Keresési találatok: katolikus-egyházmegye

Az OKIT utolsó előtti napját a szervezők úgy tervezték meg, hogy több lehetőséget adjon a kikapcsolódásra.

Az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó pénteki napját is imával kezdték a résztvevők Szatmárnémetiben.

Megkezdődött az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozó Szatmárnémetiben.

Az Országos Katolikus Ifjúsági Találkozónak (OKIT) ad otthont július 25-e és 29-e között a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye.

​Augusztus első hetétől szeptember első hetéig öt turnusban tartanak majd a táborok, amelyekre több száz gyereket várnak.

Milyen az Istent kereső ember és milyen az Istennek tetsző ember - ezt vizsgálták meg a június 2-án tartott bibliás programon.

Egyházmegyei szintű ministránstalálkozót tartottak június 2-án, a nagykárolyi Kalazanci Szent József plébánián.

Kilenced előzi meg a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye búcsúját, vagyis kilenc napon át szentmisékkel készülnek a hívek.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első boldogjának emléknapján, május 17-én a székesegyházban is szentmisét mutattak be a vértanú püspök tiszteletére.

Imájuk mellett tevékenyen is részt vesznek a plébániák életében a fiatalok - tíz plébánia mintegy száz fiatalja kapcsolódott be idén a tettek napjába.

A csoportok kialakulásának folyamata a bizalom és az elfogadás kiépítésével kezdődik.

Közös elmélkedésre, imára, énekre hív idén nagyböjtben is a szatmárnémeti római katolikus ifjúság.

Megjelent az OKIT-ra felvezető első videó, amely a látogatásra-fontos helyszíneket mutatja be az ország fiataljainak.

Az egyházmegyei restaurátor műhelyben folyamatos a munka.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye lelkipásztori napjait tartották november 17-én és 18-án.

Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: