsok mögött is sokan küszködnek különféle betegségekkel, melyeket értelemszerűen nem lehet kezelés nélkül hagyni.

A gyógyszernek semmilyen jótékony hatása sincsen az egészséges 70 év felettiek szervezetére.

A szakmai találkozón hazai és külföldi orvosok tartanak előadásokat a modern betegellátásról, illetve az ehhez kapcsolódó kérdésekről.

A román média becslése szerint de több ezren gyűltek össze a kormány épülete előtt.

Nemrég újabb fiatal szakorvossal bővült a magánklinika csapata.

Ezáltal javítanák a hátrányos helyzetű térségekben élő személyek egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését.

Sorina Pintea tárcavezető keddi sajtótájékoztatóján rámutatott, az embereknek nagy szükségük van a regionális kórházakra.

Szatmár megye és Ostalb járás tavaly óta ápol partneri kapcsolatot, azóta több területen is állítottak elénk követendő példát.

Adrian Marc szerint az osztályon tapasztalt gondok elsődleges forrása az orovshiány és a nem megfelelő technikai felszereltség.

A 60 évnél idősebbeknek, a két évesnél fiatalabb gyermekeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek és a várandós nőknek különösen érdemes többet foglalkozniuk egészségük megőrzésével.

Bodog: Romániában a páciensek nem részesülnek ugyanolyan kezelésben, mint a fejlettebb európai országok betegei.

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: