Keresési találatok: kitüntetés

A kitüntetéssel sportteljesítményét, a román sport fejlődéséhez tett hozzájárulását, valamint a szenvedélyét és elkötelezettségét ismerik el.

Iohannis: A pályán és azon kívül tanúsított elhivatottságával, alázatával és professzionalizmusával világszerte hírét vitte országunknak.

Nem akármilyen kitüntetést vehetett át a gimnázium igazgatója Budapesten.

A magas rangú állami kitüntetést Werner Hans Lauk nagykövet adta át.

A történelmi megemlékezés keretében nyitották meg Szatmárnémeti díszpolgárának kiállítását.

A kitüntetést Németország bukaresti nagykövete adja majd át Szatmárnémetiben.

Lipthay mecénási tevékenységével járult hozzá Hargita kulturális és turisztikai fejlődéséhez.

Az alkotmányjog területén végzett munkájáért, egyetemi oktatói tevékenységéért kapta a díjat.

Az EP-képviselő szerint Iohannis megkérdőjelezte, hogy Románia felléphet a határon túli románokért.

Az államfő a hivatalában tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését.

Érvényben marad a Tőkés László kitüntetésének megvonását kezdeményező becsületbírósági határozat.

"Az Érdemért" nemzeti érdemrend lovagi fokozatát adományozták post mortem Claudiu Petrének és Adrian Ruginának.

Miss Röfi, a bábfigura a női egyenjogúságért való harcáért kapott kitüntetést.

Átadták a holokauszt-túlélőknek adományozott állami kitüntetéseket.

Iohannis a Hűséges Szolgálat érdemrend lovagi fokozatát adományozta több személynek.

Az államfő mandátumának első kitüntetését egy volt politikai fogolynak adományozta.

Privát találkozó keretében pénteken átvette II. Erzsébet brit királynőtől a legmagasabb uralkodói kitüntetés női megfelelőjét Angelina Jolie.

Két amerikai kutatóval együtt Stefan W. Hell kapja az idei kémiai Nobel-díjat.

Kertész Imre Nobel-díjas író megkapta a legmagasabb magyar állami kitüntetést.

Az amerikai képviselők szerint erősödik az intoleráns légkör Romániában.

Az énekest nemcsak meglepte, de nagyon meg is hatotta az elismerés.

Péterffy 2005-ben kapta meg a Doctor Honoris Causa megtisztelő címet.

Megfoszthatják állami kitüntetésétől az alkotmány egyes rendelkezéseit bíráló személyeket.

Szatmár megye 2008 óta fejezi ki tiszteletét kiemelkedő személyiségei előtt.

A román nyelv államnyelvként való elismertetését kezdeményezték.

Tőkés László az 1989-es temesvári népfelkelés hőseinek ajánlotta fel kitüntetését.

Szerinte a posztkommunista erők győzelme lenne, ha visszavonnák Tőkés kitüntetését.

Két román ellenzéki újságíró védelmébe vette Tőkés László európai parlamenti képviselőt.

A magyar Külügyminisztérium szerint az egész romániai magyarságot alázzák meg.

Elhalasztatná a Románia Csillaga érdemrend becsületbíróságának péntekre kitűzött ülését Tőkés László. A testületet azért hívták össze, hogy megvitassa a magyar politikusnak nyújtott állami kitüntetés visszavonásáról szóló kezdeményezést.

Politikusok kerültek a Tőkés László kitüntetését vizsgáló becsületbíróságba.

Ponta támogatná Tőkés román állami kitüntetésének visszavonását.

Tőkés román állami kitüntetésének visszavonását követelik a marosfői nyári egyetem résztvevői.

Július 31-én előléptetési ceremóniákra került sor Szatmárnémetiben.

Jedlik Ányos emlékplakettel tüntették ki Boga Katalin tanárnőt Nyíregyházán.

A kereskedelmi és ipari érdemrend különböző fokozataival tüntette ki Dacia-Renault csoport több vezetőjét.

Második alkalommal szervezték meg a díjátadó gálát a szatmári filharmóniában.

A most kezdődő héten jelentik be a legrangosabb tudományos elismerések, a Nobel-díjak kitüntetettjeinek nevét.

A magyarországi zenész 43 évesen kapta meg a legjelentősebb állami kitüntetést.

Beszélgetés a kitüntetettel, akit Schmitt Pál magyar köztársasági elnök díjazott.

Olosz Ferenc nyugdíjas matematikatanárt emlékdíjjal jutalmazták.

A színész június 12 óta a Harag György Társulat örökös tagja.

Semjén Zsolt állami kitüntetéseket adott át Kolozsváron.

Jászai Mari-díjat kapott több erdélyi színész is.

Négy szatmári diákot tüntettek ki Mákvirág-díjjal az elmúlt hét végén.

A kitüntetéseket péntek délelőtt adták át a tűzoltóság székhelyén.

Román állami kitüntetést vett át Esterházy Péter Bukarestben.

Egy volt kommunista belügyminisztert tüntetett ki, majd visszavonta az elismerést

Esterházy Péter megkapta a legmagasabb román irodalmi kitüntetést.

A budapesti kormány kitüntetéseket adott át Kolozsváron.

Tőkés Lászlót kitüntetik a Truman-Reagan Szabadságéremmel.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: