Keresési találatok: fertőzés

A WHO közlése szerint eddig tizenegy országból jelentettek majomhimlős megbetegedéseket, Svájcban és Izraelben szombaton azonosították az első eseteket.

A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.A hatalmas kiterjedésű országban legutóbb 11 ember kapta el a kórt, közülük hatan bele is haltak a betegségbe.

​A DSVSA folytatja a rendőrséggel és határrendészettel közös közúti ellenőrzéseket annak érdekében, hogy az illegális állatkereskedelmet és -szállítást felszámolják.

A WHO adatai szerint Európában az esetszám a januári csúcsértékeket követően rohamosan apadt, míg március elején ismét emelkedésnek indult.

Az ázsiai ország most éli a koronavírus visszatérésének legsúlyosabb szakaszát a világjárvány kitörése óta.

A tárca közleménye szerint a karanténról és az elkülönítésről szóló hatósági határozatot a megyei egészségügyi igazgatóságok bocsátják ki.

Csütörtökön a prefektus arról tájékoztatott, hogy további kórházi ágyakat különítettek el a megyében a koronavírusos betegeknek, és a kórházi kapacitás a korábbi 700 ágyról immár több mint ezer ágyra módosult.

A szakemberek biztosra veszik, hogy az omikron vírusvariáns által előidézett mostani, ötödik hullámban megdől a napi esetszámok rekordja.

A bizottság hangsúlyozta: helyre kell állítani és biztosítani kell a nem rendes kórházi ellátás zavartalanságát is a koronavírusos betegek kezelése mellett.

A fertőzöttek 28,1 százaléka (83 személy) előzőleg járt külföldön, ugyanakkor a megbetegedések 9,2 százalékát (27) 18 gócpontban jegyezték.

Míg a negyedik hullám kezdetétől 52 nap telt el a hullám tetőzéséig, az omikron vírusváltozat által okozott ötödik hullámnál már 31 napon belül elérhetik a napi 25 ezer új esetet.

A brit egészségügyi minisztérium hétfő esti adatai szerint országszerte jelenleg 8240-en vannak kórházban Covid-19 betegség miatt.

Az oktatási miniszter kislányáról is kiderült, hogy koronavírussal fertőződött, és ezért ő már el sem utazott a Golán-fennsíkra, hanem házi karanténban várja a reggel elvégzett PCR-teszt eredményét.

50-70 százalékkal kisebb a kockázata omikron-fertőződés esetén az olyan súlyosságú megbetegedés kialakulásának, amely miatt a páciensek kórházi kezelésre szorulnak.

A szaktárca szerint egy 39 éves Bihar megyei nőről van szó, aki a Kongói Demokratikus Köztársaságból tért haza.

Különösen sikeres a harmadik, hatáserősítő dózisok beadásának kampánya: a felnőtt lakosságnak csaknem a fele már megkapta a harmadik dózist.

Romániában szerdán első ízben mutatták ki a koronavírus omikron variánsát olyan páciensnél, akinél nem lehetett beazonosítani a fertőzés külföldi eredetét.

A variáns eddigi viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be.

​A nagybányai rögbijátékos november 30-án érkezett egy különgéppel az országba Dél-Afrikából több más román állampolgárral együtt, és pozitív volt a koronavírustesztje.

Szombat esti tájékoztatásában Sajid Javid hangsúlyozta: átmeneti intézkedésről van szó, amelyet a brit kormány az első lehetséges pillanatban visszavon.

Mivel hetente két alkalommal kell elvégezni a szűrést, minden gyermek kézhez kap előző hét péntekén két darab antigén gyorstesztet.

A kórházakra nehezedő nyomás nem enyhült, a fertőzöttek továbbra is túl későn fordulnak orvoshoz, ezért jószerivel mindenki súlyos állapotban kerül kórházba.

Krassó-Szörény és Hargita megyében négyszer nagyobb arányban haltak meg a koronavírussal diagnosztizált betegek, mint Bukarestben és a fővárost övező Ilfov megyében.

Országosan jelenleg összesen 1727 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.

Bukarestben egy hónap alatt tízszeresére emelkedett a fertőzési ráta, amely szombaton már elérte a lakosság 12,65 ezrelékét.

A Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság pénteki tájékoztatója szerint az afrikai sertéspestis jelenleg 19 gazdaságban van jelen a megye területén.

Az orvosságot ingyen bocsátják a SARS-Cov-2-vel fertőzött, a betegség súlyos formáiban szenvedő betegek kezelését végző kórházak rendelkezésére.

Szatmár megyében az elmúlt 24 órában 121 új esetet regisztráltak, ezzel 16.077-re nőtt a járvány megjelentése óta regisztrált fertőzések száma.

Tragédia sújtott nemrégiben egy Szatmár megyéből elszármazott családot: egy koronavírus-fertőzött asszisztensnő és koraszülött gyermeke is életét vesztette a nagybányai kórházban.

A legutóbbi tájékoztatás óta 1.015 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, közel 43 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán

1   |   2   |   3   |   4   |   5      »      [9]
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: