Keresési találatok: kivégzés

Oklahoma államban soha nem hajtottak végre kivégzést golyó által, és eljárásrend sincs az ilyen ítéletvégrehajtásra, de az állam törvényei lehetővé teszik a kivégzőosztagos ítéletvégrehajtást.

Szekenenré bebalzsamozott maradványait az 1880-as években fedezték fel a Nílus nyugati partján.

Mentális állapotára hivatkozva elhalasztották helyi idő szerint hétfő este Lisa Montgomery, az egyetlen, az Egyesült Államok szövetségi siralomházában lévő nő kivégzését.

A sportoló ügye nemzetközi visszhangot keltett, egyebek közt Donald Trump amerikai elnök is kegyelmet kért a 27 éves férfi számára.

Ügyvédei szerint a 75-ös intelligenciahányadossal rendelkező férfi már-már értelmi fogyatékossággal élő ember volt, zaklatott gyerekkorral.

Csütörtök este hajtották végre a kivégzést, mindössze órákkal azután, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította kegyelmi kérelmét.

De vannak olyan országok is, ahol szinte megduplázódott a kivégzések száma.

1917. október 15-én végezték ki minden idők leghíresebb (ha nem is legsikeresebb) kémnőjét, Mata Harit.

A Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumban a Rákóczi Szövetség szervezett megemlékezést.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

Az ENSZ emberi jogi szakértői mellett az amerikai magyar nagykövetség is próbálta elérni, hogy ne hajtsák végre az ítéletet.

Több mint ezer ember kivégzését dokumentálták tavaly világszerte!

Joseph Ignace Guillotin találmánya humánusabb volt az addig alkalmazott megégetés, felnégyelés vagy vízbe fojtás eszközénél.

1946. június 1-jén végezték ki a háborús bűnök miatt halálra ítélt román diktátort.

A most 44 éves Gustavo Garciát két rablógyilkosságért ítéltek halálra még 1990-ben.

A férfi harminc évvel ezelőtt három nőt gyilkolt meg.

"Brit kémek" kivégzését bemutató, Nagy-Britanniát fenyegető videót tett közzé a terrorcsoport.

Halálbüntetés jár a többi között gyilkosságért, nemi erőszakért és drogcsempészetért.

A nők bűne az volt, hogy nem voltak hajlandók a dzsihadisták szexrabszolgáivá válni.

A dzsihadista szervezet tagjai elsősorban nőket és gyerekeket végeztek ki.

Száz embernek kellett végignéznie, ahogy kivégzik a tiszteletlen minisztert.

Oszama al-Nudzsaifi iraki alelnök "borzalmasnak és barbárnak" nevezte a mészárlást.

Nyolc hónapja egy kelet-kínai gyorsétteremben percek alatt agyonvertek egy vendéget.

1989. december 25-én végezték ki a népfelkelés által megbuktatott diktátort és feleségét.

Százhatvanöt éve végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

Az áldozat a kétgyermekes, 44 éves, skóciai David Cawthorne Haines.

A felvétel a 31 éves Steven Joel Sotloff szabadúszó újságíró kivégzését mutatja be.

A férfi titkos föld alatti cellában tartott szexrabszolgákat és két nőt meg is gyilkoltatott közülük.

Észak-Koreában fontos változások mentek végbe az elmúlt időszakban.

Kivégezték azt a kínai férfit, akit egy két hónapos csecsemő meggyilkolása miatt ítéltek halálra az északkelet-kínai Csilin tartományban - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát.

Tucatnyi kollégájával együtt kivégezték Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor volt barátnőjét.

Vádalkut ajánlottak a coloradói filmszínházi ámokfutó ügyvédjei.

1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajost.

1942. augusztus 9-én végezték ki a nácik az auschwitzi koncentrációs táborban Edith Stein német apácát.

A nő tizenöt éven keresztül több száz lányt kényszerített prostitúcióra, az áldozatok közül többen megőrültek.

Világszerte csökken a kivégzések és halálos ítéletek száma.

Csapatával megnyerte a lottó főnyereményét az egyik katonai parancsnok.

Amnesty International: tavaly több mint 2 ezer embert végeztek ki.

A Romtelecom felrúgta a szerződést, így nem biztos, hogy lesz idén új nyilvántartó

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: