Keresési találatok: kapcsolat

A rendőrséget az iskola munkatársai értesítették, miután tudomást szereztek róla, hogy a diáknak intim fényképfelvételei vannak a tanárnőről.

Eger városának könyvtárával kötött partnerséget a Szatmár Megyei Könyvtár.

Közel tizenöt év után végleg zátonyra futott Galambos Dorina és Pély Barnabás kapcsolata.

Janza Kata és Pesák Ádám úgy döntött, néhány napra elutaznak, hogy csak egymásra figyelhessenek.

Andy Vajna csak nevet a házasságáról szóló pletykákon. A filmügyi kormánybiztos elárulta: kapcsolata a feleségével teljesen rendben van.

A romániai fiatalok egynegyede nyilatkozta azt, hogy anyagi megfontolások miatt döntött egy kapcsolat megszakítása, vagy folytatása mellett. 

Kelemen Hunor szerint van kellő energia, lendület és újító szándék a MIÉRT-ben.

A két elnök viszonya is lehetne jobb, ám ennek az amerikai belpolitikai helyzet szerinte nem kedvez.

Nagyon hasznosnak bizonyult a csütörtök délután tartott üzleti fórum.

Görög Zita jól érzi magát a bőrében férfi nélkül is, korábban pszichológus segített talpra állni.

A kutatók saját otthonukban nevelték fel a kisfarkasokat a lehető leginkább ingergazdag környezetben.

Pénteken kezdődött a Szatmári Német Kulturális Napok.

Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincs diplomáciai kapcsolat.

Villányi Andrea, vagy ahogyan többen ismerik, Fresh Andi élete egyik nagy kihívása előtt áll.

Erdődhegyen találkoztak a romániai katolikus egyházmegyék ifjúsági lelkészei és referensei.

Az olasz parlament igent mondott a melegeket is érintő élettársi kapcsolat bejegyzésére.

Öt hónap kellett hozzá, de az énekes színésznő rendezte kapcsolatát Gyarmati Gáborral!

Kifejtette: a kormányváltást a politikai elittel szembeni bizalmi válság tette szükségessé.

Testileg-lelkileg bomba formában van a 42. születésnapját a napokban ünneplő műsorvezető.

Létrejött a lunaforrási sípálya ügyeivel foglalkozó igazgatótanács, testvérmegyei kapcsolatok alakulnak.

Szerinte a Romániában maradt németek töltenek be hídszerepet a német-román kapcsolatokban.

Azért folytatják külön az életüket, mivel a céljaik nem megegyezőek.

Jóban maradtak a két közös gyermekük miatt.

Korábbi kudarca miatt óvja magánéletét Varga Viktor exe.

Csak akkor veszi le a gyűrűt, ha már nem ad több esélyt a házasságuknak.

Makranczi Zalán színművész megkérte a kezét és ő igent mondott.

A Hacktion című magyar sorozat forgatásán ismerkedtek meg két éve.

Párizsi és amerikai látogatásának előkészítésén is dolgoznak.

Egy szórakozóhelyen buktak le: vadul csókolóztak mindenki előtt.

A szász nemzetiségű politikussal a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap készített interjút.

Gulyás Levente már más nőt szeret, de az otthona még mindig ugyanaz.

Megmérgezte a kapcsolatukat, hogy a férfi nem vált el a feleségétől.

A közös gyermek hiánya lehet az oka a népszerű sztárpáros válásának.

Hat esztendő után szakított párjával a színésznő.

Washington is kész az őszinte kommunikációra és párbeszédre.

A távolság miatt érhetett véget Liptai és Horváth Ákos színművész kapcsolata.

Rövid ideig tartott Demcsák Zsuzsa és a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci kapcsolata.

Az énekes és Cinthya Dictator életre szólónak tűnő kapcsolata zátonyra futott.

Az élethosszig tartó, igaz barátságok ritkaságszámba mennek.

Alig egy hónap kalandozás után szakított a sztárpáros - kialudt a szenvedélyek tüze.

11%-al nőtt a válások száma Szerbiában 2012 és 2013 között - a felgyorsult világban értékrend is megváltozott.

Egy tipikus vidéki elegáns esküvőt szeretnének, hagyományos mezőkövesdi ízekkel.

A világhírű artista és a fiatal modell kapcsolata alig egy évet élt meg.

Az államelnök ez alapján igazat mondott, a szociáldemokraták kételkedése ellenére.

A barátok bizonyítottan jó hatással vannak az egészségi állapotra.

A The Sun bulvárlap forrásai szerint Cressida és Harry összeveszett kapcsolatuk jövőjén.

Miért van olyan nagy jelentősége az önismeretnek egy párkapcsolatban?

A kormányzati szintű kapcsolattartás mellett döntöttek a találkozón.

A tavalyi győztes menedzsere a lány dalának a szerzője is egyben.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök mélyítené a kapcsolatot országunkkal.

Palácsik: Mostanában kint szeretek lenni, mert Magyarországon állandóan csak a bántás megy.

Romániában ugyanannyian tartják jónak, mint rossznak a román-magyar viszonyt.

Nem akármilyen kemény fickóba szeretett bele Baukó Éva.

Az énekes nemrég közösségi oldalára tett fel egy olyan fotót, amelyen egy lány kezét fogta.

Egy szoftverhiba kijavításával eltüntették népszerű játékukból az azonos neműek házasságának lehetőségét.

A szülő-gyermek kapcsolat erősítéséhez egy-egy ügyesen feltett kérdés is hozzájárul.

Még szinte el sem kezdődött, máris véget ért a kapcsolat a modell és a zenész között.

Napi horoszkóp május 16.-ára a 12 csillagjegy szülötteinek.

A kilenc fős csapat az itt élő idősek és fogyatékossággal élők mindennapjaira kíváncsi.

Nem bírja felfogni Mary Zsuzsi 41 évvel fiatalabb expárja, hogy mit tett magával az énekesnő.

A két oktatási intézmény tizenöt év után újra kinyilvánította, hogy készek folytatni a kapcsolatot.

Keresztes Ildikó a civil szférában igyekszik meglelni a boldogságot.

Oláh Ibolya nem bírja a korlátokat, és inkább a saját értékrendje szerint él.

A cselszövő Kinga egyre többször szólja el magát az állítólagos kinti barátjáról.

A vatikáni küldöttség, Gianfranco Ravasi bíborossal, a Kultúra Pápai Tanácsának elnökével október 13-ig hivatalos látogatáson van jelen Romániában.

Nyuszómuszó kapcsolata Bernadettel úgy tűnik megromlott.

Kelemen Hunor szorosabb viszonyra törekedne a Fidesszel.

„Szabadidőpartnerrel” való szexuális kapcsolat kötelezettség nélkül.

Könyv jelent meg Iránban egy 17. századi magyar követjárásról.

A szakítás forgatókönyvének íratlan szabályai és az elválás fájdalma.

Egy instabil partnerkapcsolatból való kilépés félelme.

A mindennapi stressz párkapcsolatot érintő negatív hatásai.

Kapcsolatteremtési krízisek és döcögő viszonyok.

A tavalyi év legjobb Magyarországon futballozó idegenlégiósa, az NB I gólkirálya, Tomas Medved a Lombard Pápától  Kínába igazolt. A szlovák csatár a Shenjang csapatával kötött 16 hónapos szerződést.

Amerikai thriller Jodie Fosterrel, 22.15-től az RTL Klubon.

1   |   2      »      
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: