Keresési találatok: kerékpáros

Egy 66 éves sofőr teherautóját vezetve elgázolt egy biciklin közlekedő felsőberekszói férfit.

A nem mindennapi baleset következtében a kerékpáros férfit kisebb sérülésekkel vitte kórházba – egy másik mentő.

Autósok, bicajosok, szekeresek baleseteztek - gyalogosok sérültek meg a hétvégén.

Az ausztrál Rohan Dennis vasárnap a svájci Grenchenben megkísérli megdönteni az egyórás kerékpározás világcsúcsát. A 24 éves bringás a cyclingnews című szaklapnak elmondta: remek formában érzi magát, ennek bizonyítéka, hogy januárban megnyerte hazája körversenyét.

Közlekedési baleset hátráltatta a forgalmat hétfő délelőtt a múzeum előtti körforgalomban.

2006-ban filmet is forgattak az életéről Gino Bartali, az acélember címmel.

A szabálytalankodó bringás és a gyalogos egyaránt súlyos sérülésekkel került kórházba.

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a fiatalembert, aki az éjszaka elesett a kerékpárjával, majd elütötte egy autó.

A BBC szavazásán Bradley Wiggins országúti kerékpárost választották az idei év brit sportolójává.

Lénárt "Léna" Ferenc kerékpáros tartott élménybeszámolót Szatmárnémeti három iskolájában.

November 7-én újra Szatmárnémetibe látogat a kerékpáros Lénárt „Léna" Ferenc.

Súlyos zúzódásokkal szállították kórházba azt a kerékpárost, akit hétfő reggel gázoltak el Szatmárnémetiben.

Az elővigyázatlan BMW-és nem adott elsőbbséget a bringásnak, aki kisebb sérülésekkel megúszta.

Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpáros, akit kisbusz ütött el hétfő délben.

A székesegyház előtt fogadjuk a kerékpárosokat hétfő délután.

13,5 kilométernyi kerékpáros út lenne a nyugat-szatmári városban.

Negyedik alkalommal gyűltek össze a székesegyháznál a kerékpárosok.

Lénárt Ferenc kerékpárost Szatmárnémetiben köszönthetjük.

Közel 200-an vettek részt az Autómentes Nap alkalmából szervezett felvonuláson.

Rányitotta a kocsiajtót az arra haladó kerékpárosra.

Halálos baleset történt szerda este a Decebal hídon.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: