Keresési találatok: kiskorú

A törvényszegést a belügyminisztérium vagy a helyi rendőrség alkalmazottai hivatottak megállapítani, és ők róják ki a megfelelő bírságokat is.

Szombat este hazament a pénteken eltűnt 16 éves józsefházi lány. Az első információk szerint sértetlen, és önszántából szökött el otthonról.

Törökországban hősként ünneplik Onur Albayrak esküvői fotóst, aki megtagadta a munkát, amikor kiderült, a menyasszony mindössze 15 éves.

A támadást az iskola tornatanára szakította félbe.

Szerencsére a rendőrök gyorsan az elkövető nyomára akadtak.

A szatmári rendőrség hétfőn három kiskorú bűnelkövetőt azonosított és vett őrizetbe.

Kiskorúak törtek be és loptak Kányaházán és Mikolában.

Augusztusban a kiskorúak 7 százalékát fordították vissza Peténél.

2015-ben 8006 kiskorú menekült tűnt el, és közülük 2171 került elő.

Azonosítottak két fiatalembert, akik több mint 5 ezer lej értékben vittek el javakat egy lakásból.

A 81 éves mikolai nő lakásába pénzért hatoltak be gyilkosai.

Sarkozi Francisc a bíróság előtt ismerte el tettét, majd a szabadon bocsátását kérte.

Évértékelő értekezletet tartott Giorgiana Hosu, a DIICOT helyettes főügyésze.

Bikszádon egy idős férfit, Szatmárnémetiben egy lakás raboltak ki.

Tavaly meghaladta a százat a kiskorú szülések száma.

Ezentúl a roma gyerekek házasodása csak 16 éves kortól engedélyezett.

A két ákosi kiskorú „huzamosabb ideje” él házastársi és szexuális viszonyban.

Két héten belül a harmadik kiskorú szült a Szatmár Megyei Kórházban.

Alig fél hónap után újabb kiskorú terhességéről tájékoztat a rendőrség.

Az ákosi kamasz élettársa ellen büntetőjogi eljárást indított a rendőrség.

Szokatlan hétvégét zárt a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház szülészeti osztálya.

Ittasan borult fel járműjével egy 16 éves fiatal fiú Avasfelsőfaluban.

Négy kiskorú összesen 6200 lej értékű kárt okozott és csak 600 lejt tudtak visszaszolgáltatni.

A kiskorúval B. Petru létesített szexuális kapcsolatot, aki ellen bűnvádi eljárás indult.

A 43 éves férfi akár 15 éves börtönbüntetést is kaphat kiskorú prostituálásáért.

Az elmúlt hétvégén hat betörőt vettek őrizetbe, közülük négy kiskorú, kettő ráadásul 15 éves.

A Nagykárolyi Rendőrség kiskorú megrontása miatt indított eljárást egy mezőfényi kamasz ellen.

A Szatmár megyei határrendészek október 29-én körözött kiskorút tartóztattak fel a Petei Határátkelőnél.

Lopás miatt 3 évre bezárják a 15 éves bűnözőt.

Fiatalok törtek be egy üzletbe, légkondicionálókat és egy elektromotort loptak el.

Párizs: 3 ezer román kiskorút zsákmányolnak ki bűnbandák.

A saját anyja adta kölcsön az autóját kiskorú gyerekének, baleset lett a vége.

Szatmárnémetiben találták meg a Suceava megyei eltűnt kiskorút.

Négy kiskorú sonkát lopott egy ákosi házból.

Filmbe illő eset történt Szatmárnémeti utcáin.

Két kiskorút azonosított a Szatmár megyei rendőrség, amint jogosítvány nélkül közlekedtek gépjárművel.

Két kiskorú ócskavasat lopott egy börvelyi cég telephelyéről.

Egyre több gyermek csavarog el otthonról.

A tíz éves Mátyás Csaba Milán három hónapja tűnt el.

Két eltűnt kiskorút keres a Szatmár Megyei Rendőrség.

Kilenc 18 év alatti anyát tartanak nyilván a megyében.

Tizennégy éves autótolvajt fogott el a rendőrség.

Kiskorút füleltek le az avasfelsőfalui rendőrök, amint gépkocsit vezetett.

A kiskorúak legfeljebb napi 6 órát dolgozhatnak és nem túlórázhatnak.

Az elmúlt hétvégén a szatmári határőrök 20 kiskorú személyt fordítottak vissza.

Az Olaszországban kolduló kisfiút repatriálni szerették volna.

 A meztelen webkamerás chatelés terjedése miatt aggódnak a kínai gyermekvédelmi szervezetek, mert a legújabb kutatások szerint több mint húszezren chatelnek ruha nélkül a kínai fiatalok közül. A felmérés szerint nagyrészt fiúk és férfiak töltik estéiket meztelenül a webkamerájuk előtt. A gyermekvédelmi szervezetek aggasztónak találják, hogy bármelyik internetező gyermek beléphet ezekbe a szobákba, és tanúja lehet a bennük folyó obszcén pózolásoknak és beszélgetéseknek. Forrás: Shanghai Daily, 2005. augusztus 31 / Ökörszem

Újra emeli az árakat a Petrom, szerdától drágább a benzin és a gázolaj.

Hogyan küzdjük le a sok hatást, s induljunk el egy új úton? Egy francia természetgyógyász tippjei.

Korunk vámpírjai a klasszikus rémtörténetek szereplőivel ellentétben nem mások vérét szívva táplálják magukat. Kedves, már-már szívélyes emberek ők, akik feltűnően keresik a társaságot, hogy mások energiájának megcsapolásával, leszívásával pótolják hiányzó életerejüket. A köztünk élő energiavámpírok elleni hatásos védekezés eszközeivel a Harmonet írása foglalkozott.  Tevékenységük nem tudatos, ők maguk lennének a legjobban meglepve, ha valaki felvilágosítaná őket arról, mit is csinálnak. Honnan tudjuk meg, ha valaki energiavámpír? Ha leülünk valakivel beszélgetni, és miközben semmi olyan nincs a beszélgetés témakörében, ami egyébként próbára tenné idegeinket, türelmünket, és mégis kezdünk fáradni, figyelmünk elkezd lankadni, akkor tudhatjuk, hogy ilyen emberrel akadtunk össze. Felmerül a kérdés, hogyan védekezhetünk? A legegyszerűbb, ha kezünket és lábunkat keresztbetéve rövidre zárjuk saját energia "áramköreinket". Vagy képzeljük azt, hogy egy energiával telt átlátszó üvegbúrát eresztünk lassan magunkra, ezzel feltöltve magunkat energiával. stop.hu   

A jelenlegi parlamenti keretek között nem oldható meg a kettős állampolgárság kérdése .

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: