Keresési találatok: kilépés

Kedden este Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: választási győzelme esetén, elnöksége első napján semmisnek nyilvánítja a kilépésről szóló dönt&ea

Ponta közösségi oldalán megköszönte 16 távozó párttársának az elmúlt években kifejtett közös munkát, hozzátéve: tiszteletben tartja, hogy a PNL-hez akarnak csatlakozni.

Tudose hétfőn jelentette be Facebook-oldalán döntését úgy, hogy egy fényképet közölt kilépési nyilatkozatáról, amelyet a párt Braila megyei szervezetének címzett.

A Brexit következményeiről szóló tényleges vita nem a referendum kampányában, hanem csak a szavazás után kezdődött.

Az Európai Bizottság 90 ágazatspecifikus felkészülési közleményt adott ki. Ezek részletes iránymutatást adnak a Brexit által érintett ágazatok számára.

A petíció megfogalmazói szerint a brit kormány rendre azt állítja, hogy a kilépés az Európai Unióból a nép akarata, ez azonban nem igaz.

A felek megvitatják a tárgyalások menetét és felépítését is, majd összegzik a megválaszolandó kérdéseket.

Készen állnak a megállapodás teljes újratárgyalására.

Ponta: nem ért meglepetésként, és tiszteletben tartom, hogy az RMDSZ ki akar lépni kormányából.

Egyelőre a spórolt pénzéből és a zenekarával való fellépésekből fog megélni.

A SZÁT a javaslat ismeretében hoz döntést arról, hogy kilépjen-e a kormányból az RMDSZ.

A koalíciós vita akár az RMDSZ kormányból való kilépéséhez is vezethet.

Az RMDSZ összeférhetetlenségi helyzetbe került a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés miatt.

Felháborítónak tartják az egyetem vezetése jogtipró magatartását.

Továbbá vízumkötelezettséget vezetnek be az oroszok számára.

Nő a feszültség, ezért fontolgatják a kilépést a liberálisok.

A britek alig több mint egyharmada szavazna a brit uniós tagság fenntartására - mutatja egy friss felmérés.

Tőkés László, az EMNT elnöke, európai parlamenti képviselő hétfőn kiadott nyilatkozatában bejelentette, hogy 22 éves tagság után kilép a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ).

A zenekarban eltöltött tizenkilenc évnyi közös munka után távozik a Tankcsapda gitárosa.

Kilépett pártjából a korrupciós botrányba keveredett román EP-képviselő.

Grúzia keddtől nem tagja a Független Államok Közösségének.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: